Anna:
Még nem vagy ágyban?
Csend volt, azt hittem, alszol...
Karnenin:
Miattad kerül az álom...
Anna:
Rossz a kedved,
feldúlt valami, már látom!
Karenin:
Anna, óvnom kell téged!
Anna:
Óvnod, ez kedves,
de hogy mitől, azt honnét sejtsem?
Túl hosszú volt az este,
túl jó volt tán a kedvem...
Karenin:
Anna, kérlek, figyelj végre rám!
Nincs jogom, hogy megszabjam, kivel beszélj,
de számon kérhetem a kötelességed!
A jóhíred, mit féltek,
tartozom magamnak s néked,
a fiúnknak és Istennek!
Anna:
Baj, hogy levegőt vettem,
hogy nevettem végre?
Ilyen erővel félthetsz bármitől!
De mondd, miért?
Karenin:
Sért, hogy bámultak,
sért, hogy megszóltak,
sért, hogy semmit sem bánsz!
Anna:
Oktalan gyermekként
korholsz - és rémeket látsz.
Karenin:
Anna, oly kínos mindez!
Anna:
Éjfél múlt...
Karenin:
Kell, hogy érezd!
Sorsunkkal játszol, vigyázz!
Vigyázz!
Anna:
Késő, oly késő már!
Mind, amit tőlem vár,
távoli, hazug, sivár!
"Sért, ahogy megszóltak!"...
"Játszol a sorsunkkal!"...
Csak szavak - és nincs súlyuk már!
"Törvény és illem"...
Hazugság minden!
Gátak, korlátok, határ!
Holnap vár a boldogság!
Holnap... Vronszkij vár!... |
|