I. felvonás
(Budapesti pályaudvar)
Narrátor: Hol volt, hol nem volt, volt egyszer 1988. április 6-a, amikor már minden készen állt, de még semmi sem volt készen Magyarországon, egy Budapest tulajdonnevű városban. Amikor a korabeli elit már nem tudott a régi módon uralkodni, és kezéből kicsúszott a kezdeményezés. Mi pedig, a helybeli magyar anyanyelvű lakosság, mi pedig a legvadabb képzelgésbe kezdtünk. Illetve kezdtünk volna képzelgésbe, ha lett volna képzelőerőnk nekünk. De az biztos volt, hogy csak egy kicsi hiányzik. Egy nagyon kicsi. Igen ám, de mi az? Biztos, ami biztos, várni kezdtük azt a kicsit. Vártunk, csak vártunk, mint egy pályaudvaron. Jó, de mire? Mire vártunk mi Budapesten, 1988. április 6-án? Akkor még nem tudtuk, mire várunk. De meg-megálltunk, el-eltűnődtünk rajta, az biztos. Tűnődtünk egy pályaudvaron. És akkor várakozásunk nagy pályaudvarán megjelent egy magányos lány, neve Fáskerti Laura. A nemzetközi expresszel érkezett Londonból, ahová anyja és apja, a korabeli elit két vezéralakja száműzte őt Budapestről, és ezzel durván beleavatkoztak Laura érzelmi életébe. De most íme, Fáskerti Laura visszatért, kezében bőrönd, szívében még mindig a tilalmas férfi képe. Egyetlen fegyvere a női csáberő.
Laura: Hát áll még a város,
És visszafogad oly sok év után.
Hát visszajöttem, itt vagyok
Egy tavaszi délután.
Távol innen, álmaimban
Jártam utcáidon.
Laura vagyok, ismersz-e még?
Ismerj fel városom!
Évekig jártam oly sokat
Képzeletben itt,
És csak az a remény éltetett
Hogy ez a város nem változik.
A múltat feledni próbáltam
Százezerszer is.
Hogy idegen földön, éjszaka
A képzelet hamis.
Elébe hozta álmom
Egy város képeit.
És hiába próbáltam felejteni,
Hogy ez a város létezik.
És most, egy délutánba
Érkezem oly sok év után.
Hát ismerj fel újra, városom,
Ne csodálkozz Laurán.
Álomtalan ringatott
Feléd a gyorsvonat,
Egyetlen kérdés kattogott
Mindig fejemben csak.
Egyetlen kérdés üldözött
Míg a sok táj szaladt:
Hogy otthon, az állomáson
Vajon ki fogad?
Húzott a vonat egy férfi felé,
S egy gondolat üldözött:
Vajon felismer az a férfi majd
A sok-sok utas között?
Tán az a férfi is változott,
És fel sem ismerem tán.
Én is oly más vagyok,
De ő sem köszön nekem.
Egy sokszor elképzelt érkezés
Talán csak tévedés.
Egy rossz, fájdalmas színlelés
Lesz majd az egész.
Hát áll még a város,
És visszafogad oly sok év után.
Hát visszajöttem, itt vagyok
Egy tavaszi délután.
Távol innen, álmaimban
Jártam utcáidon.
Laura vagyok, ismersz-e még?
Ismerj fel városom!
Ismerj fel újra városom,
Ne csodálkozz Laurán!
Ismerj fel újra, városom,
Ne csodálkozz Laurán!
Kórus: Hol volt, és hol nem volt
Ezerkilencszáznyolcvannyolc.
Mikor egy évezred a vége felé ballagott.
A nap felkelt, mint szokott,
Ezerkilencszáznyolcvannyolc
Napja mindig felkelt, és alkonyatig ballagott.
Mi, akik élünk, ebben a korban,
Mint egy csomagot, visszük az életünk.
Nem tudunk arról, máshol ez hogy van,
Kik is csinálják, ami itt van nekünk.
Élünk, csak élünk ebben a korban,
Tengetjük az életet.
Élni, csak élni, csomagként vinni
Nyolcvannyolcban ezt az életet.
Hát itt van nekünk most
Ezerkilencszáznyolcvannyolc.
Múlik az évezred, ahogy mindig is szokott.
Még minden megszokott, de valami mégis változott,
A levegő más, vagy fejünkben történt valami
Különös fordulat.
Csak élünk, csak élünk, gyanútlan, rég itt,
Akkor tessék, valami változik.
Más lesz a levegő, másképpen lépkedünk,
Az egész világ változni akar.
Élünk, csak élünk, gyanútlan élünk,
Akkor tessék, valami változik.
Más lesz a levegő, másképpen lépkedünk
Terjed, csak terjed a változás-ragály.
(Laura leszáll a vonatról, és megtalálja a szüleit a tömegben.)
Fáskerti: Laura! Na végre, hogy itt vagy
Három év után!
Laura: Apa! Ha tudnád, mit hoztam neked,
Apukám!
Fáskertiné: Laura, drágám! Drága Laura,
De jó, hogy láthatunk újra!
(Laura édesanyja nyakába ugrana, de Fáskertiné hidegen megpuszilja, és eltolja magától.)
Laura: Anya! Te semmit nem változtál, anya.
Fáskertiné: Remélem te igen.
Fáskerti: Persze, hogy megváltozott.
(Laura feleszmél: kire három évig vágyakozott, nincs a peronon.)
Laura: Miért nem jön elém?
Fáskerti: Kiről beszélsz, kislányom?
Laura: Megtiltottátok neki, hogy várjon!
Fáskertiné: Ő is itt van, kijött eléd.
Laura: De hol van?
(Balaskó érkezik, oldalán feleségével, egy babakocsit tolva.)
Fáskertiné: Itt van ez a férfi,
De a múltnak legyen vége.
