Narrátor: Hol volt, hol nem volt, hét év múlva vagyunk. Semmi szokatlan, ugyanis kevesen haltak meg, egy erős átlag. Nyert, aki nyert. Veszítettek azok, akiktől már a játszótéren elvették a homokozóvödrüket, és értelemre veszélyes, felesleges gondolatokba akadtak bele világéletükben. Ez eddig rendben. Mert a társadalom működjön, ahogyan futnak odafent a felhők, akár torlódva is. Közben meg azt állítjuk, minden megváltozott. Ez is rendben van. De mi? Ki mondja meg azt nekem, hogy mi a bánat a különbség a mostani csomaghurcolás, és az előző lassúbb cipekedés között? Az időtartam? Az idő-tartam? Az idő, tartam? Vagy az idő tartam?
Kórus: Itt van hát, mi nem volt rég,
Ezerkilencszázkilencvennégy.
Mikor egy évezred lassan bevégződnék.
A nap felkelt, ahogy rég,
Ezerkilencszázkilencvennégy
Napja mindig felkelt, hogy alkonyatkor elmenjék.
Mi, akik élünk ebben a korban,
Egy új korban visszük az életünk.
Tudunk arról, hogy máshol ez hogy van,
Hogy megéljünk, fontos a pénz nekünk.
Megélünk, megélünk ebben a korban,
De egy érzés elbizonytalanít.
Nem tudjuk, mit hoz holnap az életünk
A világpiactól függ már mindenünk.
Viszed az életed, vagy pedig az visz tégedet.
Ez már egy új korszak, vívhatod kenyérharcodat.
Semmi sem megszokott, fejünkben minden változott,
Fejünkben történt valami különös fordulat.
Mi, akik élünk ebben a korban,
Egy új korban visszük az életünk.
Tudunk arról, hogy máshol ez hogy van,
Hogy megéljünk, fontos a pénz nekünk.
Megélünk, megélünk ebben a korban,
De egy érzés elbizonytalanít.
Nem tudjuk, mit hoz holnap az életünk
A világpiactól függ már mindenünk.
*
(Az aluljáróban Laura és Zeusz erősen illuminált állapotban ücsörögnek egy kanna mellett.)
Laura és Zeusz: Mióta a kannás bort megiszom, megiszom
Az én fejem Kleopátra hajója lett.
Mióta az aluljárót koptatom, koptatom
Az én vizem, az én vizem a Nílus.
Arany ruhában siklok idelenn, idelenn
Az aluljáróba', amit én, amit én választottam.
És mindez a kannás bor miatt.
És mindez a kannás bor miatt.
És mindez a kannás bor miatt.
És mindez a kannás bor miatt.
Jó ez a bor!
Mindig válaszol,
Hogyha megkérdem,
Hol is kell élnem?
Jó ez a bor!
Mindig válaszol,
Hogyha megkérdem,
Hogy is kell élnem?
Mindig azt mondja: az aluljáróba'!
Mindig azt mondja: az aluljáróba'!
Lehozott az aluljáróba'
Kleopátra aranyhajója.
Kibontom a vitorlám,
Kannás bor Nílusán!
Ígéret hajója!
Válaszolj, nyomba'!
Egy aluljáróba'
Szép kis idióta!
Jól vagyok
Azóta,
Kannás bor
Megmondta!
Kleopátra hajóján
Egy aluljáróba'!
Mióta a kannás bort megiszom, megiszom,
Az én fejem Kleopátra hajója lett.
Mióta az aluljárót koptatom, koptatom
Az én vizem, az én vizem a Nílus.
Arany ruhában siklok idelent, idelent
Az aluljáróba', amit én, amit én választottam.
És mindez a kannás bor miatt.
És mindez a kannás bor miatt.
Narrátor: És akkor megjelenik Madarász Zsolt és Zsuzsa, aki a hitvese. Autójuk lerobbant, ezért lejöttek az aluljáróba. Életükben először járnak itt, óvatos cipőkkel tapogatják ki a padlózatot. A fejükben gondolat helyett már csak a gondolatmenet van, hiszen megfordíthatatlan rutinnal élik az életüket, ugyanis az már nekik örökre hiteles. Örökre hiteles.
Zsolt: Ez a parti is megvolt.
Zsuzsa: Most metrózhatunk...
Zsolt: Fontos volt, hogy ott legyünk, édes.
Zsuzsa: Az is, hogy igyál, édes!
Zsolt: Egyszer kibírod kocsi nélkül.
Zsuzsa: Rettenetes ez a hely!
Zsolt: Fel kellene újítani.
Zsuzsa: Lehetnének virágok.
Zsolt: Egy metrómegállóban?
Elhervadnak.
Zsuzsa: Művirágra gondolok.
Kidolgozom neked a tervet, édes.
Te meg előterjeszted!
Laura: Madarász úr!
Madarászné asszony!
Az Isten szerelmére!
Segítsenek!
Elvesztettem a pénztárcámat,
Nekem még a mai esti géppel
Oxfordba kell utaznom,
Az államvizsgámra.
Még máma.
Ez olyan biztos, mint az,
Hogy én szűz vagyok
A férjétől, kedves Madarászné.
Az anyám életére esküszöm!
Zsuzsa: Menjünk innen!
Zsolt: Várjál, csak várjál!
Nekem ez a nő ismerős.
Laura: Ez a férfi még a Kádár rendszerben
Meg akart erőszakolni,
És azt ígérte, hogy taníttatni fogja
A gyerekeimet.
Zsuzsa: Húzz a picsába, te mocsok kurva!
Zsolt: Ismer minket.
De mi is őt.
