Levin:
Nyárutón dologba hív
az orosz föld ifjút és vént.
Ugart törsz, rétet kaszálsz,
kévét kötsz, ha búzád beért.
Ki szánt és vet,
dolgos kéz mindig lesz majd,
száz és száz,
de minket elföd egy hant.
Minden nap új kérdés, új kétség:
Miért élsz? Merre tartasz és honnét?
Mi mozdít? Mit áhítsz? Milyen célt?
Magadból mit hagysz itt, ha elmégy?
Élni kell!
Magból így lesz kalász...
Élni kell!
Hit nélkül - hinni vágysz...
A törek közt az ősz öreg,
a gereblyés - hol lesz holnap?
A szilaj-víg béreslegény,
s a párja is - mind eltűnnek majd!
Szél fúj el,
mint cséplések szálló porát...
Álmunkból,
a jövő tán semmit sem lát...
Adsz-e, mondd bármit is mindezért?
Ki vagy te? A földön csak vendég?
Több vagy tán, mint puszta test, hús és vér?
Miben higgy, ha eltölt a kétség?
Élni kell,
ahogy apánk is élt...
Élni kell, még ha nincs is miért...
És mit jelent,
mit néped mond,
hogy "lélekkel,
s hogy Istennek élj...?" |
|