Helyreállt a házasság,
Amit tönkretettél.
Balaskó: Elmentél, Laura, három évre.
Laura: Nem elmentem, vittek!
Azt ígérted, megvársz!
Fáskerti: Nyugalom, Laci!
Nyugalom, Laura!
Balaskóné: Ami elmúlt, elmúlt.
Minden megbocsájtva.
Már nem vagyok féltékeny,
Vége, Laura, vége.
A férjem megígérte.
Fáskerti: Lásd be már, Laura,
Nincs már mit tenni.
Balaskó: Laura, kedves,
Hiába látjuk egymást,
Ami köztünk volt,
Annak már vége.
Boldogan élek a családommal,
És mint édesanyád beosztottja,
Felelősségem tudatában akarom végezni
A munkám az ügyosztályon
Minden botrány nélkül.
Fáskertiné (súg): Ne lássátok egymást!
Balaskó: Ne is lássuk egymást!
Fáskerti (súg): És kész, és vége.
Balaskó: És kész... Ja, igen.
És kész, és vége.
Laura: Tessék?
Balaskó: Nem hallotta.
Fáskertiné: Dehogynem!
Fáskerti: Nagyon megkomolyodott a helyzet Magyarországon...
Fáskertiné: Most elég egy szikra...
Fáskerti: Az összes óvatlanság be van tiltva.
Fáskertiné: Sőt, én magától Kádár elvtárstól
Kaptam a megrovást,
Hogy: "Fáskertiné, Fáskertiné!"
Mondta nekem a Parlament folyosóján
Kádár elvtárs:
"Hát mit kell itt magukról hallani?
Szabad egy családos, magas beosztású férfit
Elcsábítani?
(utánozza Kádárt) Hát miket csinál a maguk lánya?
Intézkedjen még máma!"
Laura (odarohan Balaskóhoz): Te azt mondtad, hogy szeretsz engem! És aki engem szeret, az nem lehet ilyen gyáva!
Fáskertiné: Ne nézzen a szemébe, Laci! Ne nézzen a szemébe!
Laura: Akit szeretek, annak senki sem parancsolhat! Még én sem! Az legyen szabad!
Balaskó: Miért mentél el Londonba, mi? Neked is parancsoltak!
Laura: Elvitettek! Miért nem jöttél utánam?
Balaskó: (már nagyon menne) Kezét csókolom, Magda!
Laura: Te is csak a kurva állásodat félted!
Fáskertiné: Ma már pontosan tudja, hogy miben felelős!
Narrátor: És akkor valami megpattant Laurában, talán egy fontos szál.
(Laura kimegy.)
Fáskertiné: Laura, állj!
Azonnal, azonnal megfigyelni!
Tudnunk kell, hová ment,
És a kapcsolatait is.
Balaskóné: Hát ez is megtörtént,
Mégsem szakad le az ég.
Volt már ilyen, s lesz is ilyen még.
Fáskerti: Ott van a feleséged,
Ott van a családod,
Ott van a munkád.
Már csak a jövőt szabad látnod.
Fáskertiné: Hagyjuk a múltat, a jövővel foglalkozz.
Felejtsd el Laurát, csak mihozzánk tartozz.
(Fáskertihez) Mondj te is valamit...
Furcsa az arca.
Itt vagyunk, segítünk, Laci...
Miért áll úgy, mint egy megbántott maci?
Balaskó: Azt hittem könnyebb lesz,
Azt hittem, más lesz,
De holnap majd új nap lesz,
Amikor könnyebb lesz.
Elfelejtem, ígérem.
Elfelejtem holnap virradóra.
Elfelejtem, leszokom róla,
Elfelejtem, leszokom róla.
Fáskerti, Fáskertiné, Elfelejti, leszokik róla,
Balaskóné: Elfelejti, leszokik róla.
(Az első és a második férfi belép.)
Első férfi: Eltűnt. Laura eltűnt.
Fáskertiné: Tessék?
Második férfi: Lerázott minket. Lerázott.
Első férfi: Egy átjáróház-trükköt alkalmazott. Mi az neki?
Második férfi: Nem tudtuk, hogy a maguk lánya ilyen profi. Micsoda szégyen.
Első férfi: Micsoda szégyen.
Ketten: Micsoda szégyen.
Fáskerti: A legszélesebb körű nyomozást követelem. Micsoda szégyen.
Első férfi: Igenis.
Második férfi: Igenis.
Ketten: Igenis.
Fáskertiné: Kapcsolatokat keres. Mert Laura kapcsolatokat keres szüntelen. Én nem is értem.
Fáskerti: Felgöngyölíteni az összes újabb kapcsolatát. Nem tűrhetjük, hogy botrányt okozzon megint.
Ketten: Igenis. Igenis. Igenis.
*
(Csaba az egyetemi könyvtárban ül, és a másnapi vizsgára készül. Látszik, hogy a szemét alig tudja nyitva tartani az álmosságtól. Kezében egy kulcscsomót tart, ami, valahányszor Csaba elbóbiskol, kiesik a kezéből, a zajra pedig Csaba felébred. Megjelenik Zsolt és Zsuzsa, akik látszólag észre sem veszik Csabát.)
Zsolt: Zsuzsa!
Zsuzsa: Zsolt!
Én nem hiszem el,
Hogy Madarász Zsolttal töltöttem az éjszakát!
Zsolt: Együtt aludni, veled összebújni,
Eszembe más úgyse jut!
Zsuzsa!
Zsuzsa: Zsolt!
Miért nem veszel példát
A szorgalmas bátyádról?
Zsolt: Mivel te nem engeded!
Zsuzsa: És te vagy, aki nem engedsz
Tanulni engem.
(Észreveszik Csabát.)
