Nem arra szültek, hogy félj, nem!
Egy volt a szíve szívemmel!
Kicsinykém, csöppnyi kis ember,
én érted adnám életem!
Te sosem kérted azt, hogy élj,
Fájdalmat, kínt hát miért adok?
Hogy ne láss soha háborút,
én odaadnám életem...
Nem kaptam mást, egyetlen éjt,
érzést, mi félelmen mi győzni bír,
s mindebből Te lettél, ahogy egy új csillag gyúl,
minden sötéten dúl.
A kincsből a csodákból bár adhatnék,
bár tudnám a varázsszót, hogy mindenért...
Azzá légy, aki lenni vágysz,
merj kívánni mindent ami szép,
a remény kell, hogy boldog légy,
s én odaadnám életem...
Itt jár az éden, nyúlnék felé,
kezét ott érzem arcomon,
nincs ott más, csak a hazug hold!
Hát miért kísért a hazugság,
Hisz itt vagy Te a bizottság:
a gyermekünk...
Isten ott fent, hozd vissza hát!
Azzá légy, aki lenni vágysz,
Kell, kell az hogy érezd, mennyi érsz!
Csak remény kell, hogy boldog légy,
s én odaadnám életem...
Nem állít meg már senki sem,
én érted adom életem...
Nézd csak John kisfiát, az ő szeme néz rám,
hozd el néki édesapját, kire oly rég várt...
Még mindig hiszem, van még remény,
jössz még, igen,
szívem nem nyugszik el, míg vár...