Zsuzsa: Lehet, hogy te igen.
Laura: Nevem Kóbor Numera.
Emlékszel, "Zsoli"?
Na ne tegyél már úgy
A nagyságos asszony előtt...
Zsolt: Ő volt szegény bátyám menyasszonya.
Laura!
Laura...
Zsuzsa: Épp most voltunk a szüleidnél...
Laura: Nem érdekel!
Ahogy ti se!
(kiköp)
Zsolt: Mennyi ideje már?
Zsuzsa: Balaskóék gyerekéről tudom,
Hét éve legalább.
Zsolt: Anyádék égen-földön kerestettek.
Laura: Azért jöttem a föld alá.
Zsolt: Gyere, elviszünk hozzánk.
Zsuzsa: Mihozzánk? Nem akarom!
Laura: Fél a nagysága, hogy megkúrsz!
Megkúr!
Zsolt: Zeusz! Professzor úr!
Zeusz (Laurának): Mit adtál be nekem?
Milyen löttyöt?
Laura: Zeusz, megismered őket?
Zeusz: Ezek a múlt kísértetei!
Ezt én csak álmodom!
Kleopátra...
Zsolt: Laura! Laura! Nem hiszek a szememnek!
Abban az időben, ami nélküled eltelt.
Annyi minden történt, hogy is soroljam?
Most új világ van, és mindenki jól van:
Szüleid, Balaskó, plusz a felesége,
Én is Zsuzsával nyugalomban élve.
Gyere közénk vissza, ne maradj ki belőle.
A titkárnőm lehetnél, nézz a jövőbe!
Zsuzsa: Balaskó!
Hívjuk fel Balaskót!
Majd segít neki.
Egy banknál van, fürdik a pénzben,
Fejes lett.
Laura: Na, menjetek innen!
Álmos vagyok.
Zsolt: Gondolj Csabára,
Ha ő most látna...
Laura: Ugyan, már ő se él!
Zsolt: Na, ezt kell feledni!
Laura: Azt, hogy megölték?
Zsolt: Ugyan már, Laura! Most megbocsátani kell! Laura!
Zsuzsa: Most már elég lesz, Zsolt!
Várnak minket!
Zsolt: Igazad van, Zsuzsa! (Laurához.) Felhívom neked Balaskót. Együtt dolgozunk egy terven. Majd bevonunk. ... Halló, Laci!
Na, mit gondolsz, kivel találkoztam?
Hogy találtad ki?
Igen!
Laura van itt, és vár!
Laura: Dehogy várom! Zeusz!
(ébresztgeti Zeuszt)
Zsuzsa: Most már én is azt mondom, hogy ne hívd ide!
(a telefonba) Nem tudjuk, hogy hol van.
Majd visszahívlak!
Zsolt: Mitől gondoltad meg magad?
Halló!
(Laurához) Félreértés és csúsztatás,
Minden, ami akkor történt.
Balaskó magát vádolja,
De én tudom, hogy csak meg akarta félemlíteni
Csabát!
Ez sem szép dolog,
De megbocsájtható.
Balaskó bármit megtenne érted.
Zsuzsa: Hagyd abba! Bolond vagy!
Ez haragudni akar. Nem ismered?
Narrátor: Honnan beszélünk mi, emberek, amikor azt se tudjuk, hogy mit mondunk? Elmondani Laurának, hogy a szerelmét ki ölette meg? Hogy csak félreértés és csúsztatás az élet? Nem. Zsolt a saját vesztét akarta, ez már bizonyos, mert Zsolt egyik része utálta Zsoltot, akinek gondolatait elpusztította a gondolatmenet.
(Zsuzsa ki.)
Zsolt: A Népstadion útnál.
(újra a telefonba) Siess!
(Laurához) El ne mozdulj innen!
Hogy te milyen őrült vagy...
De ezt szerettük benned.
(Zsolt ki.)
Laura: Zeusz!
Balaskó jön! A Csaba gyilkosa!
Mindjárt itt lesz!
Zeusz: Balaskó!
Bízd csak rám! (elájul)
Laura: Már hallom, hogy jönnek az ismert léptek.
Most legyen erőm, ha szemébe nézek.
Csak meg ne tudja, hogy mit érzek!
Bár gyűlölöm, gyűlölöm,
Gyűlölöm végleg!
Már látom az arcát, pedig nincs itt.
Ne verne a szívem, ne lázadna mindig!
Mindjárt megszólal a jól ismert hangon,
És azt kell hazudnom, hogy nem, nem,
Nem haragszom.
(Lemászik a sínekre. Balaskó berohan.)
Balaskó: Laura! Újra, újra! Laura!
Itt vagy hát újra.
Újjászületni, újra meg újra,
Laura!
Laura!
Mi erre születtünk, Laura,
Évekig, éjnap velem volt a neved:
Laura, Laura!
Te meg én tudjuk, hogy változik az élet,
A kettőnk sorsa újraéled.
És aztán elkezdjük újra meg újra,
Mi meg tudunk újulni, Laura!
Laura!
Laura: Mit képzelsz?
(Balaskó észreveszi Mit érzel, az elmúlt már régen.
Laurát, és ő is lemegy Rég volt ez az élet,
utána.) Nem is vártalak téged.
Balaskó: Laura!
(megérinti Laurát,
aki hirtelen Emlékszem a múltra,
megfordul.) Épp másra néztél,
Gondoltam, jól van,
Az élet kész tény.
Velem volt egy másik,
De megláttalak téged,
Beléd vakultam
Laura, Laura!
Laura: Én arról mit se tudtam,
Más szerettem, akartam.