Zsolt: Ébresztő, Csaba!
Elhatároztuk,
Zsuzsa, meg én,
Hogy most összeházasodunk.
Ketten: Ébresztő, testvér!
Hallod, mit mondunk?
Minket az sem érdekel, ha megbukunk!
Csaba: Hagyjatok békén!
Holnap vizsgám lesz.
Inkább tanuljatok.
Mit mondtál? Elveszed Zsuzsát?
(Zsuzsa és Zsolt kimennek. A narrátor szövege alatt Csaba békésen elalszik. Zeusz belép.)
Narrátor: Az egyetemi kollégium könyvtárában vagyunk. Ő itt a könyvtáros, a diákok csak úgy hívják, Zeusz. Bombasztikus férfi, az egyetlen boldog ember az 1988-as Magyarországon. Szülei betelepült kisgazdák, akiket Rákosi kitelepített. Mindenben tudja, mi benne a rossz, kivéve önmagát, ezért kivetette magából a korabeli elit. És akinek lelkiismeret furdalása van, nem mer Zeusz szemébe nézni. Vagyis ebben a korban senki sem mer Zeusz szemébe nézni. Mi lenne, ha a világon mindenki olyan lenne, mint ő? Mi lenne, ha a világon mindenki olyan lenne, mint ő?
Zeusz: Megint új napra virradt ez az éjjel,
Mint aki rab volt, s végre szabadult.
Az új nappal fénye függetlenség sugarát
Szórja széjjel, szórja széjjel.
Eltűnt a sötétség, szertefoszlott a rabszolgamúlt!
Eltűnt a sötétség, szertefoszlott a rabszolgamúlt!
Fogolynak éreztem már anyámban magam,
És a szülést újjászületésnek,
Iskoláim börtönnek néztem én,
Minden utca csak börtönfolyosó.
Mert hat évtized múlt el,
Szabadságharcban végig,
De én úgy éreztem, sosem jutok fel az égig!
Tűnik a sötétség, szertefoszlik a rabszolgamúlt.
Tűnik a sötétség, szertefoszlik a rabszolgamúlt.
Kirúgással végződött minden munka, mit űztem,
S úgy véltem: partizán vagyok.
Magányos harcos a szociális bozótban,
Kit egyre csak űznek "nímand" alakok.
De most tűnik a sötétség, szertefoszlik a rabszolgamúlt.
Tűnik a sötétség, szertefoszlik a rabszolgamúlt.
Bármily hihetetlen, a rendszer megingott,
És ami vas volt, most kecskebogyó.
De látok egy új rajt, egy új nemzedéket,
Mit nem rostál semmi kontraszelekció.
Mert hat évtized múlt el,
Partizánharcban végig.
De én úgy éreztem, sosem jutok fel az égig.
Tűnik a sötétség, szertefoszlik a rabszolgamúlt.
Tűnik a sötétség, szertefoszlik a rabszolgamúlt.
(Csaba felébred, és odavág egy könyvet Zeuszhoz.)
Zeusz: Te melyik vagy?
A nagyobbik Madarász gyerek?
(Zsuzsa belép.)
Csaba: Holnap vizsgám lesz.
(Zsolt belép.)
Zsuzsa: Csabát csak a diploma érdekli!
Csaba: Hagyj békén, Zeusz!
(Laura végigmegy a könyvtáron. A két testvér utána fordul.)
Csaba: Ki ez? Ti ismeritek?
Zsolt: Egész jól néz ki.
Zeusz: Az új lány.
Most kapott szobát a koleszban.
A kilencesben lakik,
Ha lenne rá igény.
(Laura végigmegy a könyvtáron, és egy, a fiúktól messzebb eső szék mellé letesz két könyvet. Zsolt alaposan végigméri, majd Zsuzsa szemrehányó pillantására feleszmél.)
Zsolt: Nekem ugyan nem kéne!
Zeusz: Szerelmi gyászban van egy nős férfi miatt.
Külföldről jött: Londonból.
Zsuzsa: Állítólag.
Zsolt: Figyeljetek, nem besúgó ez?
Csaba: Honnan veszed?
Zsolt: Már régóta várható,
Hogy ránk küldenek valakit.
Csaba: Nem úgy néz ki ő.
Zsuzsa: Egy tégla sosem úgy néz ki. (nevet)
Csaba: Állítólag úgy hívják: Laura.
(Laura ismét végigmegy a könyvtáron, újabb könyvet helyez a másik kettőre.)
Zsolt: Mindenesetre mindenki vigyázzon,
Mit beszél, ha ő itt van.
Zeusz: Akkor is, ha ő nincs itt.
Ideje, hogy felfigyeljen ránk
A három per hármas ügyosztály.
(Zeusz ki.)
Zsuzsa: Nekem is gyanús ez a lány.
Csaba: Nekem viszont nagyon is ismerős.
Zsolt: Jó, de honnan?
Csaba: Mittudomén!
Valahonnan.
(Zsolt és Zsuzsa kimegy, Laura belép. Leül, de nem néz Csabára, és ez végig így marad.)
Csaba: Ki vagy te? Ki vagy te?
Laura: Nem fontos.
Csaba: Tudni akarom, ki vagy te.
Laura: Nem fontos, amíg igazán meg nem kérdi valaki.
Csaba: Hát akkor nézz ide:
Én vagyok az a valaki.
Laura: Nem jó, hogy hallom a hangodat,
Nem akar látni szemem.
Éppen most elhagyott valaki.
Nem kell egy új baj nekem.
Csaba: Nézz ide, nézz rám, én más vagyok.
Nézz rám, csak azt akarom.
Ismerj meg, ismerj meg, nem kell más.
Nézz rám, én másik vagyok.
Laura: Érzem a vágyat a hangodon,
Azt, hogy ne felejtsem el.
