I. rész ? 1. kép
Szín: Külvárosi utca éjjel
Mesélő: Sötét a város, ráfeküdt az éj.
Más tájakon kalandoz a hold,
S a csillagok behunyták
Arany szemeiket.
Olyan fekete a világ,
Mint a kibérlett lelkiismeret.
Fönn a magasban kis fény haldokol,
Padlásszobának halvány mécse az.
A csillagok beh arany szemeiket,
Olyan fekete a világ,
Mint a kibérlett lelkiismeret.
Megvilágosodik a padlásszoba. A szobában Szilveszter és kisfia.
Kisfiú: Apám, ehetném!
Erőködöm, hogy elaludjam,
Erőködöm, de el nem alhatom;
Apám, az éhség fáj,
Adj kenyeret, bármily szárazat,
Apám nem bírom már,
Csak mutasd meg, az is jólesik.
Szilveszter: Várj holnapig, kedves kicsiny fiam!
Várj holnapig, holnap kapsz kenyeret,
Kakastejjel sütött fehér cipót.
Kisfiú: Inkább ma száraz barna kenyeret,
Mint holnap lágy fehér cipót.
Olyan sokáig nem jön az a holnap.
Mindig ma van, mindig csak éhezem!
Mindig ma van, mindig csak kérdezem:
Ha sírba tesznek, éhezünk-e ott?
Kórus: ha sírba tesznek, éhezünk-e ott?
Szilveszter: Nem, gyermekem, ha meghalunk,
Többé nem éhezünk.
Kisfiú: Úgy én óhajtom a halált!
Vitess a temetőbe és tégy a föld alá...
A holtak olyan boldogok,
Mert nem éheznek ők!"
Kisfiú, Szilveszter és a Kórus:
A holtak olyan boldogok,
Mert nem éheznek ők!
Szilveszter: Óh ég, mivégre alkotál?
Miért nem hagytál ott a semmiségben,
Amelybe lelkem-testem visszavágy?
Megcsúfolják fiad itt a földön!
Embernek mért teremtél, miért adál családot,
Ha nem táplálhatom véremmel, mint a pelikán?
De állj meg ajkamon, szó!
Az Isten tudja, mit cselekszik vélünk.
Magas tervébe nem lát a vak ember
S kérdőre vonnunk őt nem szabad.
Itt van, fiam, e kis darab kenyér,
Edd jóízűn, ez a végső darab.
Holnapra szántam s ha most megeszed,
A jó ég tudja, holnap mit eszel.
Mesélő: Ki vagy, csodálatos teremtmény,
Ki vagy te, férfiú? Lelked ruhája
Csillagsugárból szőtt fényes palást,
És testedet kopott rongyok fedik.
Az égbe van szabad bejáratod,
S az urakat szóra nem bírhatod,
Az ajtót bezárják előtted;
Az égben Istennel társalkodol,
Az ember fiáért fohászkodol
S nagyúr nem állna szóba véled.
Kórus: Szent apostolnak nevezünk mi.
Hang a tömegből: Mi pedig szentségtelen gonosztevőnek.
I. rész ? 2. kép
Mesélő: Az óra nyelve éjfélt hirdetett.
Uralkodott: a hideg és sötétség.
Ki is kísértené az Istent
Ilyenkor szabad ég alatt?
A fergeteg a fellegekben markolt,
Rongyokra tépte éle körmivel,
S reszkettek a megrémült csillagok,
S a felhődarabok között
Odább hömpölyög a hold,
Mint a holt ember a hullámokon.
A sötétben egy női árny egy csomagot tesz a kocsma küszöbére, majd eltűnik a sötétben.
Mesélő: Szegény kisded, szegény poronty!
Miért kutyának nem születtél?
Ottan lett volna neveltetésed
Ez asszonyság ölében,
Táplált volna gyöngédgondosan;
De mert ember lettél és nem kutya,
Az isten tudja, milyen sorsra jutsz!
Kórus: De mert ember lettél és nem kutya,
Az isten tudja, milyen sorsra jutsz!
A tolvaj kitántorog a kocsmából.
Tolvaj: Ki vagyok? Egy sehonnai,
Se országom, se hazám,
Valamelyik vándormadár
Lehetett az én ősapám.
Járok- kelek a világban,
Ma itt vagyok, holnap ott
És akinek tetszik, annak
Minél többet éhezem és fázom,
Annál több az örömem,
Mert annál szebb lesz a jövendőm,
Minél rútabb jelenem.
