2. előjáték
A három testőr és D'Artagnan lovon vágtatnak a tengerpart felé. Ez alatt halljuk a dalt. A három testőr fáradt poroszkálásra vált. Ez alatt halljuk rosszkedvű beszélgetésüket.
A három testőr: Trappol a ló, vágtázik a testőr,
tágas a táj, minden fene pompás,
zöld a mező, zászlókék az ég,
hej becsület, elszánt trappolás!
Hej, hírnév, elzúgó idő!
Vágtat a testőr, micsoda legény!
Villog a kard, helyükön a szívek,
trappol a ló, vágtázik az ország,
három hős, bor, vér, nő, halál,
bátorság, vérbő trappolás!
Hej, hírnév, elzúgó idő!
Vágtat a testőr, micsoda legény!
Trappol a ló, vágtázik a testőr,
mint üde lány, hever el a pázsit.
Nincs pihenés, csak trappolj tovább,
estig még érd el Párizst!
Hej, hírnév, elzúgó idő!
Vágtat a testőr, micsoda legény!
Aramis: Nyakláncot?
Athos: Azt hiszem, nyakláncot.
Porthos: Visszük vagy hozzuk?
Athos: Ő tudja.
Aramis: Messze van ez a London
Athos: Mindig messze volt.
Porthos: Most nekünk van messze.
Aramis: Ezt csinálni velünk!
Porthos: A király testőreivel!
Athos: Porthos, változnak az idők.
Aramis: Mi már az ő testőrsége vagyunk.
Porthos: Agyonütöm. A végén úgyis agyonütöm.
D'Artagnan: Fel Londonbaaaaaaaa!!!!!
2. felvonás
1. jelenet: Bonacieux háza
Bonacieux, Rochefort, gárdisták
Rochefort: Londonba?
Bonacieux: Édes drága gróf úr, hát én azt meg honnan tudjam?
Rochefort: És még miről nem tud?
Bonacieux: Nem tudom, uram. Semmiről sem tudok. Semmi közelebbit nem mondott a feleségem... csak ezt a Londont.
Rochefort: Tehát tudja, hogy Londonba mentek.
Bonacieux: Csak úgy gondolom... szóval van egy ilyen érzésem... nem is érzés, inkább csak megérzés...
Rochefort: (fenyegeti) Bonacieux úr, mi megbízunk magában.
Bonacieux: Ne tessék ijesztgetni, tisztességes állampolgár vagyok én! Még adót is fizetek! Megteszek én akármit! Mindent! Mégis, mit?
Rochefort: Tudja azt maga nagyon jól. Hol van a felesége?
Bonacieux: Talán elment valahová... Illetve igen, biztosan elment, mivelhogy ugye itthon, hát itthon nincs. Utoljára akkor láttam, amikor a lakónkkal beszélt, bizonyos D'Artagnan úrral, nem tudom, ismeri-e uraságod... fiatal testőr...
Rochefort: Milyen ember ez a D'Artagnan?
Bonacieux: Hát... olyan, mint általában a testőrök.
Rochefort: Megbízható, rendes fickó?
Bonacieux: Az, az!
Rochefort: Pimasz és pökhendi! Rég a Bastille-ban lenne a helye!
Bonacieux: De még mennyire! Azt mondom én is! Hát persze... Szóval Constance... így hívják a feleségemet... mondott valamit ennek az úrnak, mire az lóra pattant és azóta nem láttam. A feleségemet se.
Rochefort: És a levél? Az a bizonyos levél...
Bonacieux: Arról is tetszik tudni?
Rochefort: Mi mindenről tudunk.
Bonacieux: Hát ezt a levelet találtam itthon...
Rochefort: (olvas) "Kedvesem! Hiába vártam a múlt héten, hogy eljön. Nem tudom, mit csináljak. Azt ígérte, jön, és végére járunk mindennek. Most itt állok tehetetlenül a hat kutyakölyökkel és nem tudom hová tenni őket. Pedig már..." Bonacieux, maga engem be akar csapni.
Bonacieux: Jujujuj, ez nem az... itt van... illetve... hová tettem... megvan!
Rochefort: (olvas) "Idefigyelj, Róza! Találkozzunk este a csalitosba! Ne legyen rajtad bugyi se! Cukormadaram, képzeld, megellett a tehén is..." Bonacieux! Mi ez?