Menj innen, menj el, bánt a hangod,
Fáj a hangod nekem.
Elment az egyik és itt egy másik,
Miért is játszol velem?
Csaba: Már tudom, a neved Laura.
S látom az arcodat is.
Nézz rám, hisz nem láttál soha még,
S a nélkül minden hamis.
(Laura megfordul, és ránéz Csabára.)
Laura: Épp ezt az arcot képzeltem el,
Hallva a hangodat.
Nem láttalak, mégis tudtam, milyen vagy.
Olyan az arc, mint a hang.
Ketten: Elment az egyik, és itt egy másik,
Csak tudnám, mi játszik velem!
Laura: Hangodról sejtettem arcodat,
Mondd, honnan vagy ismerős?
Csaba: Nézz rám, csak nézz rám,
Csak ennyi kell!
Ismerj meg, azt akarom!
*
Narrátor: A város alszik. Az ország el van nyomva. Kint jeges eső, a hatalmi agyközpontban, a III/III-as ügyosztályon dolgoznak a fűtőtestek. Ügynökeiket hallgatják ki azok, akik beszervezték őket. Írógépek, telexek, stencilek zajos működésében hemzseg a ... A hatalmi centrum csúcsán laura szülei, a két régi sólyom egy Rideg Rita nevű ügynökre várnak. Vajon ki lehet ő? Ki az a Rideg Rita? Ki lehet ő? Ki az a Rideg Rita? Ki lehet ő? Hamarosan fény derül erre.
Balaskó: Rideg Rita jelentése szerint
Laura a pályaudvarról egyenesen a kollégiumba ment!
Fáskertiné: Komolyan mondom, Balaskó elvtárs,
Már-már azon gondolkodom, hogy kiveszem
A maga kezéből az ügyet.
Fáskerti: Az a gyanúnk, hogy nem vagy objektív, Laci!
Balaskó: Na de kérem, ezt nem is értem!
Én utasítás szerint megtaláltam a célszemélyt.
Fáskertiné: Egy fenét!
Egy fenét!
Balaskó: Én mindent megtettem,
Hogy elfelejtsem őt.
Fáskerti: És az eredmény?
Balaskó: Laura nekem csak egy átlagos célszemély.
Fáskerti: Vigyázzon, minket nem lehet megtéveszteni!
Balaskó: Tudom, ezredes elvtársnő!
Fáskerti: (más hangnem) És a kisgyermeked, az hogy van?
Balaskó: Jól, köszönöm, jól.
Már a kilencedik foga is kinőtt.
Fáskerti: Nagyon helyes.
Fáskertiné: Csak így tovább.
És erről a Rideg Rita
Titkos megbízottról mit tud jelenteni,
Laci?
Balaskó: Hideg, mint a jég.
Fáskerti: Ezt hogy kell értenünk?
Balaskó: Ilyen megbízható emberem még nem volt,
Mint ez a Rideg Rita, ezredes elvtársnő.
(Rideg Rita, azaz Zsuzsa belép.)
Balaskó: Jó napot kívánok!
Az elvtársnő és az elvtárs,
A feletteseim.
Nyugodtan tárgyalhatunk ugyanúgy,
Ahogy szoktunk.
Foglaljon helyet!
Tehát ez a tanáruk...
Zsuzsa: Népszerű nevén Zeusz.
Balaskó: Azzal a két ellenzéki diákvezérrel együtt...
Zsuzsa: Igen, Madarász Csabával
És Zsolttal.
Balaskó: A Madarász fivérekkel együtt alkotják
A kemény magot.
Zsuzsa: Igen, ezek az urak a szocialista rendszer
Megbuktatását tervezik.
Balaskó: És most egy Londonból jött lány,
Fáskerti Laura is csatlakozott hozzájuk.
És ez a Laura viszonyra lépett Csabával.
Zsuzsa: És együtt vannak nappal és éjjel.
Fáskertiné: Erről jut eszembe:
Ha jól tudom, maga férjhez ment
A kisebbik Madarászhoz.
Zsuzsa: Igen, ő a férjem, Madarász Zsolt!
Fáskertiné: Miért ment feleségül a célszemélyhez?
Zsuzsa: Mindenki tudja, ez a rendszer meg fog dőlni,
Ezért én a fivéreket a jövő embereinek tartom.
Fáskerti: Mi pedig a múlt vagyunk, Rideg Rita!
Fáskertiné: Tehát maga két vasat tart tűzben?
Zsuzsa: Miért, maguk nem ezt csinálják?
Fáskertiné: Nem is szereti a férjét?
Zsuzsa: Miért? Maga szereti a magáét?
Fáskertiné: Én megbecsülöm.
Zsuzsa: Én úgyszintén.
Fáskertiné: Jó! Nincs több kérdésem.
Balaskó: Köszönöm, elmehet.
Viszontlátásra, Rideg!
(Zsuzsa kimegy.)
Fáskertiné: Igen.
Úgy látszik, tényleg operatív értékű
Ez a kis kurva.
Fáskerti: Következtetés?
Fáskertiné: Ezt a Zeusznak hívott tanárt az egyetemről el kell távolítani. A Madarász fivérekről bővebb és megbízhatóbb jelentéseket kérek.
Fáskerti: És ki legyen a kapcsolattartójuk?
Maradhat Balaskó elvtárs?
Fáskertiné: Zeusz és a Madarász fivérek esetében maradhat.
De Laura megfigyelését én veszem át.
Fáskerti: Egyetértek.
Balaskó: Egyetértek én is.
