Horatio: Aggódom a szegény lányért
Gyönyörű Opheliáért
Veri a saját arcát
Úgy siratja apját
Elméjét megzavarta mindaz mit átélt
Nem értem én a beszédét
Elvesztette értelmét
Suttog, kiabál
Emlegeti az apját
Gyanút kelt a végén, higgye el felség
Királyné: Fogadom most mégis a szomorú lányt
Talán így segítek az ő nagy baján
Nem tudhat senki a titokról
Nem beszélhet ő sem apja haláláról
Ophelia: Rózsát ültetek kertembe
Szépen nevelem míg nagy nem lesz
Akkor kimegyek és leszedem
Nézegetem, majd jól megeszem
Bárki kérdezi mért tette
Akkor majd jó nagyokat nevetek
Csúf végéről csak a rózsa tehet
Mért vert a kertembe gyökeret
Király: Mindez a mély bánat mérge
Amely apja halálán érte
Szegény lány megvált eszétől
Nem értek semmit e furcsa beszédből
Sajnos a nép figyel rája
Tud már a hírről a lány bátyja
Titokban temettük apját
Nehéz lesz fékezni a bátyja bosszúját
Csak halál és gyűlölet vesz már körül
Így a koronának bolond ki örül
Magunkat azonban én megvédem
Apró cselekkel célomat elérem
Csak halál és gyűlölet vesz már körül
Így a koronának bolond ki örül
Magunkat azonban én megvédem
Apró cselekkel célomat elérem. |
|