És azóta se felejtem azt,
Akit akkor szerettem.
Miért jöttél újra?
Nem téged várlak.
Nem vagyok nő már,
Nem kell a vallomásod.
Nem kell egy új élet,
Nem kell új bánat.
Jól van ez így most,
Semmit se bánok.
Balaskó: Úgy féltem, hogy az arcod
Rég semmivé lett,
De látom, most itt vagy,
S az arcod újraéled.
Úgy féltem, hogy az arcod
Rég semmivé lett,
De látom, most itt vagy,
S az arcod újraéled.
(Laura rááll a sínekre, és elindul az alagútba. Jön a metró. Balaskó utánarohan, feldobja a peronra, aztán ő is utánaugrik ? az utolsó pillanatban.)
*
(Balaskó lakásában.)
Zsófi: Van nekem egy aranyos kiskutyám
Szülinapomra hozta az apukám.
Már pedig az apám rendkívül elfoglalt férfi,
Hogy jutott eszébe, senki se érti.
Egyedül én tudom, miért van kutyusom,
Azért van ő nekem, legyen kit szeretnem,
(Balaskóné belép) Ha papám, ha nincs velem.
Márpedig ő roppantul elfoglalt,
Mivel egy nagy ember az én papám.
Jer ide, kiskutyám! Jer ide, kiskutyám!
Bátrak vagyunk én, meg a kiskutyám,
Bátran várjuk haza apukám
És ott vagyok, én is, kutyám, álmaidban.
Én vagyok az apád, aki veled itt van.
Balaskóné: Zsófikám, fogjuk a táskádat,
De előtte fogat mosunk.
Zsófi: Már megmostuk a fogamat.
Balaskóné: Leteszlek az iskolában,
S megnézem, hogy mész be...
Zsófi: Aztán?
Balaskóné: Aztán megyek a tévébe.
A papa fog érted menni, tudod!
Zsófi: Tudom, tudom!
Hadd menjek a tévébe én is!
Hadd ne menjek az iskolába ma se!
Balaskóné: Zsófikám, két percünk van,
Megbeszélni, mit kell neked megértened.
Papa meg én elfoglaltak vagyunk, tudod.
De sajnos dolgoznunk kell.
(telefoncsörgés) Te vagy az?
Hallom!
Jaj, de jó!
Zsófi meg én, itthon várunk.
Egész nap együtt leszünk,
Nem megyünk sehová.
Ebédet főzök.
Zsófi: Jaj, de jó!
Balaskóné: Itt is van!
(Balaskó be.)
Balaskó: Útközben történt valami.
Balaskóné: Spagettit fogok főzni, a kedvencedet.
Balaskó: Zsófikám, szeretnék beszélni a mamival.
Zsófi: Baj van?
Balaskó: Vidd le a kutyát pisilni.
Kint van két ember,
Köszönj nekik szépen.
Csak lefürdenek.
Balaskóné: Fürdeni jöttek hozzánk?
Zsófi: Egész nap velük maradsz,
Érted?
Csókolom!
(Zeusz és Laura be.)
Balaskóné: Kik ezek?
Zeusz: Csókolom! Egy kis gyorsító nincs?
Balaskóné: Ital?
Zeusz és Laura: Az, az!
Balaskóné: Ital, az van.
Zeusz: Na, nem iszunk meg valamit?
Balaskóné: Kik ezek?
Balaskó: Majd elmagyarázom. Ott van törölköző, szappan, de nem összetörni semmit.
Az egyikük volt egyetemi tanár,
Balaskóné: S a másik?
Az a nő.
Mintha valahonnan...
Balaskó: A másik pedig...
Balaskóné: Laura!
Balaskó: Igen, Laura.
És szeretném, ha Laura ide költözne.
Balaskóné: Ide?
Balaskó: Hát te mondtad,
Hogy ez a lakás túl nagy!
Balaskóné: Ő tudja?
Balaskó: Csak annyit tud, hogy
(lehúzza a gyűrűjét) többé nem akarom elengedni,
Nélküle nem akarok élni.
Balaskóné: Hát ez halálos.
Balaskó: Úgy van!
Halálosan szeretem,
Évek óta keresem,
És most már nem engedem el.
Nem érdekelsz, se te,
Se a gyerek, se a kibebaszott kutyátok.
Balaskóné: Te nem ismersz!
Balaskó: Dehogynem, ismerlek!
(Laura belép, rajta Éva fürdőköpenye. Odaszalad Balaskóhoz.)
Laura: Kimostam a ruháimat.
Balaskóné: Te, te, ez az enyém!
Hogy mered?
Balaskó: Mindent elmondtam Évának,
Én bármire képes vagyok,
Annyira szeretlek!
Balaskóné: Én ismerem őt.
(odafurakszik Laura és Nincs magánál.
Balaskó közé.) Tönkrevágom, veled együtt!
Ott végzitek a mocsokban!
Balaskó: Ne hallgass rá,
Egyszer már elszakítottak tőled.
De többet soha!
Balaskóné: Édesem, mi megyünk!
(Zsófihoz)
Zsófi: Morzsát is vihetem?
Balaskóné: Persze.
Zsófi: Fogkefe?
Balaskóné: Majd veszünk, ne félj!
(Balaskóhoz) Ezt még megbánod!
Ezt még megbánod!
(Balaskóné és Zsófi ki.)
Laura: Használsz, engem használsz.
Csak vágyadnak használsz.
S még azzal szédítsz,
Hogy engem szeretsz csak.
Meg akarsz szerezni,
Már csak én hiányzom,
S a legnagyobb hazugság,
Hogy mindent nekem adsz.
