ELISABETH: Így hát cserben hagysz!
Ne kívánd, hogy játsszam a nőt, aki jól nevelt!
Ne kívánd, hogy tudjam a módit, s az illemet!
E példás kis udvartöltelék - az már nem én lennék!
Ha repít a trapéz, ha elbír a vékony jég,
ha szeszély a veszély - az csodás, az álomszép,
de értsd meg, ha nem kockáztatnék -
az már nem én lennék!
Ha óvnál a bajtól, épp az lesz a baj,
hogy nyűg lesz csak rajtam a lét,
s mint sólyom, úgy elszállok más táj felé,
ha béklyóz a kényszerűség!
Ha leszól egy csillag, ha elhív - én elmegyek!
A világ a hazám, a felhők a mesterek!
Ha tudást csak könyvekből vennék -
az már nem én lennék!
És taszít, ha tolong sok kegyenc, sok esdeklő,
és riaszt, ha les rám, és öröm, ha egy sem jő!
Kit nem bánt e barbár csőcselék -
az már nem én lennék!
És elvesztesz, hidd el, ha börtönbe zársz,
a fészkedből elszállok én!
Hogy megtarthass, az kell,
hogy hadd higgyem már:
az élet, mit élek enyém!
Egy társ kell, egy barát, ki megvéd, ki átölel,
ki megért és segít, ha vígasz, vagy tréfa kell,
de hagyja, hogy éljek szabadon, mint a lélek,
mert így vagyok csak én! Csak így!