S hogy hívnak? Én jóformán már
Elfeledtem nevemet.
Azt tudom, hogy a világ
Vén bolondnak hív engemet.
Az a küszöb nőtt tennap óta,
Ha tegnap is ily magas lett volna,
Meg kellett volna botlanom,
Pedig nem ittam kevesebbet, mint ma,
Mert én rendes pontos vagyok,
Mindennap egyformán iszom.
Vagy tán követ tett oda valaki?
Az meglehet, rossz emberek
Követ gördítnek lábaim alá,
S lábam vakságát orrom bánja,
A mennydörgős mennykőbe,
Ilyen kő még nem volt kezemben,
Olyan puha s azonfölül sikít is!
Sikító kő, ez furcsa egy kicsit.
Nézzük csak itt az ablaknál...
Óh, hisz ez valóságos gyerek.
Ez mégis cudarság
Így elhajítani gyermeket,
Mint az elviselt bocskort,
Ezt a disznók, és a rablók sem teszik.
A tolvaj bezörget a szomszédasszony ajtaján.
Tolvaj: Szomszédasszony, gyertyát, világot szaporán!
Szoptassa meg e gyermeket.
Hol vettem? Úgy találtam,
Az isten áldott meg vele.
Hisz mindig mondtam én,
Engem a jóisten szeret.
Jobban, mint a papok hiszik.
Szomszédasszony, viselje gondját,
De jobban, mint saját fiának.
Költségeit magamra vállalom,
Igaz, hogy a pénz mostanában
Szűken terem, mert
Az emberek mind százszeműek;
De én azért királyilag
Fogok fizetni, isten megsegít.
Kórus: Fiú vagy lány? Még nem is tudom.
Tolvaj: Olyan fiú őkelme, mit a pinty!
Hét, nyolc év alatt
Dicsőséges tolvajjá nevelem!
A vak Tamást is én neveltem,
Kit a minap kötöttek föl...
Ez volt a tolvaj! félszemű volt,
S mégis meglopta az ezerszemű Istent.
Kisfiam, ne félj,
Belőled sem lesz kontár, esküszöm.
De, szomszédasszony, tán nevet
Csak kéne adni néki, melyet
Híressé tegyen a világ előtt.
Hadd lám csak, tegnap volt Szilveszter napja...
Neved legyen Szilveszter!
Én papod leszek.
Szomszédasszony: Én pedig keresztanyád.
Legyél keresztyén,
Nem pedig pogány,
Hogy egykor el ne utasítson
Péter bátya a menny ajtajától.
Tolvaj: Van víz a fazékba'?
Emelje csak föl a fiút.
És hozza hozzám... de megálljunk,
Hisz pap vagyok, hát reverenda kell...
Ahol egy zsák, azt kötöm nyakamba."
A tolvaj megkereszteli a gyermeket.
Tolvaj: Alánéz az égből az Úr,
Vérre, nyomorra, kínra lát,
Az érdemtelenek fejére
Képzelik lent a glóriát.
Szomszédasszony: Látja a tolvajt és a fiút,
Előtte nem marad titok,
Előveszi a könyvet, melybe
Írva vannak a mártírok.
Együtt: Följegyzi nevét Szilveszternek
A hosszú lista végire,
Mert sok megváltó kell a földnek,
Míg megvalósul az Ige.
Kórus: Az érdemtelenek fejére,
Képzelik lent a glóriát.
Együtt: Látja a tolvajt és a fiút,
Előtte nem marad titok,
Előveszi a könyvet, melybe
Írva vannak a mártírok, a mártírok!
Följegyzi nevét Szilveszternek
A hosszú lista végire,
Mert sok megváltó kell a földnek,
Míg megvalósul az Ige,
Az Ige!
I. rész ? 3. kép
Mesélő: Négy év haladt el,
És gyermek lett a csecsemő,
Ott nőtt fel a bűnnel a föld alatt.
Nem szívta a menny tisztább levegőjét,
Nem látta a földnek szépségeit.
Alig négy esztendős,
Már lopott gyümölcsöt a kofától,
Négy esztendős,
Lopott krajcárt a koldustól
Négy esztendős,
Nevelője minden csínért
Jó szót és kenyeret ad neki
Kórus: Négy esztendős,
Mesélő: Már lopott gyümölcsöt a kofától,
Kórus: Négy esztendős,
Mesélő: Lopott krajcárt a koldustól,
Kórus: Négy esztendős,
Mesélő: Gondos, öreg nevelője
Nem sokáig nevelhette őt.