Bonacieux: Ez... hát ez egy levél! Amit a patikus írt a feleségének... illetve dehogy, a patikusné írta a szeretőjének, bizony annak... vagyis nem, nem! Rosszul mondom, szóval a patikus szeretője írta a patikus feleségének...
Rochefort: Van még?
Bonacieux: Itt van... ez... és még ez az egy. (És különböző zsebekből még vagy huszat vesz elő.)
Rochefort: Haláleset... hascsikarás... keresztelő... szemétbe... esküvő, na ezt nem olvas¬suk... kölcsön... szemétbe... Ez micsoda? Hohó! Őfelsége levél¬papírja! (Olvas.) "Kedves Constance!" A felesége, ha nem tévedek. "Azonnal szólj neki és lóhalálában induljanak! Kérje vissza tőle, és magyarázza meg neki, hogy nem azért, amiért hinné. Hogy a valódi okok súlyosabbak. Érted, ugye? Névaláírásomat pótolja most ez a levél¬papír, amelyre nyilván ráismersz." ... Olvasta a felesége ezt a levelet?
2. jelenet: a királyi palotában - a királyné lakosztálya
Király, Tréville, Királyné
A Király és Tréville éppen belépnek a Királyné lakosztályába
Király: Elküldte a feleségem azt a levelet? (Belépnek.) Asszonyom!
Királyné: Felséged látogatása megtisztel. Kissé nyugtalannak látszik.
Király: Nem látszom! Nem látszom! Vagyok! De nem kissé! És nem nyugtalan! Föl vagyok háborodva! Gyalázat!
Királyné: Felséged elfelejti, hogy Franciaország királynéjával beszél. Egy alattvaló előtt.
Király: Az alattvalónak itt dolga van! Meg fogja önt motozni!
Királyné: Megint? (Ironikus kacérsággal.) Hát csak mint a múltkor, kapitány úr!
Király: Majd én megmutatom! Majd én ellátom a baját annak a ...
Királyné: Kinek?
Király: Nem tudom! Mindenkinek! Sugdolóznak! Leveleznek! Jönnek-mennek! Belegázolnak a becsületembe!
Királyné: Mint felséged most az enyémbe. Mit is találtak legutóbb?
Király: Legutóbb... legutóbb... legutóbb semmit.
Királyné: És azelőtt?
Király: Nem baj! Addig motoztatom, amíg bizonyosságra nem lelek!
Királyné: Mert nem az igazságról akar meggyőződni, hanem a rögeszméjéről! Én visszamegyek Ausztriába.
Király: Megbántottam, kedvesem? Nem baj. Megbántottam. Még jobban is megbántom. Tréville!
Tréville: Igenis!
Király: A szokásost.
Tréville egy "mit lehet itt tenni" jelentésű gesztussal értésére adja a királynénak, hogy neki magának sem tetszik, amit tenni kénytelen. Megmotozza és talál nála egy levelet.
Király: A szokásos?
Tréville: Nem, felség. Találtam egy levelet. Sajnos.
Király: Na végre! Illetve nagyon szomorú vagyok. Megy a Bastille-ba, asszo¬nyom. Na ugye. Lássuk csak... (olvassa a levelet) "Húsz vég bársony... ugyanannyi batiszt... karkötők, tíz darab, vert aranyból..." Tréville, hagyjon magunkra. (Tréville ki.) ... Mi ez?
Királyné: A bálra kellett volna.
Király: Kedvesem, én olyan boldog vagyok...
Királyné: Őszintén irigylem, felség.
Király: Szerelmem! Kicsi madárkám! Huhh! Vadmacskám! Tengelicém! Hát igazán a bálra készült?
Királyné: Készültem.
Király: A kedvemért rendelte a bársonyt, a batisztot... nekem akar szép lenni, igazán? ... Jut eszembe: ki fedezi a számlát?
Királyné: Gondoltam, ajándékba kapom.
Király: Tehát mégis. Tréville!
Tréville: (belép) Igen, felség. A szokásos?
Király: Nem, Tréville. A Bastille. Azonnal.
Királyné: De hát mit vétettem, szerelmem?
Király: Szerelmem? Szerelmem? Tudja, ki a maga szerelme? Persze. Én is tudom. Akitől az ajándékait kapja.
Királyné: Ezeket felségedtől kapom.
Király: Tőlem? Tréville, távozhat! (Tréville ki.) ... Tehát tőlem. Az más. Tőlem. Mint a nyakéket. Mennyibe kerülnek ezek a .... dolgok?