Balaskó: Halálos baj vagy, mégis akarlak
Jobban, mintha jót tennél nekem.
Érzem, hogy ártasz, gyűlölsz, és bántasz,
Mégis neked adnám mindenem.
(Zeusz belép.)
Arra születtem, mindenem vedd el,
Ismerlek téged, de önmagam nem.
Halálos baj vagy, mégis akarlak
Jobban, mintha jót tennél nekem.
Vágyom rád egyre, mint a méregre,
Jöjj hát és vedd el az életem!
(Laura ki.)
Zeusz: Egy kis gyorsító nincs?
Balaskó: Mindenem az övé!
Zeusz: Csak az életed veszi el!
Ott voltam, amikor megkötötted az alkut.
Laurával kiszálltunk belőle.
Balaskó: De az ember jólétre született!
Zeusz: Magadnak is hazudsz!
Mi hét éve is tudtuk, hogy a jóban mi nem jó.
(Laura visszajön, kezében a fürdőköpeny, rajta a hajléktalan öltözet, amiben érkezett.)
Laura: Add vissza a feleségednek!
Balaskó: Az életben többé nem veszi fel!
Laura: Dehogynem! Visszajönnek.
Zeusz: Gyorsító!
Balaskó: Te itt maradsz!
(magához húzza Laurát)
Zeusz: Laura csak hülyít, hogy annál nagyobbat koppanj!
Megyek. Nem baj?
Nem baj...
(Zeusz ki, Fáskerti be.)
Balaskó: Mi van veled?
Laura: Elszoktam attól, hogy nő vagyok.
Fáskerti: Laura, kislányom!
Laura: Apa!
Fáskerti: Semmit nem változtál, aranyom!
Milyen szép lányom van nekem...
Borzasztóan aggódtam érted!
Laura: Ne félts, apa, tudom, hogy mit csinálok.
Fáskerti: Mit akarsz ettől az embertől?
Most hallom a feleségétől, hogy
Tönkretetted az életüket.
Balaskó: Mi újrakezdjük Laurával!
Fáskerti: Most az egyszer hallgass rám.
Én vagyok az egyetlen, aki szeret téged.
Laura: Halljuk a lényeget, apa!
Fáskerti: Anyád mindjárt itt lesz.
Laura: Megint ő a lényeg!
Fáskerti: Anyádnak viszonya van ezzel az emberrel!
Balaskó: Szakítok ? itt helyben!
Laura: Szegény apa!
Hogy bírtad szegény apám?
Fáskerti: Sosem magammal törődtem!
(Fáskertiné be.)
Fáskertiné: Gyorsan, gyorsan!
Hol lehet itt leülni?
Vizet! Egy pohár vizet, Laci!
Balaskó: Na neked én már nem hozok vizet!
Fáskertiné: Tudjátok mit csináltatok?
(Fáskerti mentegetőzve feláll.)
Nem te! Ők!
Abban állapodtunk meg, hogy béke van.
Évi nálam volt!
Balaskó: Ahhh...
Fáskertiné: Ha nem békíted ki, ránk nem számíthatsz,
Akkor vége.
Balaskó: Ugyan, minek van vége?
Fáskertiné: Elsősorban neked!
Laura akarta ezt, ne felejtsd el!
Nagyon fogom sajnálni, amit meg kell tennem.
Balaskó és Laura: Nem baj! (ki)
Fáskertiné: (Fáskertinek) Mit bámulsz, gyere!
(Zsuzsa és Zsolt belépnek.)
Zsuzsa: Látod, én mondtam, hogy ebből baj lesz.
Fáskertiné: Ez a bolond azt hiszi, hogy Laurának ő kell.
Ez a bolond azt hiszi, hogy neki csak egy nő kell.
Mind: (kiv. Fáskertiné) De hát mi kell? De hát mi kell?
Mi kell Laurának?
De hát mi kell? De hát mi kell?
Mi kell Laurának?
Fáskertiné: A múlt, a múlt, a múltat hozná vissza,
A múltat, a múltat, ami el van távolítva.
A múltat, a múltat, ami le van zárva végleg,
Elmúlt, kimúlt, megegyeztünk benne,
Hogy a legsötétebb felejtésbe hull.
Mind: (kiv. Fáskertiné) De hát a múlt az már egy másik ország,
Nem érted, csak nézed.
És idegen vagy benne, itt élünk,
S ez jól van a felosztott jelenben.
Megvan a munkánk, megvan a tekintélyünk,
Itt csak a jelen van, és a jövőbe nézünk.
Az csupa kilátás, az csupa jó ígéret,
A múlt az már semmi, semmi, semmi végleg.
Fáskertiné: Laura el akarja venni tőlünk a jelent.
Laurának a jelen semmit sem jelent.
Csak azt, hogy itt az idő,
Mikor a múltért bosszút állhat.
Az én lányom, ez rávall,
Vigyázzatok Laurával.
Az én lányom, ismerem őt,
Vigyázzatok Laurával.
Mind: Laura el akarja venni tőlünk a jelent.
Laurának a jelen semmit sem jelent.
Az, ami most van, csak azt jelenti Laurának,
Hogy ez az idő az idő, amit utálhat!
Zsolt: Ez szörnyű! Ez szörnyű!
Ez szörnyű ez az utálat.
Hogy az idő, amiben élünk
Rávall Laurára!
Utálat és bosszú,
Ez rávall Laurára,
Nem érdekli az ára,
Ez rávall Laurára.
Többiek: Ismerjük őt, ismerjük őt
Ismerjük ezt a nőt!
Ha bármit elkövet ő:
Utálat Laurának!
Vigyázzatok, vigyázzatok,
Vigyázzatok Laurával.