Kórus: Bitófára kellett jutnia,
Bitófára kellett jutnia,
Ki annál sokkal többet érdemelt.
Szomszédasszony: Most már az ördög elvihet, fiam;
Menj Isten hírével a pokolba,
Mától megszűnt a fizetésem érted,
S magam költségén, nem kívánhatod,
Hogy itt hizlaljalak, mint a libát.
Jer, azt a szívességet megteszem,
Hogy kikísérlek a kapun.
De ha visszajössz, a csatornába doblak
A kisfiú bolyong a városban.
Koldusasszony: Hogy hínak, kisfiam?
Ki az apád, ki az anyád,
S hol laknak? majd elkísérlek haza,
Jer, addsza kezed.
Kisfiú: Nevem Szilveszter, nincs apám s anyám,
Nem is volt, úgy találtak engem,
És hazamennem többé nem szabad;
A szomszédasszony azt ígérte:
Ha visszamék, a csatornába dob.
Koldusasszony: Hát jer velem, fiacskám,
Jer hozzám, én anyád leszek,
Gondos, szelíd anyád...
Nézd, itt lakunk, fiacskám,
Az én lakásom e szoba,
Tied pedig a konyha lesz.
Mostan figyelj rám, gyermekem:
Ingyen nem tartalak,
Mert ingyen a Krisztus koporsóját
Sem őrizék.
Dolgozni fogsz, mert írva van:
Aki nem dolgozik, ne is egyék.
Koldulni fogsz, mást nem tehetsz.
Én elhíztam nagyon,
S elűznek, hogyha koldulok,
Te fogsz koldulni hát helyettem,
Rajtad szánakozni fognak,
Koldulni fogsz mindenkitől,
Kinek jobb a ruhája, mint a tiéd,
Előre nyújtod kezedet,
Oldalra hajtod fejedet,
Fel- s összehúzod a szemöldököd,
A szádat le fogod biggyeszteni,
S szemed megnyálazod,
És úgy rimánkodol.
Megértettél-e, gyermekem?
Kisfiú Árva vagyok, árva!
Apám most halt meg
És anyám otthon fekszik éhen s betegen.
Koldusasszony: Aranya leltem benned, fiacskám,
Lesz valódi grófi életünk, grófi életünk!
Nem szabad elhíznod, fiacskám!
Kövér koldusnak soványan jár az alamizsna."
Kisfiú Árva vagyok, árva!
Apám most halt meg
És anyám otthon fekszik éhen s betegen.
Mesélő: Egyik nap úgy folyt, mint a másik.
Koldult és koplalt a fiú;
A vén banyának gondja volt reá,
Hogy el ne hízzék valahogy szegény.
Koldult és koplalt,
E kettőt tudá az életből.
Kórus: Koldult és koplalt,
E kettőt tudá az életből.
Kisfiú: Árva vagyok, árva!
Apám most halt meg
És anyám otthon fekszik éhen s betegen.
Kórus: Koldult és koplalt,
E kettő tudá az életből.
Gazdag úr: Ki vagy fiú,
Vannak-e szülőid?
Kisfiú: Nevem Szilveszter, nincs apám s anyám,
Nem is volt, úgy találtak engem?
Gazdag úr: Kövess hát!
Koldusasszony: Itt maradsz, hazug kölyök!
Ez a fiú az én fiam, uram!"
Kisfiú: Nagyságos úr, én nem vagyok fia.
Mentsen meg engem, vigyen magával,
Az ő számára kellett kéregetnem,
És engem koplaltatott,
Hogy szánakozzék rajtam, aki lát.
Oh istenem, most is hogy éhezem!
Koldusasszony: Oh gaz dög, oh te istentagadó,
Te ördögfának makkja!
Te bocskortalpra sem méltó pofa,
Te minden rossz, te semmire se jó!
Nem fáj a szíved, te puruttya lélek,
Te csúf poronty, anyádat megtagadni?
Gazdag úr: Elég már a komédiából,
Különben e bottal némitlak el,
Undok szipirtyó!
Részeg vagy, mint a csap;
Ha kijózanodol,
Jőj hozzám a keresztlevéllel,
S a gyermeket elviheted,
És most hordd el magad,
Hordd el magad!
És most hordd el magad,
Hordd el magad!
És te kövess, fiú.ű
Kórus: És most hordd el magad,
Hordd el magad!
És most hordd el magad,
Hordd el magad!
