Seal:
Oly régen állunk már a színpad szélén,
Szívünkben hordjuk minden bánatunk.
Mint néma angyalok, ha testet öltenek,
S nem tudjuk még, hogy mit kell játszanunk.
Darklin:
Hol vannak már az édes tündérálmok?
Ártatlan gyermekkorunk véget ért.
Tükréből ismeretlen arc néz vissza ránk,
S lelkünkben ég az olthatatlan szenvedély.
Együtt:
Miért kell, hogy játsszunk, magasra szálljunk
A csillagok felé, képzelt szárnyakon?
Miért kell a színház, a megváltó szerep,
Hogy megtaláljuk önmagunk a színpadon?
Seal:
Mint néma angyalok, a földön járunk,
Elfojtott vágyainktól szenvedünk.
S mint börtönében vergődő szabad madár,
Szorong a lelkünkben az énekünk.
Darklin:
Oly régen várjuk már, hogy édes álmunk,
Mint szép mesében, végül teljesül.
Eljő a nagy varázsló, s pálcájával int nekünk,
S az elveszett kulcs előkerül.
Együtt:
Miért kell, hogy játsszunk, magasra szálljunk
A csillagok felé, képzelt szárnyakon?
Miért kell a színház, a megváltó szerep,
Hogy megtaláljuk önmagunk a színpadon?
Will:
Miért él a vágy, hogy másokká váljunk,
Ez itt a kérdés, s a választ nem tudom.
Miért kell a színház, s a megváltó szerep,
Hogy megtaláljuk önmagunk a színpadon?
Te édes, ifjú, hódítóan vonzó álruhás lány,
A szívem érted ég, s ha érzed, nézz, tekints reám!
Hisz láthatod, koldus vagyok, csak egy koca színész,
Ki játszani képtelen, de nem játszani, mégis nehéz...
Mind:
Miért kell, hogy játsszunk, magasra szálljunk
A csillagok felé, képzelt szárnyakon?
Miért kell a színház, a megváltó szerep,
Hogy megtaláljuk önmagunk a színpadon?
Miért él a vágy, hogy másokká váljunk,
Ez itt a kérdés, s a választ nem tudom.
Miért kell a színház, s a megváltó szerep,
Hogy megtaláljuk önmagunk a színpadon? |
|