Királyné: Azt hiszem, a nyakék valamivel olcsóbb lehetett. De hát nem tudom, hogy az mennyibe került felségednek. Csak azt tudom, hogy nekem már rengeteg zaklatásba.
Király: Azt mondja, olcsóbb? Hogy olcsóbb lehetett? Asszonyom, tudja mit beszél? Tréville!
Tréville: (belép) A Bastille, felség? Vagy menjek ki?
Király: Nem, Tréville. Az udvari szabómat, azonnal! Vagy nem is. Jobb, ha rögtön ezt a levelet is viszi. Kihúzzák belőle, ami az ő véleménye szerint fölösleges. Távozhat.
Tréville: Igenis, távozhatok. (Tréville el.)
Királyné: De felség, hát honnan tudja a szabója, mi minden kell egy nő ruhájához?
Király: Azt nem tudja. De hogy mi minden nem kell, azt talán ő is képes megállapítani.
3. jelenet: a Bíboros palotája
Bíboros, Constance, gárdisták
Constance-t két gárdista fogja közre
Bíboros: Tehát maga az, leányom. ... Sajnos nincsenek bizonyítékaim.
Constance: Mire, atyám?
Bíboros: Arra, hogy bűnös. De az ellenkezőjére sincs! Tehát ajánlom, vigyázzon. A Bastille-ban nem a testőrök adják az őrséget!
Constance: Megtisztel, atyám, hogy reám, kicsiny porszemre is vet egy tekintetet.
Bíboros: Kénytelen vagyok, leányom, sajnos többet is. Mondja, milyen ember ez a D'Artagnan?
Constance: Hát... olyan, mint általában a testőrök.
Bíboros: Használható ember?
Constance: Mire, atyám?
Bíboros: Jegyezze meg, leányom: a használható ember mindenre használható. Tehát?
Constance: Mi ez atyám, kihallgatás?
Erre a végszóra a Bíboros dalra fakad.
Bíboros: Hallga
folyik a hallga
folyik a kihallga, kihallgatás
itt az alka
itt a nagy alka
itt az alkalom, tégy vallomást!
Különben visznek a Bastille-ba.
Kórus: Különben visznek a Bastille-ba.
Bíboros: Úgyis
gyanús vagy úgyis
gyanús vagy úgyis a színünk előtt
és kezünkben
tartjuk a sorsod
rádsütünk minden rádsüthetőt
s azonnal visznek a Bastille-ba.
Kórus: Azonnal visznek a Bastille-ba.
Bíboros: Hallga
csak hallgatózzál
és amit hallasz azt mondd el nekünk
hallga, hallga,
beszélj és hallgass,
ne feledd: csak mi kérdezhetünk
Vagy ott rohadsz meg a Bastille-ban!
Kórus: Vagy ott rohadsz meg a Bastille-ban.
4. jelenet: Rochefort gróf háza
Rochefort, Milady
Milady: (belép) A Bastille-ból jövök. A bíboros dühöng, a király hisztériázik, a királyné sír, nekem mennem kell.
Rochefort: Én meg féltékeny vagyok.
Milady: Ugyan, drágám, erre nem érünk rá.
Rochefort: Unom, hogy a testeden keresztül virágzik Franciaország. Maradsz és punktum.
Milady: A munkámhoz tartozik, szívem.
Rochefort: Hova küldött megint?
Milady: Vissza Londonba.
Rochefort: Szép város?
Milady: Nem tudom, a múltkor sem volt időm megnézni.
Rochefort: De hát még csak épp, hogy megjöttél! Unom, hogy folyton elutazol! Unom, hogy folyton megjössz! Egyik ágyból ki, a másikba be! Gondolj az egészségedre, már nem vagy a régi!
Milady: Szóval már régi vagyok. Meguntál?
Rochefort: Nem untalak meg. Csak unom, hogy sose vagy itthon, és unom a testő¬rö¬ket és unom a gárdistákat és unom a bíborost és unom a kapitányt és unom a királyt és unom a királynét...
Milady: És még te féltékenykedsz! Nekem talán öröm folyton úton lenni? Zötyögni, megfázni, alkudozni? Eredj te, ha ki tudod magyarázni a bíborosnál...
Rochefort: Te még képes vagy megsértődni?
Milady: Néha nekem is lehetnek érzéseim. Nem megyek sehová.
Rochefort: És mit mondok a bíborosnak?
Milady: Te tudod, szívem. Nem megyek el. Különben is, van valami új testőr...
