Rámnéz, egy szörnyet lát:
Lelkem rút béklyóját.
Nyomát sem mutattam a kedvességnek.
Torz lett, mi szép volt még,
Testemből megszöknék.
Őrültté, vakká tett az önzőségem,
Meghalt minden álmom,
Rút magányom nem nyer feloldozást.
Hajszolt, átkos énem
Rideg mérgem bűnöst láttat, nem mást.
Nincs szépség a Földön,
Nincs jóság, csak börtön.
Nincs más út és vágy,
Szeretnem kell Őt!
Miért nem tudja lelkem:
Őt, hogy kell szeretnem,
S Ő miért is szeretne,
Úgy, ahogy én őt itt?
Hogyha őt nem, akkor kit?
Látnom kellet volna rég,
Mindazt, mit a sors rám mért
Önmagamtól elfogultan éltem.
Nincs érzés, mi fájóbb,
Nincs élet, mi vádlóbb.
Nincs más út és vágy,
Szeretnem kell Őt!
Nincs más vágy, mi éltet,
Nincs remény, csak végzet.
Ő hozhatna nekem még Földi megváltást.
Az idő elszáll, szerelem nem vár.
Pusztulj világ, jöjj halál! |
|