Egy éjszakán egyedül álltam,
Megtudni vágytam, hogy mi vár rám még
Valaki sírt a messzeségben,
Meglepett az álmom, és minden álom szép
Most rajtam volt kabátom újra,
Ragyogott rajta sárga, zöld és kék
Hogy virradt már, felébredtem újra,
Megnyugodtam újra, minden álomszép
Egy villanás, egy dobbanás
S az álom álom és semmi más
És újra szürke, míg tarkán fénylett, csúf lett a kabát
Magányosan csak azt reméltem,
Színes lesz újra ez a zord világ.
Most ti meg én aggódva várjuk,
Hogy ne csak álmunk rejtse a csodát.
Egy villanás, egy dobbanás,
S az álom álom és semmi más,
És újra csillogó, sáros rongy volt, szép lett a kabát.
Mindannyian csak azt reméljük,
Színes lesz újra ez a zord világ
Mindannyian csak azt kívánjuk,
Hogy ne csak álmunk rejtse a csodát
Adjátok nékünk hát, mit szívünk várva-vár
Álomkabátunkat, mert mindenkinek jár!
|
|