Rochefort: D'Artagnan, a gascogne-i.
Milady: Az, az! Azt mondják, ravasz, mint a róka és erős, mint az oroszlán.
Rochefort: És főleg szép! Na indulj, drágám.
5. jelenet: úton
A három testőr
Aramis: Eltévedtünk.
Porthos: Mikor?
Athos: Egy hete.
Aramis: Amikor jobbra mentünk.
Athos: Balra kellett volna.
Porthos: Akkor így hosszabb.
Athos: Tök mindegy. Hadd lovagoljon.
Aramis: Estére odaérünk.
Porthos: A fogadóba?
Athos: Mit tudom én.
Porthos: Dögölne meg.
Aramis: Ez nem döglik.
Athos: Valaki csak leszúrja egyszer.
6. jelenet: egy fogadóban
Milady, Fogadós, később a három testőr és D'Artagnan
Milady: (belép) Van egy kényelmes, csöndes szobája?
Fogadós: Asszonyom! Egyik csöndesebb, mint a másik! Sajnos.
Milady: Vetessen ágyat. Vitessen föl húst, bort... (a borba kóstol)... Ez van? Nem kell. Vigye a postakocsisnak, megérdemli. Én meg csöndet kérek, nem akarok nótázást hallani, értette? Két óra múlva ébresszen föl.
Milady fölmegy a szobájába, piperetáskát tesz az asztalra, asztalitükröt vesz elő belőle és fáradtan lesminkel. A fogadós ámulva fordul utána:
Fogadós: Micsoda nő!
Milady: De ha
leveszem az arcomat,
lássuk csak, mi maradt:
tükröt tükröz a tükör,
arcom is ördögi kör.
De ha
leveszem az arcomat,
smink van az álarc alatt,
s mink van még, nézzük tovább:
királyi fogkoronák.
De ha
kiveszem a szememet,
elvégre pihenhetek,
most olvass benne, ha tudsz,
ha nálam is jobban hazudsz.
Most csönd van,
most csönd van,
most csönd van végre, sötét.
És pontosan
ennyi csak,
se több, se kevesebb a tét:
jusson egy kis nyugalom,
arcom a kisasztalon.
De ha
leveszem az arcomat,
lássuk csak, mi maradt:
tükröt tükröz a tükör,
arcom is ördögi kör.
Odalent újra látjuk a Fogadóst behátrálni, nyomában belép a három testőr és D'Artagnan.
Porthos: Bort!
Aramis: Áldás, békesség!
Athos: Abrakot a lovaknak.
Fogadós: Csöndesebben, ha szabad kérnem, drága testőr urak, egy hölgy alszik odafönt!
D'Artagnan: Látják, uraim, hangoskodnak itt, szégyent hoznak a testőrségre! Nem elég, hogy megálltunk, amikor sietnünk kéne, nem elég, hogy alig találták meg a jó utat, nem, nem, maguknak ez mind nem elég, hiszen mit érdekli magukat a küldetésünk, ugye, az a fontos, hogy alhassanak egy jót, amikor még seholse vagyunk...
Porthos: Hogy ne volnánk.
Athos: Fáradtnak látszik. Nem pihenne egy kicsit? Hová siet?
D'Artagnan: Áruló! Tudja, milyen messzi ide London?
Fogadós: London?
Aramis: Ne vegye komolyan, ez csak olyan szólásmondás. Olyasmi, mint hogy például "messzebb van, mint Makó Jeruzsálemtől".
Fogadós: Az más. Mert Londonba ugyan hiába sietnének az urak. Tegnap hallottam, hogy a bíboros úr rendeletére lezárták a kikötőket.
D'Artagnan: Hát most akkor mi lesz? Ki a legény a gáton? ... Athos! Porthos! Aramis! ... Egyik sem? Egyszer az életben kérek valamit, és tessék! Csak ülnek itt ölbe tett kézzel!
Athos: Hurokban nem jó mocorogni.
Aramis: Megszorul.
D'Artagnan: Uraim! Talpra! Én már igazán nem tudom, hogy mit csináljak!
Athos: Na végre. Pihentesse magát.
Fogadós: Bizony, uram, azt jól tenné! Mert ezeken a mi rázós útjainkon igencsak könnyű megfáradni! Az a hölgy is, jajistenkém, de gyönyörű darab, az is rögvest aludni ment. Igaz, azt mondta, költsem föl két óra múlva. Nem is értem, hova siet ő is, hiszen innen már csak Calais-ba visz az út, oda meg most fölösleges sietni.
