Eliza: Milyen bús tökfej, milyen szédült voltam én.
Oly nyájas, mint egy öszvérnyáj.
Mikor azt hittem, hogy az ég és föld te vagy.
És a világ Te körötted jár.
Rájöttem, ajjaj, én már rég,
Hogy te nem vagy a kezdet és a vég.
Higgins: Szemtelen fruska, nincs egy gondolat a fejében, nem jön ki egy szó a száján, amit ne én gyömöszöltem volna bele!
Eliza:
Újra nyár lesz megint, éppen úgy!
Tarka ősz lombjain, éppen úgy!
S bár Te nem vagy velem,
Majd a hold-kifli fent,
Rám kacsint édesen,
Éppen úgy!
Megy az élet, éppen úgy!
Újra ég majd a vágy, éppen úgy!
Éppen úgy szól a jazz,
Nélküled könnyű lesz,
Bármi más, és ha ez neked jó,
Nekem jó!
Ez így jó!
Vár rám táncos nénéd!
Hát menj!
Rád had várjon délen édes éjen éden!
Lesz világ, lesz virág éppen úgy,
Óvja ég Angliát éppen úgy!
Jön egy új tanító,
Majd egy jobb tanító!
Ez így jó!
Higgins: Gyalázatos perszóna!
Eliza:
De szép lesz nélküled az égbolt fenn,
De szép lesz nélküled a föld itt lenn,
De szép lesz nélküled a boldogság,
De ha te pimasz vagy és galád, menj tovább!
Nélküled megvagyok éppen úgy!
Majd a nap rám ragyog, éppen úgy!
Bőgjek én, ó minek!
Nélküled megleszek, éppen!
Higgins: Nagy ég, hiszen ez remek!
Ez remek, ez remek!
Én azt mondtam, egy nőt formálok,
Nézd, ó nézd!
E műremek, oly remek,
Oly remek, oly remek,
A sárból én egy nőt formáltam,
Művem kész! |
|