(Caonabo és az indiánok természetesen továbbra sem értik
Kolumbusz szavait. A mozdulataiból következtetnek rá, miről is
beszél vajon. A jelenet elején még látjuk a teliholdat, majd a
Hold egyszerre fogyni kezd, árnyékba borul. A jelenet végére
teljes a sötétség.)
Kolumbusz: Én vagyok a nagy, fehér varázsló.
Caonabo: Nem értem, ki vagy, fehér varázsló!
Kolumbusz: Föntről jöttem én, magas egekből!
Caonabo: Föntről jöttél tán, magas egekből?
Kolumbusz: Barátom a Hold, a sápadt fénygömb!
Caonabo: A sápadt fényű Hold küldött le hozzánk?
Kolumbusz: Még ma éjjel elrejti az arcát!
Caonabo: Hova bújik, hova rejti arcát?
(Rémülten mutat bilincses kezével a fogyni kezdő Holdra.)
Kolumbusz: A Hold, a sápadt fényű Hold
az én Uramnak, Istenemnek engedelmes szolgálója,
s ő, a győzedelmes Úr,
ki fölbőszült a gonoszságon, sötétségbe parancsolta
őt, hogy önszemeddel lásd,
hogy mire képes haragjában, s mekkora nagy Úr ő, kinek
én s a sápadt fényű Hold
a parancsára teszünk s vagyunk engedelmes szolgálója!
Nézd, mily tiszta most az ég,
se felhő fönt, se köd, se pára, ide fénylik minden
csillag,
s épp a sápadt fényű Hold,
az óriási égi labda bújik el a sötétségbe!
Félj! Az Úr haragja sújt,
ő megbosszulja gyermekeit, hallgass hát az égi szóra,
s légy e győzedelmes Úr
minden földi küldöttjének engedelmes szolgálója!
Caonabo: Hatalmas nagy úr, fehér varázsló!
Látom már, hogy veled tart az ég is.
Úr vagy te az éjszakai égen,
úr vagy te az árnyékon és fényen.
Indiánok: Félelmetes úr, fehér varázsló!
Látjuk már, hogy nagy a te hatalmad.
Békítsd meg a sok haragvó istent!
Veled tartunk, parancsodra várunk!
Kolumbusz + Tengerészek: Félj! Az Úr haragja sújt,
ő megbosszulja gyermekeit, hallgass hát az égi szóra,
s légy e győzedelmes Úr
minden földi küldöttjének engedelmes szolgálója! |
|