Athos: Siet?
Porthos: Szép?
Fogadós: Szép és siet. Micsoda hajzuhatag, oszt mind szőke! Azt a délceg tartást! Csak látnák!
Athos: Szerintem már láttuk.
Aramis: Ő az.
Porthos: Akkor nem véletlenül van itt.
Athos: Ha pedig siet, akkor ő az, akinek érdemes?
D'Artagnan: Ki az, aki szép és siet és már láttuk és nem véletlen és akinek érdemes?
Aramis: Mond magának valamit ez a név: Milady, a liliom?
D'Artagnan: A Milady? Ő maga? A Milady-a-liliom? Te szentséges Úristen! Hát itt van?
Athos: Nála van a menlevél. Azzal Angliába is átjut.
D'Artagnan: Hát azt én megszerzem! Hát hiszen az kell nekünk! Én fölmegyek! Föl én! Én megyek föl! De fölmegyek én! (Leül.)
Athos: Igen, maga képes rá.
Aramis: Ez egy D'Artagnanhoz méltó feladat.
D'Artagnan: Uraim, itt nem beszélni, hanem cselekedni kell! (És végre valóban fölmegy a Milady szobájába. A Fogadós ez alatt italt hoz a testőröknek, majd kimegy. A testőrök isznak, kártyáznak.)
Milady szobája.
D'Artagnan: (csöndben belopakodik, azt hiszi, a nő alszik, kutat a levél után)
Milady: (azonban nem alszik, szemével óvatosan követi D'Artagnant, sőt, az ágyból kinyúlva még be is csomagol egy kis táskába. Nyúlna a pisztolyáért is, de D'Artagnan mindig akkor les oda, alszik-e a nő.)
D'Artagnan: (bemászik az ágy alá és fölbukkan Milady fejénél)
Milady: (farkasszemet néz hősünkkel)
D'Artagnan: (elámul a nő szépségén, meg azon is, hogy ébren van)
Milady: Ne legyen szégyenlős, barátom. Bújjon nyugodtan elő.
D'Artagnan: (beszorul az ágy alá)
Milady: Segítsek? (Megfogja és elhúzza D'Artagnan csizmáját. Ettől kezdve vet¬kőzteti hősünket, míg ő maga öltözik.) Örülök, hogy megismer¬kedhetünk. Nevem Milady Winter. Ráér egy kicsit? Beszélgethetnénk. Persze, ha valami sürgősebb dolga van, el is mehet. Én szeretem a merész¬séget. A gascogne-iak mind ilyen hallgatagok? Vagy ez tájszó¬lás? Ha én ezt otthon elmesélem! Hogy maga a híres D'Artagnan...! Ugye, ön az? Kitaláltam. Ilyen ember nincs több egész Párizsban! Mit Párizsban, Franciaországban! Mit Franciaországban, az egész világon! Ilyen ember nincs is. Mindig ilyennek képzeltem a híres gascogne-i legényeket. Micsoda neveket hall az ember! A Féllábú Jean-Jacques! A Törpe Pierre! A Púpos François! És persze mindenekelőtt D'Artagnan! Magára már nincs is szó! Maga a csúcs! Ha meggondolom, hogy ezzel a karral győzte le Jussacot! (Épp D'Artagnan ingujja maradt a kezé¬ben.) Ja nem ezzel, ezzel. Hadd érintsem meg! Maradni akar? Nagyon szeretné? ... Nem felel. Pedig a szája, a szeme sokat ígér. Ó, kegyetlen férfiak! Visszaél az erejével. Ne törjön így rám! Engedje, hogy előbb egy kicsit összeszedjem magam! Érzi, hogy dobog a szívem? (D'Artagnan ekkor a saját szívére teszi a kezét.) Nem a tied, az enyém! Gyere, döntsd el a sorsom! (Az ágyra dönti.) Te oroszlán, te! Hát eljöttél hozzám? Maradj is itt!
D'Artagnan: (önelégülten hever az ágyon)
Milady: (elindul lefelé a lépcsőn)
A fogadó földszintjén.
Athos: Khm, khm.
Milady: Athos?
Porthos: Hm, hm.
Milady: Porthos?
Aramis: (egy dallamot fütyül)
Milady: Aramis?
A három testőr kivont karddal áll a lépcsőn álló Miladyvel szemközt.
Athos: Jóestét, kedvesem.
Milady: Örülök, hogy végre láthatok három igazi férfit!