Laura minden vágya
A múltak folytatása.
Zsolt: Azonnal beszélnem kell Évivel! Egyeztetnem kell vele!
*
(Balaskó lakásában. A lakás 180°-kal "megfordult", azaz most hátulról látjuk. Laura és Balaskó tévét néznek.)
Balaskóné: (a tévében) Jó estét kívánok! "A titkosszolgálat utasítására ölték meg a rendszerváltó egyetemista körök egyik vezéregyéniségét, Madarász Csabát." ? állítja tegnap megjelent cikkében az egyik napilap publicistája, levéltári kutatásaira hivatkozva. A hét évvel ezelőtti gyilkosság részletei máig tisztázatlanok. Kinek állt útjában az egyetemista fiú? Hamarosan erről kérdezem az áldozat öccsét, Madarász Zsolt parlamenti képviselőt. De előtte elevenítsük fel, ki volt Madarász Csaba. Madarász Csaba az egyetem hallgatójaként a '80-as évek végén aktív szerepet játszott az egyre erősödő, reformokat követelő diákmozgalomban. Kollégiumi vitaesteket szervezett a Kádár-rendszer visszásságairól, a korabeli röpgyűlések állandó felszólalója volt, társaival szamizdat kiadványokat szerkesztett. A rendszerváltást azonban nem érhette meg. Egyik este hazafelé tartott, de a kollégium előtt máig ismeretlen személyek megtámadták és halálra verték. Társai találtak rá a 21 éves fiúra. A Csaba halálát felfedező fiatalok között volt az öccse is, aki ma parlamenti képviselő. Köszöntöm a stúdióban Madarász Zsoltot.
Zsolt: Jó estét!
Balaskóné: Vágjunk a közepébe! Ön szerint mennyire megalapozott az a feltételezés, hogy Csabát a titkosszolgálat ölette meg?
Zsolt: Teljességgel.
Balaskóné: Tehát Önnek is ez a véleménye.
Zsolt: Ez nem vélemény, ez tény.
Balaskóné: Bizonyítani tudja-e?
Zsolt: Nem.
Balaskó: Akkor mi alapján állítja ilyen határozottan?
Zsolt: Az egyik ügynöküktől, aki akkoriban írt jelentéseket rólunk, de a gyilkosság ténye döbbentette rá arra, hogy mit tett, és így informált bennünket.
Balaskóné: Értem. A tegnapi lapban két lehetséges indokot tár fel az újságíró. Az egyik, hogy Madarász Csaba politikai felbújtó tevékenysége miatt volt útban, a másik, hogy az Ön bátyja viszonyt folytatott egy Laura nevű nővel, akinek a szülei a titkosszolgálat magas rangú vezetői voltak.
Zsolt: A nő miatt ölették meg.
Balaskóné: Ennyire biztos benne?
Zsolt: Igen. A bátyám nem jelentett akkora veszélyt a rendszerre, hogy az életével kellett volna fizetnie. Még egyszer ismétlem: A nő miatt ölették meg, de nem a nő szülei voltak a megbízók.
Balaskóné: Hanem?
Zsolt: Más közeli ismerős is dolgozott a szolgálatnak.
Balaskóné: Úgy érti, féltékenységből ölték meg, politikai eszközök felhasználásával?
Zsolt: Többet nem mondhatok.
Balaskóné: Miért nem? Úgy érti, Ön hét éve ismeri, és futni hagyja a bátyja gyilkosát? Miért?
Zsolt: Tudja, azok nagyon zavaros idők voltak. Nem tudtuk, hogy mi lesz a vége, és sokaknak a változás után sikerült átmenteniük a hatalmukat.
Balaskóné: A politikában?
Zsolt: A politikába... állami vállalatokba, például bankokba.
Balaskóné: Most konkrétan arról beszél, aki megölette a bátyját?
Zsolt: Megismétlem. Tudom, ki ölette meg a bátyámat, de nincsenek kézzelfogható bizonyítékaim, és az ügyosztály egykori tisztje nem bukott a rendszerrel. Többet nem mondhatok.
Balaskóné: Köszönöm. Kedves Nézőink! Nekünk egyelőre ennyit sikerült kiderítenünk a szövevényes ügy hátteréről. A további részletek tisztázása a hatóságokra vár. Ami biztosnak tűnik, a szálak magasabb körökbe vezetnek, sőt, a ma elhangzottak alapján azt hiszem, joggal feltételezhetjük, hogy a bankszférába. Mi mindenesetre megkérdezzük a két állami bank vezetőjét, dolgoztak-e az előző rendszer titkosszolgálatának, és ismerte-e valamelyikük a meggyilkolt Madarász Csaba barátnőjét. A fejleményekről holnap esti adásunkban tájékoztatjuk Önöket. Köszönöm figyelmüket, viszontlátásra.
(Balaskó kikapcsolja a tévét. Csörög a telefonja.)
Balaskó: Halló, tessék, Balaskó László vagyok!
András: Halló, halló, András vagyok, kedves László.
A mondanivalóm csak annyi,
Holnap ne gyere be dolgozni.
Nem tudom, ennyiből értesz-e?
Balaskó: Hogyne, természetes, miért is ne?
András: Hát akkor minden jót, Lacikám.
Balaskó: Úgyszintén neked is, Andriskám.
(Leteszi a telefont, de az ismét csöng.)
Hang: Halló, halló, halló, Balaskó!
Nem válaszolsz, így is jó!
Jobban teszed, ha mindent bevallasz,
Talán így még mindent megúszhatsz.
Én a nép nevében beszélek,
Azt ajánlom tenéked...
