Izabella: Nem szerettél engem jó uram,
Mégis megbocsátok én,
Úgy jövök most hozzád, jó uram,
Mint házasságunk kezdetén.
Kész vagyok, hogy védelmezzem szent koronádat,
Úgy ölelj, hogy Árpád fája, hajtson aranyágat,
Jöjj vélem feledni,
Nápoly fényét látni.
László: Vérrel váltotta meg Árpád ezt a földet,
Erőt aranyága csak innen meríthet.
Hidd! Rosszul ját az, ki koronámra számol,
S népem sorsa fontosabb, mint Nápoly.
Izabella: Megszédít a túl sok ital, és más is talán,
Úgy tűnik, hogy megbabonázott, ó, az a kun lány.
László: Sért aggodalmad,
Mondtam, hogy nincs dolgom vele. |
|