Csak nézzük,
elfúló lélegzettel, némán,
felajzott képzeteink vásznán,
haldokló népünk fantomképét,
míg széthull végképp.
A vegyszerfelhők bűzeit,
túlbűzli a hazugság,
és csak egy dal
szárnyal az űrön át.
Mélyen
ott a lángész ? körbe száguld.
Ki tudná, hol vár ránk egy új út?
Várjuk, hogy jelt adjon
az űrből egy messzi fény.
A csend most mindent elmesél,
míg ránk terül az éj.
Az éj?
Manchester England, England,
Manchester England, England,
a Nagy Kék Vizen túl?
Én volnék e lángész?
Kell, kell, hogy láss, Isten!
És kell, hogy higyj bennem!
Kell, hogy higyj,
mint én!
Mint én?
Csak nézzük,
éhezve fuldokolva, némán,
felajzott képzeteink vásznán,
haldokló népünk fantomképét,
mint elhull végképp.
A vegyszerfelhők bűzeit,
túlbűzli a hazugság,
és csak egy dal
szárnyal az űrön át.
Űrdalt,
pókhálós húrjaidon, zengj szitár!
Százfelől leshet ránk a gyors halál,
bennünk az élet,
és ez így lesz mindig!
Jöjj el napfény
jöjj, úgy várunk rád!
Úgy várunk rád!
Jöjj el napfény
jöjj, úgy várunk rád!
Úgy várunk rád!
Jöjj el napfény
jöjj, úgy várunk rád!
Úgy várunk rád!
Jöjj el napfény
jöjj, úgy várunk rád!
Úgy várunk rád!
|
|