Fiatal börtönőr: Kérlek mondd tovább! Mi történt ezután?
Öreg börtönőr: Fogalmam sincs, soha többé nem találkoztam vele.
Fiatal börtönőr: Talán nem tért vissza Jeruzsálembe?
Öreg börtönőr: Nézd, miután elindult Damaszkuszba támadt egy ötletem: Akkor már nem éreztem ott jól magam, útra keltem, és áttelepültem ide Rómába. Itt élek már vagy harminc esztendeje.
Fiatal börtönőr: Te, engem nagyon érdekel, hogy mit csinált Saul az elmúlt harminc évben. Igen, tudni akarom, hogy mikor, hogy, és miért lett keresztény. Menjünk be hozzá, és faggassuk ki!
Öreg börtönőr: Ne légy bolond! Szóbaállnál egy gonosztevővel, egy halálraítélttel, aki ráadásul keresztény?!
Fiatal börtönőr: Miért ne?
Öreg börtönőr: Ezt komolyan gondolod?
Fiatal börtönőr: Igen, te vagy itt a főnök, légy szíves engedj be hozzá!
Öreg börtönőr: Inkább kivisszük innét, és megkapja azt, amit érdemel! És zárjuk le a témát.
Fiatal börtönőr: Nem, még nem! Adj nekünk csak egy fél órát, kérlek!
Öreg börtönőr: Lásd, kivel van dolgod, hát legyen így.
Fiatal börtönőr: Köszönöm!
Öreg börtönőr: Menj, de vigyázz, nehogy behálózzon!
Fiatal börtönőr: Ugyan már, ilyennek ismersz te engem?!
Öreg börtönőr: Menj!
Az öreg börtönőr elmegy, a fiatal börtönőr kihozza a cellából Pált.
Fiatal börtönőr: Hé te, mondd már csak imádkozni tudsz? Vagy legalábbis úgy csinálsz, mintha tudnál? Nekem ne játszd a szentet! Hogy hívnak? Te vagy az a híres Pál apostol? Szólalj meg, vagy összetörlek!
Pál: Igen, én vagyok.
Fiatal börtönőr: Na végre, tudsz te beszélni ha akarsz. Figyelj rám, az előbb mesélt nekem valaki rólad, valaki, akit te is ismersz. Ez az illető fölöttébb kíváncsivá tett engem. Érted?! Mondd el nekem, mi történt veled az elmúlt harminc évben. Elsősorban az érdekel, hogy miként lett egy normális, talpraesett emberből álomvilágban élő őrült. Hol és mikor ment el az eszed? Avass be engem ebbe a titokba, neked már úgyis mindegy!
Pál: Testvérem, én meg tudlak téged érteni. Régen magam is őrülteknek véltem a keresztényeket, s mélységesen gyűlöltem őket. Igen, gyűlöltem, úgy, mint te. Akkor még vak voltam, de most már látok. És ezt a látást nem magamnak köszönhetem.
Fiatal börtönőr: Hát akkor kinek? Beszélj! Beszélj!!!
Pál: Amiben a legjobban hittem, zsákutcának bizonyult, és akit a legjobban gyűlöltem, az lett a megmentőm. Hallgasd meg hát testvérem, mit tett velem az a valaki, aki maga a szeretet!
|
|