Narrátor: Kint jeges eső, az ügyosztályon a fűtőtestek dolgoznak, benn a város alszik. Motoszkáló álom a lakosság lelkében: Álmodunk mind. De vajon miről? Az biztos, hogy a régi rendszer a régi formájában nem tud fennmaradni. De hogy mi lesz, azt már a Szovjetunió sem mondhatja meg, az amerikaiak meg úgyis félreértik. Hát akkor meg ki fejti meg, hogy miről álmodunk? Mi magunk? Ránk vannak bízva a saját álmaink? Erre még nem volt példa a magyar történelemben. Ezt mi nem fogjuk egyhamar megemészteni, az biztos. Ezt mi nem fogjuk egyhamar megemészteni, az biztos.
*
(Az egyetemi évek leteltek, az egyetemisták diplomaosztás után vannak. Felhőtlen a hangulat, buli, pezsgőzés. Zsolt másodpercek alatt rámászik Laurára, aki hagyja magát.)
Kórus: Hát itt a rég várt pillanat.
Pillanat!
Az idő elszaladt.
Elszaladt!
Most minden csak egy pillanat.
Pillanat!
Egyetlen pillanat.
Pillanat!
Szabad örülni, de nem lehet.
Nem lehet!
Komolyan venni, mert nem lehet,
Nem lehet!
Nem lehet elhinni, hogy ennyi csak.
Ennyi csak!
Ennyi volt az a marha nagy, híres diákkor.
Csak ennyi vagy.
Ennyi vagy!
És jöhet már értünk egy vonat.
Egy vonat!
És megint egy vonat, és száz vonat.
Száz vonat!
Szétviszi a régi társakat.
Társakat!
Más-más világot lássanak.
Lássanak!
Ez itt a híres nagy pillanat.
Lám, a diákkor megszakadt.
Ez itt a diákkor-vége nap.
Legyen most minden az emlékeké,
Holnap majd szétvisszük ezerfelé:
Hát semmi se marad az emberé?
Nincs senki, aki ezt értené.
Nincs senki, aki azt kérdené:
Miért minden csak az emlékeké?
Miért minden csak az emlékeké?
(Zsuzsa megunja Zsolt és Laura flörtölését.)
Zsuzsa: Ha nem vennétek észre, én is itt vagyok!
Zsolt: Mi van?
Narrátor: Zsuzsa, fedőnevén Rideg Rita ebben a pillanatban totál kikészült. Hát képes ő emberi érzelemre? Ő, aki a jég, a számítás maga? És most nagy tűzzel elöntötte valami. "Mégiscsak szeretem a férjemet, Zsoltot, hiszen féltékeny lettem." Ez volt a kavargó érzések logikája. Ez volt a logikája a kavargó érzéseknek.
Zsuzsa: Tudtam, hogy érezni nem szabad.
Csak össze ne vérezd önmagad.
Csak azt megérezni nem szabad,
Hogy ott van benned, benned a vad.
Csak meg ne érezd annak a vadnak az ájult akaratát.
Aki fel-alá loholva szemét futtatja át rácsok során.
Csak ki ne szabaduljon, nehogy megszeresselek.
Féltékeny lettem, elég hülye voltam, jól van.
És ez már így lesz ezentúl.
Most már nem tudlak elveszíteni,
Most már nem szabad veszteni,
Ez a vadállat nagyon is emberi.
Nem akarlak elengedni,
Nem tudlak már elveszteni.
Féltékeny voltam, hülye voltam, jól van.
Barom voltam, állat lettem, jól van.
Magamban szorongtam, hogy ez nincs jól,
Ez nincs jól.
(Zsolt odalép Zsuzsához, és megölelik egymást.)
Zeusz, kórus: Ez itt a híres nagy pillanat,
Most a diákkor megszakad.
Elhagyjuk, nélkülünk itt marad.
Legyen most minden az emlékeké,
Holnap majd szétvisszük ezerfelé.
Hát semmi se marad az emberé?
Nincs senki, aki ezt értené.
Nincs senki, aki azt kérdené:
Miért minden csak az emlékeké?
Miért minden csak az emlékeké?
Zeusz: Ne búcsúzzatok még, maradjatok együtt.
Menjünk ki mind az utcára, és gyűjtsük egybe a tömegeket.
Az emberek a mi szavunkra várnak.
Most mindent szabad, mindent lehet.
Menjünk ki mind az utcára,
És döntsük le mind a régi szobrokat.
A hazugság szobrait ledönteni gyertek.
Velünk lesz a többség, mert most mindent szabad!
Változz meg, világ, változz meg, életünk.
Mondjunk ki mindent, amit nem volt szabad!
Mostantól új lesz az ég is felettünk.
A régi csillagok lehullanak.
Velünk lesz a tömeg,
Hozza a változást.
Ha most utcára megyünk
Elindul a tömeg.
Mostantól együtt,
Mert eljött az új nap,
A hazug múltat tagadja meg!
Laura, egyetemisták: Azonnal, azonnal, azonnal!
Azonnal menjünk, aki most tenni mer!
Kórus: Azonnal, azonnal induljunk el!
Azonnal, azonnal induljunk el!
Zsolt: Állj csak meg öregember!
Hány éves vagy? Hetven?
Zeusz: Úgy érted, hogy hetvenkedek?
Zsolt: Úgy értem, hogy nem tudod, hová küldesz minket!
Úgy értem, hogy könnyű előre küldeni minket!
És aztán neked mögöttünk bújni meg.
Úgy értem, hogy vérig is elmehet a dolog,
Mert ezek a rendőröket ma még könnyen ránk küldhetik.
Mert nekik szót fogadnak még azok.
(utánozza) Menjünk az utcára! Mindent szabad!
Azt mondd meg, láttál-e már győztes forradalmat?
Zeusz: Én ott voltam negyvennyolcban amikor...
Zsolt: Ó, te már 1848-ban is éltél. Ne mondd!
És gondolom, ötvenhatot is jól tudod!
