Miért hogy Saigon sosem alszik már,
kedvesem miért nem láttam még?
Semmi nincs jól, miért e boldogság,
forró az éj, s szívem mégis jég.
Vietnám, ki mondja meg, hogy mindez miért,
hisz ő sem szól, ki mindent ért!
Miért most, Istenem?
Túl a harcon, mindenen!
Hisz vár az út, itt nincs tovább,
miért most küldtél egy ilyen lányt?!
Ki lehet Ő, miért hogy így hat rám,
hangja itt bent, miért hogy most is cseng,
miért volna bűn, ha most itt hagynám,
illata vonz, nem hagy elmennem
Vietnám, oly értelmetlen az egész,
miért harcol így a szív s az ész?
Szólj hát Istenem, miért nem segítsz értenem?
Hisz volt velem már annyi lány,
a féltés most mondd miért tört rám?
Szólj hát, mit tegyek?
Hogy segítsem, nem lehet!
Csak néhány nap, és nincs jövőnk,
de szívemben megőrzöm őt!
Otthon senki nem szólt piszkos háborúról,
mit a tévében látsz az csak propaganda semmi más,
kell vagy két év hogy tudd, egész Saigon korrupt, hányan irigyelték,
hogy elvitt sofőrnek a követség!
Nézz szét haver, élj és lazíts, kell egy kis pénz, s király vagy itt!
De egyre jól vigyázz, hogy semmiben se higgy!
Nézz rá, bűn, hogy szép!
Báj és szépség itt miért?
Hisz mennem kell, és nincs időnk,
de holtomig így látom őt!
Csak őt...
Napfény, holdfény,
napfény két út, két sors, két törvény egy lett most két fény.
Felgyúlt az ég...
Áldást így mond kettőnkért...
Rejtély voltál, varázslat más múlt, más nyelv, más szokások,
egy másik világ...
Egyetlen éj, hogyan vitt ily közel Hozzád?
Kint már hajnalra jár,
- egy perc, a föld megáll!
Madárdal zeng,
- Hull ránk a fény
Kezem remeg
- Hát nyújsd felém!
Lelkünk szabadon száll!
Napfény, oldás,
holdfény látom,
két messzi fény egybefűz Veled...
Holdfény, napfény, eggyé vált... |
|