Apolka:
Ez a kedves vén bolond,
Ez az ember szeret engem!
Értem tette ezt!
Ez a szédült, szörnyű ember!
Szeret engem!
Szeret engem!
Szeret engem!
Őrült, mégis jó hozzám,
Olyan gyenge, amilyen hatalmas,
Épp annyira esendő?
Bújnék hozzá, ápolnám?
Ez az ember
Szeret engem!
Jóságos Isten!
Atyám az égben!
Engedd, hogy éljen még!
Gyógyítsd, hogy ébredjék!
S ha ébred majd,
Nyisd fel szemét!
Engedd, hogy lásson,
Úgy, ahogy kéne,
Lányaként ismerjen fel!
Józan szemmel tekintsen rám!
Lásson, mint gyermekét,
S én mindig hálatelten
Nézhessek rá boldogan!
Gazdátlan kiscseléd,
Soha nem volt itt a földön lent
Se apám, se anyám, senkim sem?
Ő volt az első,
Aki hozzám jó volt,
És mégis rettegnem kell,
Ha a lelkét köd lepi el,
S megrontja őt őrült homály!
Jóságos Isten!
Atyám az égben!
Engedd, hogy józanon ébredjék!
Nyisd fel szemét! Adj még időt!
Engedd, hogy ő legyen az én apám!
Hiszen úgy szeretném, úgy babusgatnám!
Add vissza, kérlek, az életét, s ép elméjét!
Engedd, hogy éljen még! |
|