Porthos: A levelet.
Milady: Legyen meg az Önök akarata. (Átadja.)
Aramis: Ámen.
Milady: Távozhatok?
Athos: Párizs felé igen.
Milady: Nem tartanak velem?
Porthos: Majd máskor. Ne bosszankodjon.
Milady: Nem szokásom, ismernek.
Aramis: Isteni adomány a béketűrés.
Milady: (Elköszön:) Uraim!
Ebben a pillanatban a lépcső tetején megjelenik a félmeztelen D'Artagnan. Miladyt keresi. Megbotlik és lezuhan. A három testőr egyszerre fordul oda a váratlan hangra. Milady kezében máris ott a pisztoly.
Milady: Uraim!
A testőrök földre dobják a kardjukat, fölemelik a kezüket. Milady - a pisztolyt mindvégig rájuk szegezve - visszaveszi tőlük a menlevelét. Háttal távozik. Lódobogás.
D'Artagnan: Mi volt ez? Utána!
Athos: Min?
D'Artagnan: Min, min! Lovon!
Porthos: Hm, hm, nehéz volna.
Aramis: Nem hallotta? Négy lóval ment el.
D'Artagnan: És én még bíztam magukban! Tisztában vannak a felelősségükkel? Mi itt fölvállaltunk egy ügyet! Egy ügyet, értik? Én fölmegyek egyedül, bele a közepébe a veszélynek, egy kimondott oroszlánbarlangba, és addig maguk...? Hát most aztán tegyék jóvá a hibájukat! Ha tudják! Ha tudják, uraim. Ha tudják!
Athos: (A kardot rántó Porthoshoz:) Mit csinálsz?
Porthos: Én leszúrom.
Athos: A mi kis üdvöskénket?
Porthos: Majd azt mondjuk az öregnek, hogy a gárdisták tették.
Aramis: Már azok se merik bántani.
Athos: Direkt mellészúrnak.
Porthos: Én ebbe beleőszülök.
A három testőr legyint és távozik.
D'Artagnan: Hova mennek? Megőrültek? Nélkülem?!
Fogadós: (belép) Az urak a hölggyel vannak? ... Hol vannak az urak? Uraságod az urakkal van?
D'Artagnan: Lehet mondani.
Fogadós: Lenne szíves akkor kiegyenlíteni a számlákat. A hölgyét és a magukét. Mivel a nagy sietségben ugye erről megfeledkeztek.
D'Artagnan: Uraságodnak igaza van. A maga részéről. Én viszont nem fizetek. A magam részéről. Mert én őfelsége testőre vagyok, érti?! Az én fogyasz¬tásom államérdek! Közköltség! A köz javára! A hazáéra! Maga talán nem hisz a testőrség végső győzelmében? Mert én hiszek! Ez külön¬böz¬tet meg minket, barátom! Maga a saját kis hasznára figyel, és közben szem elől téveszti a nagy összefüggéseket! Nem fizetek, punktum.
Fogadós: De hát ezt... de hát ezt nem lehet... esznek itt, isznak, kiabálnak meg fegyvert rántanak és aztán csak usgyi, itt is voltunk?
D'Artagnan: A hazának áldozatokkal tartozunk, uram! Agyő! (El.)
7. jelenet: a királyi palotában - a királyné lakosztálya
Királyné, Constance
Királyné: Mi hír, Constance?
Constance: Hisz épp ez az!
Királyné: Constance, ne kertelj! Bajuk esett?
Constance: Nem tudom, felség. Csak az a hír, de gondolom, ez is elég, hogy még mindig semmi hír.
Királyné: Egyetlen hetünk van, Constance. Nyakláncunk meg egy se. És ha ez így megy tovább, nyakunk se marad.
Constance: Én megnyitottam a szívemet
de nem jött el aki eljött
Királyné: Csak elrontottam a híremet
Constance: Nem jött egy jó egy belevaló
a sorsunk mégis eldőlt
Királyné: Nem jött egy jó egy belevaló
hiába jött aki eljött
Ketten: Már félünk is mert van mitől
itt retteg az ember bárkitől
hogy nem is a szívünk kell neki
hanem az életünkre tör
8. jelenet: a bíboros palotája
Bíboros, Rochefort
Bíboros: Mit tud róla?
Rochefort: Úton van Calais-ba.
Bíboros: És róluk?
Rochefort: Hogy ők is.
