Kolumbusz: Felség!
Izabella: Hallgatom a tervét.
Kolumbusz: Kérem...
Izabella: Csak túl sokat ne kérjen.
Kolumbusz: Épp ez...
Izabella: Na halljam, mi a lényeg.
Kolumbusz: Régtől...
Izabella: Ne csak a közepétől.
Kolumbusz: Ez a Föld, melyen élünk,
egy gyönyörű gömb.
Álom csak rajta
a lent és a fönt.
S a Földön, e gömbön
nincsen határ,
ki elindul, mind körbe jár.
Izabella: Így hát...
Kolumbusz: Folytatom is mindjárt.
Izabella: Értem.
Kolumbusz: Még végére sem értem!
Izabella: Rajta.
Kolumbusz: Ó, Felség, íme hallja...
Izabella: Szép terv.
Kolumbusz: Csak most jön még a lényeg!
Mert, ha ekképp a Földön
az út körbe ér,
ki Nyugatra indul,
az Keletre tér!
S megleli így
a dús Indiát,
a jövendő útvonalát!
Izabella: Értem.
S a terve tetszik nékem.
Kolumbusz: Kérem...
Izabella: Már megmondtam, hogy értem.
Bízzon!
Egy bizottságra bízom
tervét,
s ez ne lohassza kedvét.
Aki ilyen jól látja
a kitűzött célt,
az bízzék magában,
az mindent elér.
S megleli így
a dús Indiát,
a jövendő útvonalát!
Ketten: Mert mindig új úton jár a jövő,
mindig új köpenyt ölt az idő,
mindig új vízen jár a hajó,
új gondolatnak teste a szó.
Mindig új úton jár a jövő,
új hajót vár új kikötő,
minden percben új a világ,
új tájak várnak, új csodák.
Izabella: Most menjen.
És ne keressen engem.
De bízzon
és siessen, ha hívom.
S kap tán
egy hajóhadat aztán
tőlünk.
Majd hívatom, ha győztünk.
Menjen! Menjen! Most menjen!
(Kolumbusz ki.) |
|