1.kép (Kastély belseje)
Suttyó: Olaj!
Simon: Olajam nincs.
Szeplős: A morva életbe... (megijed, bújik)
Csóró: Nem találom a kenyeret!
Simon: A fonott kosárban van.
Csóró: A francba.... (döbbenten pislog)
Suttyó: Söprés innen! (Szeplõssel el)
Csóró: (valamibe beakad, nem tud menekülni) Várjatok!
Simon: (feláll) Érezd otthon magad! Akarsz egy kortyot?
Csóró: Ha hozzám ér, megfertõzöm! Himlõs vagyok, hallja? Tetüm van! És kolerám! Kolerás is vagyok!
Simon: Mi a neved, te nagybeteg? (otthagyja, leül a zongorához) Mi a neved?...Hogy hívnak, hm?... Torkodra ment a kolera? Megnémultál? Á, egy jellemgróf! Semmi baj. Elmúlik. A jellem, barátocskám, nagyon is múlandó manapság.
Sofõr: (kint) Hé! Van itt valaki? Mocskos csibészek! Itt bujkáltok?
Csóró: (nagyon halk) Segítség!
Simon: Látom, gyógyulsz. (kiszabadítja)
Egyenr.: (kint) Halló! Valaki!
Simon: (kenyeret töm Suttyó szájába, aki mohón megharapja) Ne engem egyél, te! (bezárja egy ajtó mögé) Meg ne moccanj! (elrejti a pálinkásüveget)
Sofõr: (bejön és kutatni kezd) Erre, fõhadnagy úr!
Egyenr.: Nézd csak, milyen otthonos itt! Milyen barátságos, vendégszeretõ kis fészek!
Simon: Nem hívtam vendéget.
Egyenr.: Látom, zongorája is van. Eredeti Bösendorfer...! Igazán kár volna érte...
Simon: Mit óhajtanak az urak?
Egyenr.: (a "zongoraláb"-ra is utalva) Elég egy rossz mozdulat és....
Simon: Jó lesz itt helyben, vagy álljak ki a várfal elé?
Egyenr.: De édes mûvészem! Miért ilyen ellenséges? Ön valakivel összetéveszt engem! Elnézést, még be sem mutatkoztam...
Simon: Nem szükséges.
Egyenr.: Én nagy tisztelõje vagyok az ön mûvészetének.
Simon: Gondolom, nem ezért jött.
Egyenr.: (leül a hintaszékbe) Kérem, játsszon nekünk valami szépet!
Simon: Évek óta nem játszom senkinek.
Egyenr.: Pedig állítólag azért költözött ebbe a romba, hogy csak a zenének éljen.
Simon: Hagyjanak magamra. Egyedül óhajtok lenni, kérem!
Egyenr.: Azt hiszi, nekünk nem hiányzik a muzsika, a mûvészet?
Simon: Ideje van a szólásnak és ideje a hallgatásnak!
Egyenr.: (sofõrhöz, ragyogva) Hallja ezt, ember? Nem én mondtam, egy mûvész mondta! (Simonhoz:) Nagyon igaza van! Nem szavakra van szükség, hanem fegyverre. Ezért hoztunk önnek is egy puskát.
Simon: Köszönöm, de nincs rá szükségem.
Egyenr.: Sosem tudhatja, édes mûvészem! A környéken vandál gyerekhordák garázdálkodnak.
Simon: Egész Európát vandálok dúlják.
Egyenr.: Nagyon egyetértek. De mi megtisztítjuk a mocsoktól Európát és akkor majd lehet újra koncertezni, kérem, lehet fösteni, szoborni, lehet színházasdit, hogy épüljön az a lélek. De addig résen kell lenni! Minden megtörténhet!
Simon: Minden .
Egyenr.: Ahogy mondja, drága mûvészem. Az ember manapság mindenre képes. Ugye egy olyan világban, ahol a gyerekek rabolnak, lopnak, fosztogatnak...
Jaj! Mondja, nem látott idegeneket a környéken? Vásott kölyköket? Tolvaj csavargókat?
Simon: Nem láttam semmit.
Egyenr.: No, igen. Azt mondják, a strucc is olyan, mint egynémely mûvészek. Fejüket a porba. Bocsásson meg. Nem magára értem. Ön végül is nem hagyott itt minket.
Nem futott el az új idõk elõl Amerikába. Mi ezt a kitartást nagyra értékeljük. .Nehogy azt higgye, hogy nem figyelünk a mi hallgatag mûvészeinkre!
Sofõr: Semmi, fõhadnagy úr.
Egyenr.: Ha netán mégis látna, vagy hallana valamit, vagy esetleg újra zenélni volna kedve, barátok között, egy kis házimuzsikára, kérem, értesítsen. Odalent megtalál. És persze mi is megtaláljuk önt, idefent.
Simon: Ebben soha nem kételkedtem.
Egyenr.: Nagyon helyes, drága mûvészem. Jaj, nézze már, majdnem elfelejtettem. (Puskával kitámasztja a zongora tetejét) Vigyázzon a zongorájára! (könyveket dobál szét nyeglén) Nagy érték egy ilyen szép hangszer. Kár lenne érte. Na, menjünk! (elmennek)
Simon: (kinyitja az ajtót) Kifelé, jellemgróf! (benéz) Ez is elment. (leüt egy hangot) Csak össze ne fussatok. Jellem a jellemmel. (Közben összeszedi a könyveket) |
|
|