(A Kolumbuszt fogolyként Spanyolországba szállító hajón. zene fölött próza)
Hajósinas: Admirális úr! A kapitány úr kéri, engedje meg neki, hogy levegye az admirális úrról ezeket a bilincseket!
Kolumbusz: Mondd meg a kapitány úrnak, hogy ezeket a bilincseket őfelsége nevében tették rám. Az övénél kisebb hatalomtól nem fogok kegyelmet kérni.
(Hajósinas el. Kolumbusz énekel)
Kolumbusz: Istenem, Istenem,
nézz le most rám!
Istenem, Istenem,
szólj most hozzám!
Bilincsbe vertek, mint
tolvajt szokás,
bűnös vagyok-e hát?
Istenem, mennyiszer
segítettél!
Elém egy világot
terítettél!
S most talán vége és
nincsen tovább,
bűnös vagyok-e hát?
Lehet, hogy tévedtem,
s nem Indiát
találtam meg, s ez egy
másik világ,
túl minden eddigi
tudás falán -
akkora bűn ez, hogy
így sújts le rám?
Talán a háború
látványa sért?
Kérded, hogy miért is
ontják a vért?
Békével jöttem, a
lelkembe látsz:
bűnös vagyok-e hát?
Hiába voltam én
jó tengerész,
életem hajóján
nem volt elég.
Kerültem kavargó
örvényeket,
s nem tudtam közben a
törvényeket!
Kapzsiság, irígység,
hatalmi vágy,
ezektől mozog az
egész világ!
Hiába voltam hát
jó tengerész,
életem hajóján
nem volt elég.
Nem tombolt bennem a
hatalmi vágy,
bűnös vagyok-e hát?
Nem voltam kapzsi, a
lelkembe látsz:
bűnös vagyok-e hát?
Másra sem gondoltam,
mindig csak rád:
bűnös vagyok-e hát?
Ez talán új földrész,
másik világ:
bűnös vagyok-e hát?
Bűnös vagyok-e hát?
Bűnös vagyok-e hát?
|
|