A káprázat elszállt, szemed sötétségbe merült,
Csak a semmit markolászod, s iszonyat ölel körül.
Az álomnak vége és te nem szállhatsz tovább,
Lezuhantál összetörve, átlép rajtad a világ.
Mondtad a káprázat elszáll, és nem marad más, csak a vágy,
És az őrületbe kerget ez a kínzó szomjúság.
Oli mért hagytál el engem, most jönnek majd a rút éjszakák,
És a képzelt álomképek nem ölelnek engem át.
Adjuk hát fel, adjuk hát fel.
Hisz a káprázat elszállt, s elhagytak az álmok,
S nincs más csak a valóság.