Kun László: Tekints le ránk nagy fejedelem,
Fény világból szállj alá,
Lásd, utódod miképpen él,
Régi hírünk hordja a szél...
Istenem, ha lehetne még,
Belőlem egyszer, erős vezér...
Attila: Birodalmam elveszett, elfújta a szél.
De a hírem megmaradt és e földön él.
Menekülsz a sors elől, mégis rád talál.
Ne a bortól részegülj, néped mellé állj.
Aki gyönge, támaszték annak a hősi múlt,
és éltetője.
Csaba népe mennyi küzdelemre kényszerült,
és látod, mégis él.
Közelít a végzeted, nem tart már soká,
És a szíved tudja jól, hol találhat rá.
(Attila a falon függő feszülethez lép)
Próza: Hagyd utunkat járni meztelen király,
Ki népének jót akar, egy úton jár! |
|
|