Ezért még megkapod a magadét!
(Leteszi a telefont, Balaskó Laurához fordul.)
Balaskó: Értem, mindent értek!
Ezért jöttél el hozzám,
Végig tudtam!
Laura: Ne gyere ide!
Balaskó: Ennek az életnek itt vége,
Eljössz velem vidékre!
Laura: Nem! Nem!
Balaskó: Mindent megtennék, ha velem jönnél,
Találnék munkát.
Laura: Ne gyere közelebb!
Balaskó: Mit akarsz?
Laura: Ne hagyd magad! Maradj!
Balaskó: És?
Laura: Fizesd vissza nekik!
Balaskó: Mi lett belőled, Laura?
Halálos baj vagy, mégis akarlak
Jobban, mint ha jót tennél nekem.
Tudom, hogy ártasz, gyűlölsz, és bántasz,
Mégis neked adnám mindenem.
Arra születtem, mindenem vedd el,
Ismerlek téged, de önmagam nem.
Vágyom rád egyre, mint a méregre,
Ami elveszi az életem!
(Fegyvert szegez Laurára.)
Laura: (ellöki a kezét) Te akarsz engem, én csak engedtem
Amit akartál, azt hazudtam neked.
Ebben az életben semmi se véletlen.
Bajt is akartál, tessék, megkaptál.
Rosszat akartál, tessék, megkaptál.
Mindenki csak azt kapja, amit megérdemel.
Fizesd vissza nekik!
Balaskó: Akkor velem maradsz?
Laura: Akkor veled maradok.
*
(Parlamenti ülésterem.)
Kórus: Halljuk, halljuk, Szabóki Krisztiánt!
Mindig érdekes, ha ő nyitja meg a vitát.
Mert mindig szívre céloz ő,
Köztudottan ő a legjobb kérdező.
Megfagy a levegő is, ha beléje kérdez ő!
Szabóki: Tisztelt titkosszolgálatokért felelős tárca nélküli Miniszter Úr!
Egy, a tegnapi újságban megjelent cikkre hivatkozva...
(Szabóki és Balaskó között adó-vevő ? kapcsolat van.)
Balaskó: Mutasd fel az újságot, Krisztián!
Szabóki: (felmutatja) Azt az azonnali kérdést tenném fel
A Miniszter Úrnak:
Van-e alapja annak a vádnak,
Hogy képviselőtársnőnk,
Madarászné Tóth Zsuzsa,
Beépített ügynöke volt a
III/III-as ügyosztálynak?
Fedőneve: Rideg Rita.
Továbbá igaz, hogy tartótisztjei:
Fáskerti és Fáskertiné?
Úgyszintén képviselőtársaink!
Továbbá igaz, hogy az ismert ellenzéki vezér,
Madarász Csaba meggyilkolásában
Tevőleg részt vett az említett három személy?
Balaskó: Nincs több kérdésed, Krisztián.
Szabóki: Elnök Úr, nincs több kérdésem
Ma délután!
Kórus: Botrány, botrány, botrány, nem vitás.
Mit szól hozzá az átvilágítás?
Halljuk, halljuk a Miniszter Urat!
Tárja elénk, tárja a dokumentumokat!
Csendet, csendet, felkérem a Miniszter Urat! A Képviselő Úr kérdéseire adja meg a válaszokat!
Miniszter: Kérem elnök úr! Tisztelt országgyűlés!
Nem találtunk a nyilvántartásban ilyen aktát.
Bár én is csak az újságban olvastam a dokumentumot,
Mégsem állítom, hogy feltétlen hamisított.
Mivel hogy sok akta tűnt irattárunkból el.
Hogy ez rágalom vagy sem,
Azt egyikük se vállalja fel!
Kórus: Csendet, csendet, kérdem a Képviselő Urat! Elfogadja a Miniszter Úr válaszát?
Szabóki: (Balaskónak) Mondjam, hogy jól van?
Balaskó: De azt is tedd hozzá,
Hogy visszatérsz erre még!
Szabóki: Köszönöm, Miniszter Úr!
Egyelőre ennyi elég.
De hadd tegyem hozzá,
Amint meglesz az akta:
Visszatérek erre még!
(Szabóki és a Miniszter ki. Balaskó telefonja csörög.)
Balaskó: Halló, tessék, Balaskó László vagyok!
András: Halló, halló, András vagyok, kedves László.
A mondanivalóm csak annyi:
Holnap mégiscsak bemehetsz dolgozni.
Gratulálok, ennyiből értesz-e?
Balaskó: Hogyne, természetes, miért is ne?
András: Hát akkor minden jót, Lacikám!
Balaskó: Úgyszintén neked is Andriskám!
(Leteszik a telefont. Balaskó odalép Laurához, aki ekkor már ott áll a színen.)
Balaskó: Mi lesz ezentúl?
Minden megfordul?
Vagy pedig az lesz, amit remélek?
Laura: Amiért jöttem, azt elvégeztem.
Érjen már véget a történet.
Ezt érdemeltem, ezt érdemelték.
Tovább már semmi kedvem az egészhez.
(Laura ki.)
Narrátor: Na ezek után mi van? Most aztán mi van? Az nem vitás, hogy az élet továbbra is kenyérharc. Továbbá befolyásolás az élet, amin az erőszak bűvöletében a legérdemesebb élni, továbbá az élet zengő tombolás, ha benne vagy. Hát azért senki sem lehet akkora hülye, hogy sokáig akarja a saját vesztét. Ez bizonyossá vált 1995-ben. Abban az évben mindannyian rájöttünk arra, hogy miben vagyunk érdekeltek. Tudniillik az izében. Abban az izében, hogy vagy én, vagy én nem. Hát akkor meg inkább én. Vagyis nem szabad elmaflázni. Viszont ebből jön az irigység: ha én nem, akkor ő miért? Nincs senki, aki irigy ne lenne. Ez ma már biztos. Ez biztos ma már.
