Nem lehet, nincs visszaút, ez ténydolog!
Nem lehet, a sors csak egyfelé forog.
Bizony, nincs visszaút, hiába érzed úgy, most megjavítanád:
Ez itt egy megdermedt világ!
Nem lehet, tudom már, újra kezdenéd...
Nem lehet, így érzek én is, hidd el, rég.
Vezeklés útjain béklyóznak láncaim, mert dolgunk nincs itt más:
Nincs más, csupán a lelkifurdalás.
Miért gyötörsz hát engem, te, Marley, miért?
Ajándékod miért válik semmivé?
Tán jó neked az, ha sírni hagysz,
Minek is tépsz sebeket, ha nincs vigasz.
Azóta is hányszor láttam őt,
Hányszor hittem úgy, hogy visszajött...
Csöpp gyerekünket fogtam én,
De hiszékeny vagyok én, szegény, szegény...
Miért fosztasz ki engem, mondd csak!
Van-e még, mi kárpótolhat?
De ha nincsen, miért jössz újra?
Miért fáj az ember múltja?
Nem bírom jóvátenni!
Értettem, jól van, ennyi!
Öregember lettem, Marley!
Miért nem hagysz békén élni hát?
Gyűlöllek, lásd!
Gyűlölöm ezt a létet én,
Minek élni, mondd, ha nincs remény!
Átkozott légy, hogy sírni hagysz!
Minek is tépsz sebeket, ha nincs vigasz? Ha nincs vigasz?
Légy átkozott! Légy átkozott! Kárhozz el hát!
|
|