Künn,
éjnek sötétjén,
egy űzött vad bújkál,
vonszolva terhét...
Terhét: a bűnt...!
Isten a tanúm,
hogy amíg csak él,
űzöm, hajszolom őt...
Űzöm, hajszolom én...!
Cinkosa bár
minden árny,
nem rejtőzhet már soká,
mert mindaz, ki így él,
bűnhődik végül,
útjuk nincs tovább!...
Rájuk az vár,
mi Luciferre várt,
a tűz,
a láng!
Fény...
hűvös, tiszta fény,
millárd csillag,
virrasztó őrség!...
A rend és a fény,
őbennük testesül,
a végtelen ég
éji őrjáratán...
most és örökkön át...!
Útjuk a megszabott út,
céljuk az elrendelt cél!
Ez évszakról évszakra
így lesz mindig,
míg csak nap lesz és éj!...
S ha egy lehull,
így emészti el
a tűz,
a láng!
Mert így kell legyen!
Így szól a Törvény!
S bennem így él
az igazság!
A bűnön vett szabadságért
a bűn,
túl nagy ár!...
...Nem nyugszom többé!
...Nincs addig békém!
Míg nincs rajt a lánc!
...Halljátok, csillagok!
...Még lát!
...Meglát még!
Csillagfény, vezess hát...!
|
|