Darklin:
Mint néma angyalok, a nagy szerepre vártunk,
Te voltál teremtőnk és istenünk.
Szálltunk az ég felé, és álmodtunk egy szebb világról,
És végül eljátszottuk mindenünk.
A lázadásnak vége, csúfos kudarc volt,
Barátaink a Tower foglyai.
Nekünk már nem maradt más,
Néhány szép előadás emléke,
S érzelmeink kihunyt lángjai.
Will:
Lépjünk hát le a színről, kedvesem!
Itt nincs jövőnk, s babér számunkra nem terem.
Vagy másokat csalunk, vagy magunkat csaljuk,
Vagy így, vagy úgy, de mindig vétkezünk.
Hagyjuk el színpadunk megunt játszóterét, s talán még
Találunk helyet, hol békén élhetünk!
Darklin:
Ó, jó uram, mennék akárhová veled,
De van már asszonyod, családod, s gyermeked!
Will:
Ne tétovázz, egy jó hajó
Vitorlát bontva készen áll!
S a tengeren túl csodás sziget,
Az ígéret földje vár!
A féltékenységtől elvakult, dühöngő Forsir érkezik a testőrséggel.
Lord Forsir:
Lebuktál most, te csalfa nő,
Te hűséget, szerelmet színlelő,
Kit pártfogoltam én, mint édes gyermekem,
S kígyót melengettem keblemen!
Tégy jót, s hálátlanság lesz jutalmad!
Szemből hízelegnek, s hátadba szúrnak.
Íme hát, itt áll egy komédiásnő,
Mily ártatlan arc, s egy összeesküvő!
E hitszegőt a Tower nyelje el!
A bűnös irgalmat nem érdemel!
Hisz ő volt csillagom, szerelmem, mindenem,
Egy olcsó kis színésznő lett a végzetem!
Vigyék el! Mielőtt megfojtom a szajhát!
Willhez fordul.
S te is, te firkász, gyanús vagy, úgy vigyázz!
Nem véd meg mindentől a felső pártfogás!
Lord Forsir fenyegetően méri végig a tehetetlen költőt, és dölyfösen távozik. Will egyedül marad.
Will:
Barátom nincs már, s nem őriz szerelem.
Kizökkent világ, minden reménytelen!
|
|