Molina:
A neve Gabriel. Pincér. Kedvel, a barátjának tart. Néha ír:
Gabriel:
Kedves Molina!
Én sajnálom ám, hogy az van, ami van,
Vétlen vagy biztosan!
Te jó ember vagy! S kívánom, az maradj!
Molina:
Köszönöm! Te minden vendéghez ilyen kedves vagy?
Gabriel:
És úgy bánt az, hogy sohasem köszöntem meg neked
Filmeket, könyveket, szép szavadat,
Mi szívemben élő emlék lett...
Hát ezt bánom nagyon!
Molina:
Sokat dolgozol... Soha nincs egy szabad estéd?
Gabriel:
És tudnod kell, hogy mennyire bánt,
Hogy fájó vágyad iránt
Nincs bennem, csak közöny,
S ez nem örömözön, tudom.
Molina:
Van két jegyem a balettra.
Gabriel:
De a tűz, s jég, de a föld és ég nincs messzebb.
Hát mi mást tehetnék?
Molina:
Talán eljöhetnél velem...
Gabriel:
Sajnálom! Igen, nagyon.
Molina:
Fura. Nem érzem jól magam. A gyomrom... Azt hiszem, lefekszem egy kicsit.
Valentin:
Első csajom...
Ez az emlék él még, bizony!
Foghíjnyi telken ott fekszünk ketten, meg egy barátom.
Lehet, hogy ronda, valószínű,
Akkor is első a csuda nő, érzem és látom,
Ahogy ajka szív, és karja, combja átölel!
Gabriel: Valentin:
És tudnod kell, hogy mennyire bánt,
Hogy fájó vágyad iránt...
Első csajom...
Ez az emlék élénk, bizony!
Nincs bennem, csak közöny,
S ez nem örömözön...
Tudom... Foghíjnyi telken ott fekszünk ketten,
Vagy sejtem... Meg egy barátom.
De a tűz, s jég, Lehet, hogy ronda, sőt valószínű,
De a föld és ég nincs messzebb... Akkor is első, akkor is nő,
Mi mást tehetnék?
Sajnálom, felettébb sajnálom! Ma is érzem, látom,
Karral, combbal átölel!
Köszönt: Gabriel Átölel... |
|