23. jelenet: Bécsi utca
WOLFGANG: Az úri kegy nem mámorít, émelyít a tömjénillat.
A rizspor és kitüntetés kevés nekem már.
Az élet kell, a borszagú; csókra nyíló vérbő ajkak,
egy fűszeres és szédítő vad éj, az őrültség s a kéj.
A kérdés csak az:
WOLFGANG, ÁRNYAK: Az árnyékom hogy lépjem át?
A sorsom ellen mit tegyek?
Hogy törjek szét egy glóriát,
és másik ember hogy legyek?
Kérdezni hogy kell annak,
ki sejti önmagát?
És hogy lesz szabad,
ha a saját árnyát sosem lépi át?
WOLFGANG: Félelem, mely fojtogat, ÁRNYAK: Veled él ez a démon!
súlytól görnyed vállam. Veled él ez a gyermek!
Faggatózó csend gyötör,
és nincsen válasz arra, hogy miért!
Rejtőzködő szemek,
mégis tudom, követ.
Éjjel-nappal hajszol már! Éjjel-nappal hajszol már!
Az árnyékod hogy léped át?
Félek a sorstól. A sorsod ellen mit tehetsz?
Hogy lennék dróton rángó báb?! Hogy törhetsz szét egy glóriát
és másik ember hogy lehetsz?
Hogy éljek így? Kérdezni hogy kell
Hogy éljek így?! annak, ki sejti önmagát?
Nincs válasz És saját árnyát
árnyékom hogyan lépjem át? nem lépi át! |
|