Gazdag úr: S te kövess, fiú!
Kövess, kövess, kövess,
Kövess, kövess, kövess,
Kövess, kövess, kövess hát!
I. rész ? 4. kép
Szín: A Gazdag úr háza. Szilveszter a kép elején még gyermek, később, mint felnőtt férfi jelenik meg.
Gazdag úr: Fiú, e gyermek itt fiam,
Te őt nagyságos úrfinak hívod,
Ő lesz parancsolód,
S te szót fogadsz neki!
Ő lesz az úr, te lész a szolga.
Más dolgod nem lesz, mint szót fogadni, néki.
Kórus: Ő lesz az úr, te lész a szolga.
Más dolgod nem lesz, mint szót fogadni, néki.
Úrfi: Szemem intése egy parancsolat,
Ha elvégzed, nem lesz semmi baj.
Szemem intése egy parancsolat,
Ha elvégzed, nem lesz semmi baj.
Gazdag úr: Ő lesz az úr, te lész a szolga.
Más dolgod nem lesz, mint szót fogadni, néki.
Kórus: Ő lesz az úr, te lész a szolga.
Más dolgod nem lesz, mint szót fogadni, néki.
Mesélő: Mert a nagyságos úrfi, oly gaz kölyök,
Mint rendesen a nagyságos úrfiak.
Gazdag úr: Ő lesz az úr, te lész a szolga.
Más dolgod nem lesz, mint szót fogadni, néki.
Kórus: Ő lesz az úr, te lész a szolga.
Más dolgod nem lesz, mint szót fogadni, néki.
Úrfi: Ha nem fogadsz szót, ócska rongyodat
Nyakad közé akasztom,
Aztán mehetsz a nagyvilágba
S koldulsz, mint eddig koldultál.
Gazdag úr: Ő lesz az úr, te lész a szolga.
Más dolgod nem lesz, mint szót fogadni, néki.
Az úrfi pofozza, rúgja Szilveszter, a haját húzza.
Mesélő: Ha tudnátok, miért maradt!
Nem volt ő olyan, mint a tyúk vagy a lúd,
Mely elbarangol,
S jóllakni visszamegy helyére.
Míg a csalogány,
Ha megnyílt börtönének ajtaja,
Ott hagyva jó eledelt,
Elszáll örökre s megelégszik azzal,
Mit kinn a szabadban talál.
Így érzett szegény kisfiú
S mégis maradt, mint a tyúk és a lúd,
S ha indult, ismét visszatért!
Egy dolog csalta vissza őt,
Egy dolog csalta vissza őt,
A tudásvágy.
Szilveszter mint felnőtt férfi jelenik meg.
Szilveszter: Mi jognál fogva vernek itten engem?
Mi joggal bánt embert az ember?
Tán különbnek alkotá az isten
Az egyik embert, mint a másikat?
Kórus: Ő lesz az úr, te lész a szolga.
Más dolgod nem lesz, mint szót fogadni, néki.
Szilveszter: Igazságosnak hirdetik az Istent,
Ha igazságos, úgy ezt nem tehette,
Úgy minden embert egyformán szeret.
Úrfi: Szolgafaj, lázadó gazember!
Szilveszter: Ha már a születést vesszük,
Talán az én apám
Különb úr volt, mint minden ivadékod,
S hogy eldobott
Az ő hibája, nem enyém.
S ha minden úr ilyen rossz, mint te,
Jól is tevé, hogy eldobott,
Mert ennek köszönhetem,
Ha becsületes ember leszek.
Úrfi: És lázadó!!
Szilveszter: Ha lázadás, midőn az ember kimondja,
Hogy ő is ember, mint akárki más,
Úgy büszkén mondom: lázadó vagyok.
Lázadó vagyok, lázadó vagyok!
Kórus: Lázadó vagyok, lázadó vagyok!
Szilveszter: Nagyságos úrfi, Isten önnel,
Mi együtt többé nem maradhatunk,
Én önnel mint ember beszéltem,
A szolga emberré emelkedik,
Éhen hal, vagy a bitófán,
Éhen hal, vagy a bitófán,
Éhen hal, vagy a bitófán,
De többé szolga nem lesz!
Kórus: Éhen hal, vagy a bitófán,
Éhen hal, vagy a bitófán,
Éhen hal, vagy a bitófán!!
Szilveszter: A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld egy nagy gyümölcs,
S ha a szőlőszemnek egy nyár kell,
Hány kell a Földnek, míg megérik?