Add össze az ötvenhatot, és negyvennyolcat,
S a halál számát rögtön megkapod!
Zeusz: Te, ha még egyszer a szádra veszed...
Zsolt: Mit? Azt a szent dátumot? Ötvenhatot?
Mi nem leszünk balekok.
Zeusz: Csaba! Te mit gondolsz erről?
Csaba: Mióta megláttam Laurát,
Azóta velem van ő.
Laura: Megszűnt, nem volt, nem is létezett
A nélküle eltelt idő.
Csaba: Jól ismerlek, azt hiszem
Ugye nincs titkunk egymás előtt?
Laura: Félek egy érzést kimondani,
Mely feltámadt bennem, és egyre nőtt.
Zeusz: Szerelmi vallomásra lesz idő,
Siessünk, induljunk már!
Zsolt: Menjen már, maga, a vén bolond!
Vigyázzatok, mert provokál!
Csaba: Várjatok! Mondd csak Laura,
Mit titkolsz előlem el?
Laura: A fájdalmas haragot,
A támadó szenvedélyt.
Féltem, hogy megtudja,
Azt, ami bennem ég.
Jaj, srácok, mit mondjak
Nektek a gyűlöletről?
Arról, hogy milyen volt az életem?
Menjünk az utcára!
Mind ki az utcára!
Menjünk ledönteni a hazug szobrokat!
A hazugság szobrait ledönteni gyertek!
Induljunk együtt, mert mindent szabad!
Kórus: Változz meg, világ, változz meg, életünk!
Mondjunk ki mindent, amit nem volt szabad!
Mostantól új lesz az ég is felettünk!
A régi csillagok lehullanak!
Velünk lesz a tömeg, hozza a változást,
Ha most utcára megyünk, elindul a tömeg.
Most végre együtt, mert eljött a nap.
A hazug múltat tagadja meg!
Zeusz: Na tessék! Közben besötétedett. Addig vitatkoztatok, amíg elszalasztottuk az alkalmat mára!
Csaba: Zeusz! Professzor úr!
*
(Presszó.)
Kórus: Egy ódon presszóban, egy cuki eszpresszóban
Szívbe markoló a hangulat.
Egy kedves kis belvárosi eszpresszóban
Az ember pikánsul mulat.
Az embernek idejárt az apja és az anyja
Hajdan még idejárt a nagypapa is.
Az ódon kis cuki eszpresszóban
Az érzékiség pikánsan hamis.
Közöttünk üres székeken ülnek
Hajdan élt, kedélyes árnyalakok.
Egy ódon kis pikáns eszpresszóban
A hangulat sohasem fagyott.
Jó innen kinézni az üres utcára,
Asztal alatt fogni egy kicsiny kezet.
Egy ódon kis pikáns eszpresszóban
Itt lenni örök élvezet.
(Első és második férfi belép.)
Pincérnő: Mit parancsolnak?
Első férfi: Szépen kérek mindenkit,
Azonnal hagyják el a helyiséget.
Második férfi: Ez kivételesen a hölgyekre is vonatkozik.
Pincérnő: Én is mehetek?
Első férfi: Tíz nulla-nulláig kapsz kimenőt.
(Balaskó és Fáskertiné belépnek.)
Balaskó: Kezicsókolom, Magda.
Fáskertiné: Jó ötlet magától
Ez a semleges egy napirend!
Balaskó: Első pont: Laura.
Fáskertiné: Igen?
Balaskó: Rideg Rita jelentése szerint
Laura viszonya Csabához
Már politikai ízt kapott.
Fáskertiné: Igen?
Balaskó: Operatív intézkedést javasolok.
Zeusz és a Madarász fivérek vezetésével
Már konkrét akció készül.
És ha Laura konspirál velük, akkor
Nagy veszélyben vagyunk.
Fáskertiné: Ha biztosítani akarjuk az ügyosztály működését,
Egy: a lányomat ki kell vonnunk az ellenzék hatásköréből.
Kettő: Zeuszt és a fivéreket az egyetemről el kell távolítani.
Értékelés lezárva.
Balaskó: A második ponttal teljes az egyetértés.
Fáskertiné: Ugye!
Balaskóné: Az ezredes elvtársnő első pontját
Konkrétabban kéne megbeszélnünk.
Fáskertiné: Szerintem is.
Balaskó: Akkor elkezdem.
Fáskertiné: Na, kezdd már!
Balaskó: A nagyobbik Madarász fivér.
Fáskertiné: Mi van vele?
Balaskó: Parancsba adnám, hogy leckéztessék meg!
Fáskertiné: Igen? Miért pont őt?
Balaskó: Mert ha Lauráról leválasztanánk,
Lefejeznénk az ellenzéket is.
Fáskertiné: De csak részben, Balaskó.
Maga elfogult.
Balaskó: Jaj, micsoda?
Fáskertiné: Laura miatt.
Balaskó: Hogyan?
Fáskertiné: Utolsó pont: Komolyan mondom,
Aki az állambiztonsági hatóságok
Operatív munkáját magánügyektől
Visszaszorítva veszélyezteti,
Az ne csodálkozzon,
Ha a kötelékből eltávolíttatom.
De legalábbis a diákellenzék ügye
Az ő hatásköréből kikerül.
(Fáskertiné ki.)
Balaskó: Én veszélyeztetem...
(Fáskertiné után) Maga veszélyezteti!
Itt végeztünk.
Első és második férfi: Mára?
Balaskó: Nem, még lesz egy rövid esti akciócska.
Valakit még meg kell leckéztetni.
*
(Laura a kollégiumból, Csaba az utcán egy nyilvános telefonfülkéből telefonálnak egymással. Balaskó előtt Laura és Csaba viszonyának képei játszódnak le.)
Csaba és Laura: Amióta szeretlek, szeretem az éjszakát,
Közeli és távoli csendet, ami idehoz téged.