*
(A presszóban.)
Kórus: Egy ódon presszóban, egy cuki eszpresszóban
Szívbe markoló a hangulat.
Egy kedves kis belvárosi eszpresszóban
Az ember pikánsul mulat.
Pincérnő: Mit parancsolnak?
Első férfi: Szépen kérek mindenkit,
Hogy azonnal hagyják el a helyiséget.
Pincérnő: Házkutatási engedélyük van-e?
Második férfi: Nincs.
Első férfi: Van.
(Pénzt vesz elő.) Húzzál!
Pincérnő: Hányat?
Első férfi: Kettőt!
Kint szétosztod majd nekik.
Második férfi: A tököm érti ezt a mai világot!
Első férfi: Takony, az biztos,
Haszon kulcsra jár!
Második férfi: Menjetek már!
(Fáskerti, Fáskertiné, Zsolt és Zsuzsa be.)
Fáskerti: Vigyázzatok! A firkászok itt ólálkodnak.
Első férfi: (Zsuzsáékra) Ezek bejöhetnek?
Fáskerti: Be.
Zsolt: Mindennek ez a Laura az oka,
Azt hiszi, hogy mindenhez van joga.
Balaskó itt az ügyek szervezője,
De minden csak tőle ered,
A ti lányotoktól, lányotoktól,
A háttérben ő az, aki sunyítva fontol.
Laura az oka, Laura! Aki mindennek az oka!
Mindennek ez a Laura az oka,
Azt hiszi, hogy mindenre van joga.
Balaskó itt az ügyek szervezője,
De minden csak tőle ered,
A ti lányotoktól, lányotoktól,
A háttérben ő az, aki sunyítva fontol.
Laura az oka, Laura!
Aki mindennek az oka!
Zsuzsa: A sajtó mindenhol ott van,
Éjjel-nappal figyelnek.
Én tudtam, hogy nem vagyunk szentek,
Sem pedig Szent Tehenek!
De ez több már a soknál,
Bőven több a soknál.
Az eszünkben mindig Balaskó jár,
Aki mindennek az oka!
Fáskertiné: Csend legyen!
Fáskerti: Nem ezért jöttünk ide.
(Balaskó be.)
Balaskó: Szerbusztok!
(Balaskóné be.)
Balaskóné: Azt nem mondtátok, hogy ő is itt lesz.
Balaskó: De nekem sem.
És ha azt hiszitek, hogy itt most
Egy békülés lesz, akkor...
Fáskerti: Itt most más a téma.
Balaskó: Azt ne mondjátok,
Hogy le tudjátok állítani a sajtót!
Fáskertiné: Kivéve, ha nem kapnak újabb témát.
Zsolt: Ha nincs téma, leáll a verkli.
Ugye, Évi?
Balaskóné: Főcím: Bizonyítékok híján.
Mind: A közvélemény, a nép véleménye.
A közvélemény nem erőltethető.
A közvéleményt csak rá kell vezetni,
Mint oktondi kisfiút egy jó szülő.
A közvélemény bármikor felzúdul,
A közvélemény tematizálható.
A közvélemény nem okul önhibából,
A közvélemény nem kioktatható.
Mert ha túl nagy a lárma,
Az anyád kínjába küldenek téged,
Mert oly nagy a vétked!
Két szó védhet meg:
Bizonyítékok híján,
Bizonyítékok híján!
*
(Az aluljáróban. Zeusz egy padon fekszik, újságpapírral letakarva.)
Kórus: Felháborító, hogy mindent elkennek,
Csúsztatnak, és csak homályosítanak.
Most ki végül a gyilkosa kinek?
A közvélemény, az tudatlan marad.
Nem lehet látni fehért feketéül,
Nem lehet látni az orrunknál tovább.
Semmi sem kerül soha napvilágra.
Ki volt a tettes? Esetleg az apád?
Mert túl nagy a lárma, az anyád kínjába
Küldenek téged, mert oly nagy a vétked,
És nem lelsz már végleg sehol menedéket.
Két szó védhet meg:
Bizonyítékok híján,
Bizonyítékok híján!
(Laura be.)
Laura: Amiért jöttem, azt elvégeztem.
Ezt érdemeltem, ezt érdemelték.
Tovább az egészhez már semmi kedvem.
Búcsúzni jöttem, Zeusz.
Búcsúzni jöttem tőletek.
Tegnap egy korszak véget ért.
Mostantól újat kezdhetek.
Elmegyek, semmit se sajnálva,
Amit itthagyok.
Amit a holnap hoz, meglátjuk.
Egy másik darabot.
Zeusz: Igazságot tehetsz képzeletedben,
Közben minden arra megy, amerre az út vezet.
Nézd csak, mi van, a gyűrött újságban,
A parlamenti bizottság megszüntet egy vizsgálatot
Bizonyítékok híján.
Bizonyítékok híján.
Mindenki fel van mentve.
Nem ért véget semmi,
Megy tovább az ügymenet.
Búcsúzhatsz, Laura,
De már megint nem olyan az élet!
Laura: (telefonál) Halló, Laura vagyok!
Azonnal beszélni akarok veled!
Igen.
Egy olyan dologról, mit eddig titokban tartottam,
És ami neked is meglepetést jelent.
Várlak a metrónál, siess, gyere!
(Leteszi.) Nem, nem, nem, nem és nem lehet ez a vége!