Ez belekerül évmilliókba talán
De bizonyára meg fog érni egykor,
S azután az emberek
Világvégéig lakomázni belőle.
Kórus: S azután az emberek
Világvégéig lakomázni belőle.
Szilveszter: Érzem, hogy én is egy sugár vagyok,
Amely segíti a földet megérni.
Én is, én is egy sugár vagyok,
Amely segíti a földet megérni.
Kórus: S azután az emberek
Világvégéig lakomázni belőle.
Szilveszter: Csak egy nap tart a sugár élete,
Tudom, midőn eljő a nagy szüret,
Émmár rég lementem,
S parányi művem elvész az óriás munka közt,
De életemnek a tudat ád erőt,
Halálomnak pedig megnyúgovást,
Hogy én is egy sugár vagyok,
Én is, én is egy sugár vagyok!
Kórus: Hogy én is egy sugár vagyok,
Én is, én is egy sugár vagyok!
Vége az első résznek
I. rész ? 1. kép
Szín: Falu főtere, Szilveszter a téren áll, körülötte a tömeg.
Szilveszter: Üdvöz légy, nép! Hozzád szólok,
Halld meg hát szavam!
Nem szolgálok, csak tenéked,
Holtig boldogan.
Üdvöz légy, nép! Hozzád szólok,
Halld meg hát szavam!
Föl a munkára, lelkem!
Az idő száll, az élet oly rövid.
Szabadság, érted kell küzdenem,
És hogyha kell, elvérzek én.
Üdvöz légy, nép! Hozzád szólok,
Halld meg hát szavam!
Nem szolgálok, csak tenéked,
Holtig boldogan.
Üdvöz légy, nép! Hozzád szólok,
Halld meg hát szavam!
A bölcső óta mit vertek fejedbe?
Kötelességeidet.
Én megtanítlak jogaidra!
Kórus: A népnek mire van joga?
A népnek mire van joga?
Szilveszter: Egyik kezében ekeszarva,
Másik kezében kard,
Így látni a szegény jó népet,
Így ont majd vért, majd verítéket
Amíg csak élte tart.
Mért hullatja verítékét?
Amennyi ő kíván
Az eledelből és ruhából:
Hisz azt az anyaföl magától
Megteremné talán.
S ha jó az ellen, vér miért ont?
Kardot miért foga?
Hogy védje a hazát?? valóban!?
Haza csak ott van, hol jog is van,
S a népnek nincs joga.
Kórus: A népnek mire van joga?
A népnek mire van joga?
Szilveszter: Emeljétek fel fejeteket
S többé meg ne hajoljatok
Semmiféle ember előtt.
Az állatnak az Isten
Négy lábat teremte,
Az embernek csak kettőt,
Hogy egyenesen álljon
S embertársaink egyenest
A szeme közé nézzen,
Mert az ég alatt
Egyenlő minden ember
És lenézni másokat
Egynek sem szabad.
Kórus: Mert az ég alatt
Egyenlő minden ember.
Szilveszter: És egynek sem szabad
Másokat lenézni.
Egyenlő, egyenlő, minden ember!
Egyenlő, egyenlő, minden ember!
Kórus: Egyenlő, egyenlő, minden ember!
Egyenlő, egyenlő, minden ember!
Mesélő: De két ház volt a faluban,
Mely az ifjú apostol fejére
Átkot mondott áldás helyett,
Az a két ház, hol a pap
És az uraság lakott.
Látták, ha a jegyző marad,
Úgy ők pusztulnak el.
Látták, ha a jegyző marad,
Úgy ők pusztulnak el.
A tömegből kilép az uraság és magához inti Szilveszter.
Uraság: A jobbágyokat, ifjú ember
Tévútra vezeti,
Belőlük pártütőket csinál.
Ha tovább bujtogat,
El fogom csapni Önt.
Ha tovább bujtogat,
El fogom csapni Önt.
Szilveszter: Uram, kikérem a leckéztetést,
Az elcsapástól meg nem ijedek.
Saját érdekében nem fog elcsapni engem,
Mert velem jön az egész falu,
Vagy Ön lesz, aki távozik!
Mert velem jön az egész falu,
Vagy Ön lesz, aki távozik!
Mert velem jön az egész falu,
Kórus: Vagy Ön lesz, aki távozik!
Szilveszter: Mert velem jön az egész falu,
Kórus: Vagy Ön lesz, aki távozik!
