ANTHONY:
Láttam ifjúként a nagyvilágot;
láttam indiát, láttam Peru aranyát!
Ám a föld legszebb kincsét,
nékem őrizted - London!
Óh mily csillogó, ragyogó,
vomzó, varázsos szempár;
tündöklő, szédítő fényesség!
Tündér!
Kit sirat, kié e könycsepp
gyönyörű arcán?
Bárcsak a szerencsés én lennék!
Nem rejt szebb csodát
sehol e vén föld!
Boldog Temze-part,
nézzed, bámuld a varázst!
Tündér!
Hótiszta Madonna-arcod,
szomorúság, szépség,
megigéz, rabul ejt, vágyom rá!
Szólj hát,
adsz-e majd alkalmat látnom,
nem rejt el árnyék?
Ne menj el,
ne hagyj itt, Boldogság!
Nézz le rám!
Nézz csak rám!
Nézz csak rám!
Csak nézz árm, Johanna!
Ez minden!
Bűvöletben él a szívem;
tündöklésed fény az éjben!
Ajkamon e drága névvel; Johanna...
meghalnék, Johanna, teérted!
Hát nézz rám, Johanna!
Csak énrám!
Átkozott a fal, hogy elrejt!
Átkozott a rácsos ajtó!
Elrabollak, árva lélek;
jelt adj csupán - egy biztatót!
Csak nézz rám,
csak szóljál egy szót,
Johanna!
Elrabollak, árva kis virág,
tűzön-vízen, száz veszélyen át!
|
|