Bíboros: Azért az már túlerő. Utánuk megy a gárdistákkal. De bármi történjék is, erre a D'Artagnanra vigyázzanak. Ügyes fiú, még szükségünk lehet rá. Induljon, várom a híreit.
9. jelenet: a királyi palotában
Király, Tréville
Király: Mi hír Angliából, kapitány?
Tréville: Miért épp Angliából, felség?
Király: Mondja, kapitány, ugye a királya vagyok? És ugye ön a testőrkapitá¬nyom? És mondja, ugye kérdeztem valamit? És ugye, ha a királya kérdezi, válaszolnia kell? Vagy van valami egyéb értesülése e tárgyban? Na, mi hír Angliából?!?
Tréville: Semmi, felséges uram.
Király: Na látja, Tréville, így nem válaszolhat az uralkodójának. Egy uralkodó számára mindig legyen jelentenivalója, értette? Mit bánom én, találjon ki valamit! Unom ezt az örök bizonytalanságot! Mit is kérdezett az előbb, kapitány?
Tréville: Csodálkoztam, hogy felséged épp Angliából vár híreket.
Király: Tényleg, én is. De hát mindenki odament. Tulajdonképpen nem tudom, milyen hírre is várok. Azt hiszem, egy halálhírre. Vagy talán egy had¬üzenetre.
10. jelenet: a fogadóban
Fogadós, Rochefort, gárdisták
Rochefort: (belép) Bort nekem és az embereimnek! Abrakot a lovaknak.
Fogadós: Áldás, békesség. Tudom.
Rochefort: Van egy csöndes szobája?
Fogadós: Hol csöndes, hol nem csöndes. Unom már!
Rochefort: Nem járt itt...
Fogadós: De igen. A hölgy is meg a kísérete. Jaj Istenem!
Rochefort: Kísérete?
Fogadós: Hát a négy testőre. Kísérték, mint az árnyék. Megjött, megjöttek. Elment, elmentek. Csináltak itt nekem akkora kalamajkát! Fillért sem fizettek. Maguk ráérnek?
Rochefort: Isten áldja! (El a gárdistákkal.)
Fogadós: Na mára bezárok.
11. jelenet: a kikötőben
A három testőr, D'Artagnan, Hajóskapitány, később Milady, később Rochefort, gárdisták
D'Artagnan: Kapitány úr! Hajót!
Kapitány: Állj! Csak a testemen keresztül!
Athos: Vigyázzon, ez keresztülmegy!
D'Artagnan: Doverbe visz minket és kész.
Kapitány: Elvinném én magukat boldogan. Vinném. De nem vihetem. Hányszor mondjam még: a bíboros úr bezáratta a kikötőket.
Porthos: Azt mi is tudjuk.
D'Artagnan: Tudja, micsoda ügyben járunk el? Államérdek, uram, államérdek! Többet nem mondhatok.
Kapitány: Mondani éppen mondhat. Van róla papírja is?
D'Artagnan: Uram: öné a becsületszavam!
Megjelenik a Milady
Athos: Ott jön a papírunk.
Porthos: Üdvözöljük, Milady. Szabad a kezét? (Kezet csókol)
D'Artagnan: Asszonyom, csalódtam önben. Emberben nem csalódtak még ekkorát. Ráadásul mind a négy lovunkat elkötötte váltásnak! Ezért most meg¬lakol. Kérem a levelet, de azonnal. (Toppant)
Milady: Barátaim! Szóljanak már rá erre a hőzöngőre!
D'Artagnan: Barátai? És ki itt a hőzöngő?
Aramis: Nyugodtabban, kedves D'Artagnan. Boldogok a békességre igyekvők, mert övék a mennyeknek országa.
Milady: Örültem volna, ha nem kell újra találkoznunk. Nem szívesen harcol az ember régi barátokkal. De hát be kellett várnom egy ismerősömet. Drágám!
Rochefort: (belép gárdistákkal) Védjék magukat, uraim!
Milady: Állj, állj! Talán másképp is elintézhetjük. Kedves Athos, ragaszkodnak a verekedéshez?
Athos: Ugyan, Milady. Nem vagyunk gyerekek.
Milady: Na látja.
D'Artagnan: Gyáva féreg.
Athos: Csak a levélhez.
Milady: Drágám! Mégis.
A gárdisták megtámadják a testőröket. Milady, minthogy a harc kimenetele bizonytalan, megpróbál megszökni a hajó felé. Athos azonban egyik kezével elkapja, miközben a másikkal vív. A testőrök győznek, több gárdista elesik, Rochefort sebesülten elmenekül, ügyet sem vet a Miladyre. A testőrök győzelme után Milady szó nélkül átadja a levelet D'Artagnannak.