Pap: Istentagadó ez az ember,
Istentagadó és lázító,
Ha lázítóval cimboráltok,
Legyilkoltat titeket a király.
Az istentagadó barátait
Halál után az ég nem fogadja be.
Kórus: Az istentagadó barátait
Halál után az ég nem fogadja be.
Pap: Javuljatok, míg van idő,
Míg rátok nem jön a vész, az ítélet.
Könnyezve kérlek titeket,
Tekintsétek földi és másvilági boldogságtokat.
Ne válasszátok a halált, a poklot
Az élet és az üdvösség helyett.
Kórus: El kell űzni a lázítót!
A tömeg Szilveszterre támad.
1. jobbágy: Ez hazaáruló,
Szaggasd szét, üsd agyon!
2. jobbágy: El akar adni minket,
Ne hagyjuk szólni,
Üssük agyon őt!
Többen: Ne hagyjuk szólni,
Üssük agyon őt!
Kórus: El kell űzni az lázítót!
Pap: Ne válasszátok a halált, a poklot
Az élet és az üdvösség helyett.
Szilveszter elmenekül. A tömeg lemarad.
Szilveszter: Ez hát a nép, melyet én imádok,
Amelyért élek s halni akarok?
Ilyen voltezredév előtt,
De ezredév után majd nem lesz ilyen.
Most még gyermek ő, kit el lehet bolondítani,
De meg fog érni, férfi lesz belőle
S éppen, mert gyermek, gyámolítani kell.
Nincs mit csodálni,
Ősidőktől fogva azon valának
Papok és királyok, e földi Istenek,
Hogy vakságban tartsák a népet,
Mert ők uralkodni akarnak
És uralkodni csak vakokon lehet.
Szegény, szegény nép,
Mint sajnálom őt
S ha eddig küzdtem érte,
Ezután kettő erővel fogok küzdeni!!!
II. rész - 2. kép
Mesélő: De volt fönn a kastélyban egy lény,
Kinek Szilveszter dicsérete jól esett,
Midőn pedig gyalázták, fájt neki.
Ő volt a kastély kisasszonya.
Szilveszter és a Lány a szín két oldalán.
Szilveszter: Az ember nemcsak polgár,
Egyszersmind ember is;
Mindig másoknak éljen,
Sohase' magáért?
Lány: Nem látjuk egymást soha többé,
Lehullsz egemről, fényes csillagom?
Szilveszter: Szegény fiú te, mikor élsz magadnak,
Lesz-e idő, midőn magadnak élsz?
Te szétosztod mások közt lelkedet,
Lesz-e, ki neked adja lelkét
Vagy lelkének csak egy darabját
Vagy egy tekintetét,
Amiből gyanítanám legalább,
Mi a boldogság?
Oly szomjas szívem,
Hogy fölinna egy záport,
S talán egy harmatcsepp sem hull soh rá!
Lány: Én szeretlek tégedet
Ki kell ezt mondanom,
Hogy ki ne vesse lelkemet belőlem,
Mint a Vezúv a lángoló követ.
Szeretlek és tiéd nem lehetek!
Isten veled, szép álma életemnek!
Szilveszter: Nyugodj meg sorsodban, jó fiú,
Viseld békén az életet;
Tégy másokat boldoggá
S maradj magad boldogtalan.
Légy föld, amely gabonát terem,
Hogy mások learassák;
Légy lámpa, mely míg másoknak világít,
Tulajdon életét fogyasztja el.
Lány: Szeretlek és tiéd nem lehetek!
Isten veled, szép álma életemnek!
Együtt: Szeretlek és tiéd nem lehetek!
Isten veled, szép álma életemnek!
Szilveszter útnak indul.
Szilveszter: Távozol hát ifjúságom?
Oh bízvást távozhatol,
Nem siratlak. Búcsúm tőled:
Keserű, hideg mosoly.
Nem valánk mi jó barátok.
Úr voltál te, én kutyád;
Korbácsoltál, uszítottál
Egyre tüskén, bokron át.
Néha dobtál irgalomból
Száraz csontokat nekem;
S akkor büszkébb voltam,
Semhogy alamizsnád elvegyem.
Távozzál hát, ifjúságom,
S halld hozzá végszavamat:
Vidd magaddal emléked,
Vagy vidd magaddal átkomat!
Szilveszter megérkezik a külvárosi padlásszobába.
Bejön a lány.
Lány: Utánad jöttem, ha terhedre van,
Kiutasíthatsz e szobából,
Ne félj, hogy rossz néven veszem,
Akkor leülök ott kinn a küszöbre,
És ott ülök, míg megreped szívem.
