László, László, édes párom,
Itt vagy-e még boldogságom?
Hallom hangod, szívem rezzen,
Ősi kűrtjel szólít engem.
Csillag fénye köddé válón,
Mért hagytál el édes László:
Mért nem ölelsz úgy, mint régen?
Tied vagyok, jöjj el értem.
Hallom hangod, itt szól bennem,
Túlvilágról hív most engem,
Indulnék már, bárhonnan szól,
Mennyországból, vagy pokolból.
Próza: Pogány szokás, bocsásd meg, Krisztusom!
(Édua leszúrja magát és a halott Lászlóra hanyatlik.) |
|
|