Csak egy párat léptünk még,
Csak egy hajlott lámpa néz le ránk,
Nem is szólnak lágy zenék,
És nincs még szép ruhánk,
De az éji függönyön át
Egy résen ránk les az ég,
S egy halvány érintés nekünk épp elég.
És átrajzol a fény,
És ragyogja, nincs más választás,
És az első csepp remény az első átváltozás,
És néha még elhiszed, majd újra visszatalálsz,
De a földön nincs már helyed, ha az égben jársz.
A nagy szerep, mint álom vár.
A nagy varázslat szól valahol,
A függöny, mint az éj felszáll.
És hullik évre év,
S a régi mesékben lassan nem hiszel,
De a régi érintés nem múlik el, nem fárad el,
És a dallam szól, ez a jel, nézz fel!
És a díszlet végre az égig ér,
S amit tőlem vársz, az tündérszép csalás,
Hogy így, a vetített fényben láss.
A nagy szerep már rólunk szól,
És taps nélkül is szép, azt hiszem,
Ez nagy szerep, hát játszd el jól,
Ami vagy, ami fáj, amit élsz!
Ez nagy szerep, a boldog láz,
És harsog fenn a fény, s elhiszem,
Hát miért hiányzik mindig más?
Az a csend, az a hely,
Ahol mindig rám találsz,
Ahol még igazán engem látsz.
Ez nagy szerep, és rám is vár,
És visszahív, mint volt szerelem,
S a függöny, mint az éj, felszáll!
|
|