Utánad jöttem, nem maradhaték,
Nyomodban voltam mindenütt,
Egész idáig, és most itt vagyok.
Szólj, mit teszel velem?
Minek nevezzelek,
Ha a merengés alkonyában
Szép szemeid esti csillagát
Bámulva nézik szemeim,
Mintha most látnák először
E csillagot,
Melynek mindenik sugára
A szerelem egy patakja,
Mely lelkem tengerébe foly ?
Minek nevezzelek?
Szilveszter: Minek nevezzelek,
Ha megzendülnek hangjaid,
Melyek hallatán zöld lombokat
Bocsátanak a száraz téli fák,
Azt gondolván,
Hogy itt van már a tavasz,
A régen várt megváltó,
Mert énekel a csalogány?
Lány: Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve?
Együtt: S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj,
S eltün előlünk a világ,
Eltün előlünk az idő
S minden üdvösségét
Árasztja ránk az örökkévalóság!
Szilveszter: Minek nevezzelek?
Boldogságom édesanyja,
Képzeletem tündérleánya,
Lelkemnek egyedüli kincse,
Édes szép, ifjú hitvesem
Lány: Minek nevezzelek?
Szilveszter: Minek nevezzelek?
II. rész ? 3. kép
Szín: a külvárosi padlásszoba
Szilveszter: Megpróbáltam lágyan, szelíden írni,
Ám a szavak föllázadtak a papíron,
S mire a mondat véget ért,
Még szabadabb lett, keserűbb,
Mint először vala.
Eltéptem tízszer,, százszor a papírt,
Újra kezdtem, de mindhiába.
A lélegzetemet könnyebb visszafojtanom,
Mint szavamat elnémítani.
Kórus I.: Szent apostolnak nevezünk mi.
Hang a tömegből: Mi pedig szentségtelen gonosztevőnek.
Szilveszter: Mikor a titkos nyomdát fölfedeztem,
Létem értelmére találtam ott.
A nyomdászok megértették s csodálták művemet.
A nyomdagépek harcosok lettek,
Kik reám hallgattak, parancsnokukra.
Mesélő: Kijött a könyv,
Oly gyorsan terjedt el,
Mikéntha villám hordta volna szét.
De elsápadt a hatalom
És mondá haragos szóval:
Ez lázító könyv!
Vallást, fölséget sért.
Ez lázító könyv!
Szerzőjének lakolni kell!
Kórus II.: Ez lázító könyv!
Mesélő: Vallást, fölséget sért.
Kórus II.: Ez lázító könyv!
Szerzőjének lakolni, lakolni
Lakolni, lakolni kell!
Poroszlók rontanak be, Szilveszter megkötözik és elhurcolják.
Kórus I., II.: A törvény szent és sérthetetlen!
Poroszlók: A törvény szent és sérthetetlen!
Szilveszter: Zsarnok és szolga
Együtt áll bosszút művemért!
Átok reátok, ti emberbőrbe öltözött,
Sátánokkal bélelt fenevadak!
Átok reátok, kiknek keblében szív helyett
Undok varangyos béka van!
Átok reád, átok reád,
Átok reád bitang, lator király!
Kórus I.: Kezed vörös, mint bíborod,
Arcod sápadt, mint koronád,
Szíved fekete, mint a gyász.
Poroszlók: A törvény szent és sérthetetlen!
A színen csak Szilveszter felesége marad a csecsemővel.
Ringatja a halott kisdedet.
Feleség: Alszol, kicsiny kis magzatom,
Mit álmodol? Mondd meg nékem.
Szép álmokat látsz, ugyebár?
Hisz még nem a föld ölében alszol,
Anyád ringat még anyád ölel.
Aludj, aludj, szép gyermekem,
Fehér virág, fehér kereszt,
Alatta te, fölötte én?
Pirul az ég, gegcsókolá az alkonyat;
Megcsókolom én arcodat,
S ez nem pirul? Mért nem pirul?
Csak egyszer még mosolyognál rám, anyádra.
Aludj, aludj, szívem galambja,
De egyre kérlek:
Álmodj felőlem,
Legyünk együtt!
Jó éjszakát?
Átkötő jelenet.
Mesélő: Tíz éve már, hogy e négy fal között ül!
Tíz éve már az iszonyú odúban,
Megnőtt a szakálla és megnőtt haja,
S ő sokszor nézte, nem fehér-e már?