Arról majd én gondoskodom.
Zeusz: Az egyetlen kijárat az örök felállásból
Az aluljáróba vezet.
Gyere, ülj le közénk.
Laura: Figyelj csak, Zeusz!
Most megmutatom,
Micsoda eszköz van még a kezemben!
(Zsolt berohan. Laura odalép hozzá, és köhögőrohamot álcáz.)
Zsolt: Itt vagyok, Laura, miért hívtál?
Laura! Mi történt? Laura!
Laura: (megjátssza) De jó, hogy itt vagy!
Már búcsúzni jöttem,
Az aluljáró mocskába visszafeküdni,
De képtelen vagyok.
Mert nagyon nagy baj van.
Próbáltam leplezni, de nem tud megszűnni
Az érzés, a vágy, hogy lássalak még téged.
(Összeesik. Zsolt letérdel mellé, és lerántja a karikagyűrűjét. Zsuzsa észrevétlenül bejön.)
Zsolt: Éreztem, tudtam az első pillantáskor,
Mikor mást szerettél, azt mondtam, majd máskor.
Azt mondtam magamnak, talán örökre:
Várni, csak várni kell, várni a jelre!
Amitől énbennem minden fellázadt,
Ismerem, Laura, én is ezt a vágyat!
Ketten: Éreztem, tudtam az első pillantásnál,
Bár te mással vagy, csak énrám vártál.
Azt mondtam magamnak, máskor, majd máskor,
Várni kell, várni kell, nem szabad egy pillantástól!
"Azonnal, gyerünk, fojtsd el a vágyat!"
De most már vége, mindenem fellázadt!
(Zsolt felkapja Laurát, és kiviszi magával. Zsuzsa előrelép.)
Zeusz: Hát ez a kislány nagyon megszervezte,
Mert ez meg volt tervezve, meg volt szerkesztve!
Kiókumlálva és megkomponálva,
Szerintem Laura a világ szukája!
Minden férfi csak egy árva kis róka.
Még az én fejem is Kleopátra hajója!
(Zeusz leugrik a sínekre, és várja a metrót, de az nem jön. Ekkor elindul az alagútba.)
*
(Zsolt lakásában. Laura az ágyban, Zsolt pezsgőt visz neki. A tévé be van kapcsolva.)
Balaskóné: A magyar televíziózás történetének egyedüli pillanatához érkeztünk. Jó estét kívánok minden kedves nézőnek! Mindeddig példa nélküli esetet tárunk fel ezennel. Arról van szó ugyanis, hogy hajlandó volt stúdiónkba befáradni egy olyan hölgy, aki nemhogy leplezné ügynöki múltját, de hajlandó feltárni azt. Tóth Zsuzsát kérdezem.
(Zsolt felfigyel a tévére.)
Balaskóné: Ön valóban a III/III-as ügyosztály, egyetemisták közé beépült ügynöke volt a '80-as évek második felében, vagyis a rendszerváltás környéki időkben?
Zsuzsa: Valóban ügynök voltam.
Zsolt: Á!
Balaskóné: És kikről szolgáltatott adatokat, kiket figyelt meg azidőtájt?
Zsuzsa: Ellenzéki diáktársaimat, közöttük a férjemet is.
Zsolt: Fogd be a szád!
Balaskóné: Azt hiszem, mindannyiunkat meglep az őszintesége, és ezzel nem túlzok.
Zsuzsa: Elegem lett a múltamból. Erről csak ennyit mondhatok.
Zsolt: Zsuzsa, ne!
Balaskóné: Az ön férje, Madarász Zsolt, jelenleg parlamenti képviselő.
Zsuzsa: Úgy van.
Zsolt: Zsuzsa!
Balaskóné: És ő, a férje, tud az Ön múltbeli tevékenységéről?
Zsolt: Nem tud!
Zsuzsa: Elmondtam neki mindent.
Zsolt: Zsuzsa, kedvesem, ne tedd ezt! Zsuzsa! (Laurának) Add ide a kapcsolót, add ide!
Laura: Nem adom! Na? Na? Vedd el!
Balaskóné: Gondolom, meglepődött.
Zsuzsa: A legkevésbé sem. Ugyanis ő, a férjem, szintén bejáratos volt az ügyosztályra. Tárgyalt is az én tartótisztjeimmel.
Balaskóné: Netán megállapodást is kötött velük?
Zsuzsa: A legteljesebb mértékben. Tanácsokat adott nekik, hogy hogyan menthetnék át hatalmukat a rendszerváltás utáni időkre. Továbbá azt is el szeretném mondani, hogy...
(Zsolt kikapcsolja a tévét, majd kirohan, közben telefonál.)
Laura: Ha rám hallgatsz, cáfolod!
Zsolt: Halló! Halló! Van ott valaki? Halló! Cáfolnék!
Laura: Hideg van nagyon
Ebben a lakásban.
Ahová engem egy férfi
Magával hozott.
Hideg volt minden hely,
Amit végigjártam.
Fázom, ha az utóbbi időkre
Visszagondolok.
Míg sorra kerestem
Életem szereplőit
Lakásról lakásra járva
Mindig meglepett
Hogy milyen hideg van,
Az éreztem főként,
Hogy tán ezen a tájékon
Nem is fűtenek.
S lám, újra fázom.
Egy idegen embernél.
Madarász Zsolt volt a neve,
Ha jól emlékszem.
Egyéb sem maradt meg
Ennél belőle.
Ő is csak egy jéghideg lakást
Jelent nekem.
Narrátor: Így volt, aki nem hiszi, járjon utána.
Vége
|
|