Ha nemet mondok, végem,
Ki sem léphetek innen,
De hogyha vállalom, amit kértek,
Akkor is reménytelen az út, mely előttem áll...
Dávid kezéhez vér tapadt,
Gyilkolt, de mégis ő volt az,
Aki nemzetet kovácsolt
Egy rakás nyomorult parasztból és kóbor pásztorból.
Salamon oly megfontolt, oly számító,
Tudom, nincs menekvés és nincs kibúvó.
A tét élet vagy halál,
De hogy éljek úgy, ha munkám hazugság?
De talán nem is lehet cél ma már,
Hogy Dávidot bűntelennek, szentnek hazudják!
A nép jövőjét szolgálná az el nem titkolt múlt,
A feltárt valóság, a kimondott és vállalt igazság!
Az embert láttatni és nem a legendát!
Ezt kérte tőlem Salamon, s ez jó!
Tán eljön most egy őszintébb, egy jobb világ,
Hol jogunkká lesz újra az igaz szó.
Hát ezért, ezért, ezért kellek én, és senki más!
Ó, igen, csak ezért, ezért leszek én a krónikás!
Értettem, Uram, legyek hát én a krónikás!
|
|