(Közben a háttérben táncban megtörténik mindaz, amiről Izabella
énekel. A jelenet végén Ferdinánd, a király is megszólal. Ő az
egész darab folyamán prózában beszél.)
Izabella: Lóra száll a spanyol király,
lovon indul Granadába,
szikra pattan lova léptén,
glóriás a koronája.
Fölsóhajt az olajliget,
napfény süt a narancsfákra:
indul már a spanyol király,
rá a mórra, Granadára!
Aj, ajjaj, ajjaj!
Higgyétek meg, hitetlenek,
léptemet az úr vigyázza,
lovam léptén szikra pattan,
úgy indulok Granadára!
Halljátok meg, hitetlenek,
azért fáj a szívem tája,
szerelemmel vágyakozom
mórok-lakta Granadára!
Aj, ajjaj, ajjaj.
Ne keseregj, spanyol király,
ne fájjon a szíved tája,
odaadja magát néked
mórok minden büszke vára!
Fölsóhajt az olajliget,
napfény süt a narancsfákra:
lóról száll a spanyol király,
megérkezett Granadába.
Aj, ajjaj, ajjaj.
Folyót fest a mórok vére,
kigyullad a mórok háza,
már a büszke spanyol király
megérkezett Granadába!
Háta mögött hullák halma,
lába előtt mórok vára,
karja között szeretője,
fényben izzó Granadája!
Aj, ajjaj, ajjaj.
Ferdinánd: Uraim, győztünk. Spanyolország a spanyoloké.
A mórokat és a zsidókat száműzzük. Vagyonukat
elkobozzuk. Aki maradni akar, keresztelkedjék meg! Aki
nem akar megkeresztelkedni, adassék át a Szent
Inkvizíciónak.