Utolsó harc
Éva: Ennyit ér az életünk, édesség, és pár doboz konzerv.
Péter: És mi, akik itt maradtunk, akár forduljunk fel.
Éva: Két hét nem volt elég, a nagyvilág bele se rendült.
Péter: Ott kinn mindez csak újsághír, míg a kötélen testünk kihűl.
Éva: Utolsó harc, utolsó töltény, a példa él, nincs már remény,
mi döntünk így, nem kell a nyálas részvét, sorsunk miénk.
Halálunkért ki ül majd törvényt, mit ér a szó: testvériség?
Elvérzünk mind, de vérünk el nem mossa mások szégyenét.
Péter: Nem, én nem jutok a bitófára, nem.
Nem, az intézetbe visszamenni, nem.
Inkább lefekszem a tankok elé, gránáttal a kezemben,
hogy robbanjanak darabokra széjjel, együtt velem.
Éva: Nem, nincs vége, nem lehet, nem,
ilyen könnyen nem adjuk fel,
ordíthatsz vagy sírj, egyik sem segít.
Hagyd már abba, térj észre, figyelj!
Azon a buszon volt egy magyar is, várj,
egy bajtársunk, egy sebesült forradalmár.
Ki kell innen jutnia, segítenünk kell,
mert rólunk ő az igazat mondja el.
Veres Pál: Az a lány a tanítványom volt. Ők még harcolnak.
Lady Ashton: Te már nem. Szenvedtél, többet, mint bárki. Mostmár Laurence Fleming vagy, cégvezető Londonból.
Veres Pál: Tudnám, hogy milyen céget vezetek?
Lady Ashton: Export-import megfelel?
Veres Pál: Ezt nevezik karriernek?
Lady Ashton: Szeretlek.
|
|