Amióta szeretlek, mindenhol téged látlak.
Ha felnézek az égre, a te arcod az ég.
Balaskó: Mindenhol csak őket látom,
Csukott szemmel is csak ezt a párt.
Nem akarom,
Nem szabad látnom,
Mégis őket képzelem, semmi mást.
Akárki ölel, Laurát érzem
Bárki szólít, csak az ő hangja szól.
Visszahív, pedig más az, akit szólít,
Őt hallom a csöndből,
Minden zajból!
Gyűlölöm magam, de leginkább őket,
Tőlük tudom, mi a gyűlölet.
Köszönöm, Laura, ezt a nagy érzést!
Széttép az erő, amit adtál nekem.
Erős lettem, Laura, az erőt köszönöm neked.
Hogy gyűlölhetek, mert nappal is ott vagy
Érezhetem benned a végzetem!
Nem ment a ... által a múlt.
Látsz engem, s aztán semmibe hull.
Nem ment a ... által a múlt
Látsz engem, s aztán semmibe hull.
Csaba és Laura: Amióta szeretlek, szeretem az éjszakát,
Közeli és távoli csendből, ami idehoz téged
Amióta szeretlek, mindenhol téged látlak,
Ha felnézek az égre, a te arcod az ég.
Amióta szeretlek, szeretem az éjszakákat,
Közeli és távoli csendből, ami idehoz téged
Amióta szeretlek, mindenhol téged látlak,
Az arcod az ég!
Életen innen, életen túl,
Várt ember vagy te, váratlanul.
Életen innen, életen túl,
Várt ember vagy te, váratlanul.
Életen innen, életen túl,
Várt ember vagy te, váratlanul.
Életen innen, életen túl,
Várt ember vagy te, váratlanul.
*
(Csaba leteszi a telefont, és elindul, de ekkor megállítják.)
Első férfi: Nézzenek oda:
Madarász Csaba!
Csaba: Ismerjük egymást?
Második férfi: Nem ismersz meg?
Első férfi: Szerintem csak úgy tesz
Második férfi: Na nézz csak meg jobban!
Csaba: Most már valami rémlik...
Második férfi: Na mi rémlik, te szemét?
Csaba: Hogy ti itt most erősködni akartok!
Első férfi: Figyeled, hogy milyen kibaszottul okos?
Csaba: Az is rémlik, hogy mitől vagytok
Ennyire vagányak.
Második férfi: Na mitől, okos kolbász?
Első férfi: Mondjad, kínai mandarin.
Csaba: Nem magatoktól, az biztos.
Második férfi: Hanem?
Csaba: Titeket küldött valaki!
Első férfi: Na és ki?
Csaba: Az, akitől ilyen erősek vagytok, és vagányak.
Második férfi: Figyeled, milyen okos?
Első férfi: Mint a Nap!
Rendbe? van!
Valaki azt üzeni neked, hogy
Jól jegyezd meg,
Amit most kapsz tőlünk...
Második férfi: Azt azért kapod tőlünk, hogy meggondold,
Kivel csajozol!
Első férfi: Nyugi, tud ő gondolkodni!
Jófejű srác!
(behúznak neki) Ezt azért kaptad, hogy jegyezz meg valamit.
Második férfi: Ezt azért, hogy bevésődjön.
(még egyet)
Csaba: Rendben van, rendben van!
Mindent értek, de...
Azt hiszitek, hogy megússzátok, mi?
Első férfi: Persze, hogy azt.
Azt csinálunk veled, amit akarunk, szépfiú!
Második férfi: Nekünk soha nem lesz semmi bajunk.
Csaba: Ennek lesz most már vége!
Rátok rohad majd a lakat!
Meglesz a következménye!
Első férfi: (üti, rugdossa) Következménye? Hát ennek se lesz következménye! Meg ennek se lesz! Mit képzeltek ti magatokról? Hát mi vagy te?
Második férfi: Na most már hagyjad. Már megtanulta a leckét.
(Zsolt belép.)
Zsolt: Mit csináltatok vele?
Első férfi: Na, mégis mit gondolsz?
Zsolt: Megjegyzem az arcodat, te szemét!
Második férfi: Itt az enyém is, ezt is jól jegyezd meg.
Zsolt: Miért bántottátok?
Első férfi: Csak úgy.
Második férfi: Csak úgy.
Zsolt: Segítség, megverték! Segítség, megverték!
(Zeusz és Laura belépnek.)
Zeusz: Megmondtam nektek, megmondtam.
Zsolt: Mit mondtál? Semmit se mondtál!
Zeusz: Csak vitatkozni tudtok!
(Zsuzsa berohan.)
Zsuzsa: Hagyjátok, hagyjátok!
Én vagyok az oka.
Zsolt: Laura, mondj már valamit!
Laura: Ez meghalt. Ez halott!
Zsuzsa: Én vagyok az oka, nem értitek?
Zeusz: Két embert láttam...
Zsolt: Ne beszélj mindig bele!
Zsuzsa: Süket vagy? Én vagyok az oka!
Zsolt: Fontoskodsz, megint fontoskodsz!
Hát nem érted, hogy a testvéremet semmiért, semmiért...
Csak tudnám, hogy kik voltak!
*
(A III/III- as ügyosztályon.)
Narrátor: Telt múlt az idő. A lakosság már készen állt bármire. A korabeli elit pedig jól tudta, hogy vért nem onthat, ha már abban állapodtak meg a nagyhatalmak. Hát akkor meg mi van? Mi van? Nyugodt idegesség, az van. Ideges mindenki, mert nem tudja, vele mi lesz, közben meg mindenki nyugodt, mert az égről a csillagok úgyis lenéznek, és szerintük hát persze, hogy meg fog oldódni az egész. Mert az egész nem akar rosszat. Az egész egészben kíván maradni. Szerintem. Mert én ott voltam.
