Más a bor és más a vér, mért hiszi az, aki nem itt él, Más a föld és más fu, miért szelíd az, aki máshoz hív, csak berepül a sok fehér békegalamb, játsszák az angyalt, de véres kaland.
Végül a szégyen az egekig no, pusztul a gyermek, férfi és no.
Hol az igazság? Csak a mesékben, ez a világ eltorzult egészen.
Nem menekülsz, bárhova szállsz, csak hazavágysz, végre hazaszállsz.
Mert fejre állt minden osi rend, csak a halált üvölt meg a néma csend.
És a szabadság? Csak hazugság. A madarakat mindig becsukták, akik repülnek, azok merészek, nem állnak cselédnek.
Égjen a tuz a szíveden, élet a tuz, higgy nekem, égjen a tuz, ne a félelem, nem menekülsz, bárhova szállsz, csak hazavágysz.
Szeretni és nevetni, a könnyeket végleg feledni, ilyen egyszeru, amit szeretnék, visszaveszem, mert elvették.
És nem érdekel, ha túl nagy az ára, a világnak vége, ha mindenki gyáva, én vállalom minden bunömet, ha majd megszunik tolünk az orület.
És mi jön még, azt nem tudom, de végig megyek az én utamon, mert így kívánják az istenek, én más törvényt el nem ismerek.
És ha mennem kell, eljön az óra, majd folytatja más, de nem vezényszóra, mert nem kell a parancs, diktál a vér, oly sok ezer ösvény, de ugyanaz acél.
Égjen a tuz, a szíveden, éltet a tuz, higgy nekem, égjen a tuz, ne a félelem, nem menekülsz, égj velem, perzsel a tuz, egy életen át, harcol a vízzel, a jéggel, ha gyozzön a tuz, a jó barát.
|
|