Lány: Valamikor régen, nagy fehér házban éltem,
Teteje volt a csillagos ég, s az alja a folyóhoz leért.
A reggeli napfény felsétált a lépcsőn.
Friss gyülmülcsök illatával asztalunkhoz tért.
Valamikor régen a zsalukon zöld volt a festék,
A délutáni szellőt, virágszirmok kísérték,
Csengő szólt a vacsorához, friss hús volt a tálon,
Apám, anyám, testvérem énekemre táncolt.
Szálljon a kékmadár, szálljon az ember szívére,
Addjunk egy szál kék virágot mindenki kezébe.
Valamikor régen, csillagot kerestem
Ott abban a házban, önmagamra leltem,
De elhurcolták, anyámat, apámat megölték.
A ház fehér falát megjelölték.
Testváremet elvitték, katonának,
Az utcákat jártam, mitn piszkos,gyűrött árva,
Egy nap hazajött bátyám, aludni készültem éppen,
A romok közöt , hol egykor oly boldogan éltem.
Szálljon a kékmadár, szálljon az ember szívére,
Addjunk egy szál kék virágot mindenki kezébe.
Szálljon a kék madár, szálljon az ember szívére.
Részeg volt és megtette, mit a paracsolat tilt.
Meggyalázott egy életre, még nem ismertem e kínt.
Vezér: Ez az ember kell nekem, ez az ember zsarolható,
Hiába tért jó útra, fizessen a múltért.
Lány: Tíz év telt el azóta, hoyg a sárból felemeltél,
Hogy a szert kezembe adtad, boldoggá tettél.
Ő eltűnt, soha nem láttam, de most felismertem,
A kínt érzem ismét, mit akkor éreztem.
Szálljon a kék madár, szálljon az ember szívére.
Addjunk egy száll kék virágot, mindeki kezébe.
|
|