A kék öbölben fel kelt a nap, s te ott álltál a pálmafák alatt,
Egy pillantás, a sorsunk elvégzetett, a kék öbölben átöleltelek.
De vihar támadt s elborult az ég, zuhogó hurrikán szakította szét,
Az álom véget ért, s én elvesztettelek, de nem tudok már élni nélküled.
Elkárhozom érted, pokoli tűzben égek,
Ha velemvagy szívemben kiolthatatlan az élet.
És csak csókolnám, csókolnám, csókolnám én a szádat,
Hiszen csodálatosabb nőt még egy mandarin sem találhat.
A kék öbölben egy szikla áll,
A tenger is a szerelmére vár,
De visszatértél hozzám, én újra élhetek,
Már mindörökké, mindig csak veled. |
|