Sírt, dühöngött, jajgatott
És a sötétség egykedvűleg szemlélet őt,
Míg végre lassan elhallgatott,
Kifáradt lelke megadta magát.
Tíz év után végre megnyílt az ajtó,
Tíz v után lánca földre hullt.
Oly mohón szívta a szabad levegőt,
Mint anyjának tejét a gyermek,
De teste vén és roskatag maradt,
Vánszorogva, botra dőlve ment,
Tíz év alatt száz évet élt,
Tíz év alatt száz évet élt,
Tíz év alatt száz évet élt!
II. rész ? 4. kép
Külvárosi utca. Szilveszter bezörget a szomszédasszony ajtaján.
Szilveszter: Emlékeznek ama szegény családra,
Amely itt, a padlásszobában lakott?
Asszony és férfi, két gyerekkel.
Ott fönn lakott, de már réges régen.
Szomszédasszony: Jól emlékezem,
Szegény menyecske, olyan szép
És oly jólelkű volt,
De férje egy istentelen gonosztevő,
Elfogták és börtönbe vetették,
Még most is ott van, ha meg nem halt.
Még most is ott van, ha meg nem halt.
Kórus: Istentelen gonosztevő volt,
Istentelen gonosztevő volt,
Istentelen gonosztevő volt,
Mesélő: Midőn megtudta felesége,
Hogy férjét látja többé,
Szörnyethalt, megrepedt szíve.
Én nem érem, olyan rossz embert
Hogy lehetett szeretni,
Hogy lehetett meghalni érte.
Nők kórusa: Nem tudni, olyan rossz embert
Hogy lehetett szeretni,
Hogy lehetett meghalni érte!
Szomszédasszony: Hová temették a menycskét,
Azt sem tudom...
Úgy szerettem volna a temetésére menni,
De épp keresztelőbe hívtak.
Mesélő: Ez nem végső fájdalma volt.
Midőn a börtönből kilépett,
Azt hívé: hazája szabad már.
És mit tapasztalt nemsokára?
Az emberméltóság naponta törpül,
A zsarnokság óriásodig
Hiába volt hát annyi szenvedés,
Hiába annyi áldozat,
Mit a magasztos szivek
Hoztak az emberiségnek?
Szilveszter: Azt mondták: szabad vagy,
S kinyitották börtönöm ajtaját.
De odakint iszonyúbb börtön várt.
Börtönőröm minden ember!
Akkor szereztem a fegyvert!
Ha nem végez zsarnokával a nép,
Majd végzek vele én!
Láng ha nem lehetek,
Egy szikra tán igen.
Láng ha nem lehetek.
Egy szikra tán igen.
Mesélő: Mely alkalom, mely ünnep ez?
Talán az isten jött a földre?
Kórus: Az Isten jött a földre,
Az Isten jött a földre,
Az Isten jött a földre,
Éljen a király!
Szilveszter: Haljon a király!
Szilveszter rálő a királyra, a poroszlók megrohanják, a földre teperik és elhurcolják.
Szilveszter: Kelj fel, te gyáva zsarnok,
Hisz nem talált a fegyver.
Az ördög, kinek eladtak lelked,
Megőrzé életedet.
Kórus: Az Isten jött a földre,
Az Isten jött a földre,
Az Isten jött a földre,
Éljen a király!
Hangok a tömegből:
1. hang: Ki a gyilkos és hol van ő?
2. hang: Ott áll, de már fekszik, nem áll.
3. hang Ez hazaáruló,
Szaggasd szét, üsd agyon!
Kórus: Az Isten jött a földre,
Az Isten jött a földre,
Az Isten jött a földre,
Éljen a király!
Szilvesztert a téren felállított bitó alá vezetik.
Mesélő: Pár nap múlva vérpad állt a téren,
S egy ősz ember fönn a vérpadon.
Sajnálkozó könny égett szemében,
Hóhérait sajnálat nagyon,
Kórus: Az Isten jött a földre,
Az Isten jött a földre,
Az Isten jött a földre,
Éljen a király!
Epilógus
Mesélő: Fölkelt az új hős nemzedék,
Leverte rabbilincseit,
S megemlékeztek a szentekről s nagyokról,
Kik a szolgaságban szabadok valának,
És hirdették az igét,
S díjuk csúfos halál!
S elvitték volna őket
A dicsőség templomába,
De hol keressék, hol lelik meg őket?
Rég elhamvadtak a bitófa mellett!
|
|