Fáskertiné: A felelősség a magáé, Balaskó!
Fáskerti: Erre nincs időnk!
(Zeusz, Zsuzsa, Zsolt és Laura berohannak.)
Fáskertiné: Tárgyalni fogunk?
Zsolt: Tárgyalni fogunk.
Fáskertiné: Melyikük a küldöttségnek a vezetője?
Zsuzsa: Ő.
Balaskó: A kisebbik Madarász.
Fáskertiné: Figyelmeztetem, a magánügynek látszó érzelmek
Nem magánügyek többé!
Egyébként a maga mellett álló lány,
Fáskerti Laura, Londonból érkezett nyugati ügynök,
Aki behálózta a maga fivérét!
Zeusz: Meg akarnak osztani minket!
Zsolt: Nem fognak!
Fáskertiné: Az ott a tanáruk, ha jól tudom,
Aki az állásával játszik.
Zeusz: Itt mindenki az állásával játszik.
Játszik!
Első férfi: Ezredes elvtársnő!
Második férfi: A tömeg...
Első férfi: Körbevette az épületet.
Fáskertiné: (nevet) Épp tárgyalunk velük.
Zsolt: (a két férfinak) Ugye, ismerjük egymást?
Első és második férfi: Még az is meglehet...
Fáskertiné: És maga majd a bátyja halálával
Hecceli kinn a tömeget, ugye?
Laura: Pontosan!
Zsolt: Engedd, hogy én beszéljek!
Laura: Neked kinn kell beszélned!
Zsolt: Elég volt! Mindenbe beleártod magad!
Zsuzsa: Bízzátok rám!
Zsolt, most ne hallgass Laurára!
Zeusz: Engedjétek, hadd beszéljek!
Zsolt: Na, még csak te hiányzol!
Zsuzsa: Laura, gyere innen!
Laura: Nem! Nem! Nem!
(Laura ki.)
Fáskertiné: Idegbeteg!
Tehát ki ennek a küldöttségnek a vezetője?
Zsolt: Azok ott kinn rátok várnak!
Befogod...
Balaskó: Befogja!
Fáskerti: És a rendőrség?
Zsolt: Ti húzzátok meg magatokat,
És akkor előjöhettek holnap!
Zeusz: Mikor holnap?
Zsuzsa: Amikor majd mi leszünk a főnökök.
Zsolt: Te ebbe most ne szólj bele, jó?
Balaskó: Akkor rendben van.
Fáskerti: Menjetek innen.
Fáskertiné: Rendben van, de akkor mártírügy nincsen.
Zsolt: Akkor rendőrség sincsen.
Fáskertiné: Magán múlik!
Zsolt: Nem! Rajtatok múlik!
(Zsolt, Zsuzsa, Zeusz ki.)
Balaskó: Várjatok! Jövök én is!
Fáskertiné: Balaskó elvtárs! Balaskó elvtárs!
Fáskerti: Magda! Magda! Nehogy kimenj az utcára, Magda! Hallod? Ki ne menj közéjük! Magda!
*
Kórus: Változz meg, világ, változz meg, életünk!
Mondjunk ki mindent, amit nem volt szabad!
Mostantól új lesz az ég is felettünk,
A régi csillagok lehullanak.
Itt van a tömeg, hozza a változást,
Itt vagyunk együtt, elindult a tömeg.
Most végre együtt, mert eljött az új nap.
A hazug múltat tagadja meg!
Változz meg, élet, változz, világ!
Még sosem látott holnapra vár.
Még sosem érzett érzésre vár.
Vár, vár mindenki, nincs már határ.
Félelem nincs már, nem tűrjük tovább
Olcsó hazugság olcsó szavát.
Zsolt: Barátaim, a legfontosabb,
Hogy ne féljetek!
Kórus: Nem félünk, nem félünk, nem félünk!
Zsolt: Ebben a rossz emlékű épületben,
Ahonnan most jövök...
Kórus: Romboljuk le, gyújtsuk fel, gyújtsuk fel!
Zsolt: Azt mondták, hogy nem lesz rendőri beavatkozás.
Kórus: Pfúj! Pfúj! Pfúj! Pfúj! Pfúj!
Zsolt: Éljen a rendőrség!
Zeusz: Ezt a jelszót most hallom először életemben.
Zsolt és Kórus: Éljen a rendőrség! Éljen a szabadság!
Zeusz: "Szabadság." Ezt viszont most mondtad ki utoljára.
Zsolt: Tanár úr! Tanár úr!
Kórus: Éljen! Éljen! Éljen!
Zsolt: Barátaim, szabad magyarok!
A hatalom végleg megingott.
Az egész világ minket figyel.
Ütött a cselekvés órája.
Kórus: Most vagy soha, most vagy soha, most vagy soha!
Most vagy soha, most vagy soha, most vagy soha!
Zsolt: Ezennel itt jelentsük ki,
Szabadulni akarunk az átkos múlttól.
Kórus: Meg akarunk szabadulni, szabadulni!
Meg akarunk szabadulni, szabadulni!
Zsolt: Látjátok ezt az ócska kövületet, barátaim?
(Balaskó belép)
Kórus: Pfúj! Pfúj! Pfúj! Pfúj! Tüntessük el!
Balaskó és Kórus: Tüntessük el!
Balaskó: Szemetek! A ti világotoknak vége!
Kórus: Szemetek! Szemetek! Szemetek!
Zsolt és Kórus: De mutassuk meg azt is, hogy nem vagyunk nekivadult garázdák. Nem vagyunk azok! Nem vagyunk azok! Nem vagyunk! Nem rombolunk!
Vége az első felvonásnak
|
|