Hamlet:
Szívtelen, kegyetlen, gyilkos kárhozat
Saját testvérét ölte az átkozott
Belülről feszít a düh s a fájdalom
Bosszút állok én, ha lesz rá alkalom
Elvette eszét a hatalomvágy
Léptei nyomán pusztulás jár
Szívemből kívánom halálát már
De nem biztos, hogy igaz a látomás
Nem biztos, hogy ez mind valóság
Lehet csak képzelet, mit legyőz az értelem
De nekem feltétlen kell már a bizonyság
Hallottam a városban színészek járnak
Megkérem olyan játékot játszanak
Melyben a király testvérét megmérgezi
Aztán majd annak feleségét elveszi
Ha ezt nézi majd a király
Bűnösen nem bír nyugodni tán
Ez lesz nekem a bizonyság már
Mert nem biztos, hogy igaz a látomás
Nem biztos, hogy ez mind valóság
Lehet csak képzelet, mit legyőz az értelem
De nekem feltétlen kell már a bizonyság
Bolondnak fogok előttük látszani
S játékom így tudom játszani
Kizökkent idő egyre csak nyomaszt
Hogy nékem kell most helyretolni azt
Látva a színészek játékát
Hálóként fennakad majd a király
Gyengeség gátolja bosszúmat bár
Mert nem biztos, hogy igaz a látomás
Nem biztos, hogy ez mind valóság
Lehet csak képzelet, mit legyőz az értelem
De nekem feltétlen kell már a bizonyság. |
|