Egy magányosan átvirrasztott éjszaka után
magam mögött hagytam mindent, egy új nap hajnalán
nem néztem én, hogy merre visz az út,
de éreztem, hogy a végtelenbe fut.
Akkor utolért egy ismeretlen, furcsa hangulat,
addig sosem volt az életemben ilyen tiszta pillanat,
a város szélén lassan felkelt a Nap,
s bennem megszólalt egy gondolat
Szoprán: Dicsőség a magasságban Istennek!-
Glória, glória!
És a földön békesség a jóakaratú embereknek!
Glória, glória!
Szóló:
Akkor rádöbbentem, szorongásom káprázat csupán
És rájöttem, a szabadság még most is vár reám.
Ha sorsom álmából felébredek
megújíthatnám az életemet.
De míg a tényektől nem látom a valóságot,
addig sosem fogom meglelni az igazságot.
Nem értem, miért csapom be önmagam
nem értem, miért vagyok céltalan.
Szoprán és tenor: Dicsőség a magasságban Istennek!-
Glória, glória!
És a földön békesség a jóakaratú embereknek!
Glória, glória!
Békét hozó fényesség! Végtelen mindenség!
Álom és valóság! Lélek és az igazság!
Glória, glória!
A kezdet és a vég!
Történés nélküli igazi lét!
Basszus:
Meglátni és csodálni a fényt, nem elég!
Hogy tiéd legyen, az áldozatot kér!