Athos: Indulhatunk.
D'Artagnan: Egyedül megyek. Ez bizalmas ügy. Ezt a nőszemélyt magukra bízom. Nem szívesen teszem, de hát nem végezhet mindent maga az ember. Remélem, számíthatok önökre, uraim. Éberség, mindenekelőtt éberség! Látjuk még egymást. (El a hajóval.)
Milady és Testőrök: Jó utat, D'Artagnan! .... Hogy dögölnél meg.
Athos: Nem tud úszni.
Porthos: A múlt héten elsüllyedt a Szent Kristóf!
Milady: Egy lélek se menekült meg.
Aramis: A hercegnek híres testőrsége van.
Athos: Remek vívók.
Porthos: Gondolkodás nélkül ölnek.
Athos: Eltéved a ködben...
Porthos: Van ott valami halálos csípésű bogár...
Aramis: Lesújt rá az ég!
Athos: Szabad a karját, asszonyom?
Milady: Önöknek most mindent szabad!
12. jelenet: a királyi palotában - a királyné lakosztálya
Királyné, Constance
Constance: Felséges asszonyom! D'Artagnan úr átkelt a csatornán!
Királyné: És úton van Párizs felé?
Constance: Hogyhogy Párizs? London felé!
Királyné: Elég lassú, nem találod? És mi van a többiekkel?
Constance: Milady Winter társaságában várnak rá Calais-ban.
Királyné: A Milady társaságában? Mondd, Constance, bizonyos vagy benne, hogy ez a D'Artagnan olyan megbízható?
13. jelenet: a bíboros palotája
Bíboros, Rochefort
Rochefort össze-vissza van kötözve
Bíboros: Már hallottam hírét, mi történt magával. Hol hagyta a Miladyt?
Rochefort: Calais-ban maradt a testőrökkel.
Bíboros: A testőrökkel? Mondja, Rochefort, bizonyos maga abban, hogy a Milady megbízható?
Rochefort: Ugyan, ki megbízható manapság, eminenciás uram? Mi talán azok vagyunk?
Bíboros: Bizony, néha már én is kételkedem magamban, Rochefort. Csak húzom az igát. Leginkább nyugalomra vágyom. Jöjjenek a D'Artagnanok! Övék a jövő.
Rochefort: Micsoda jövő!
14. jelenet: a kikötőben
A három testőr, Milady, később D'Artagnan
Athos: Porthos, miért sírsz?
Porthos: Lázas vagyok. Jön. Hajó jön. Nekünk, ide, vissza, hozzánk! Őt hozza. Csípjetek belém, mert még elhiszem! Ide csípjetek, ebbe a karomba, amelyikkel nem döftem le, amikor még lehetett volna! Nézzétek! Vagy rémeket látok, vagy ott jön, ni! Vagyis mindenképpen rémeket látok.
Athos: De még hogy jön! Mintha vágtában jönne!
Milady: A holnap hőse.
Aramis: És az ő lelke lebeg a vizek fölött.
Milady: Nem tévedt el.
Athos: Nem fulladt meg.
Porthos: Ők is mellészúrtak.
Milady: Csomagoljunk.
D'Artagnan: (kiszáll a hajóból, belép a színre) Uraim! Mehetünk! Ment minden, mint a karikacsapás! Megvan. Itt van. Pompás volt, uraim, igazán gratu¬lál¬hatnak. A saját apám se csinálta volna jobban. Látom, megvan a Milady is. Majd szólok egy-két jó szót az öregnek. Kipihenték magukat? Akkor indulunk.
15. jelenet: a királyi palotában
Király, Tréville
Király: Kapitány úr, a holnapi bálon különleges biztonsági intézkedéseket foganatosítunk. Végrehajtani!
Tréville: Mi a feladat, felség?
Király: Tréville, ne idegesítsen! Megmondtam, mi a dolga, nem?
Tréville: Nem, uram.
Király: Hát ez már több a soknál! Különleges Biztonsági Intézkedések! K-B-I!!!!
Tréville: Igenis, felség, már értem. Ugye, a bíboros úr tanácsolta?
Király: Ha ő, hát ő. Mind a négy testőröm legyen ott a díszőrségben! ... A gárdisták úgyis megint többen lesznek.
16. jelenet: úton
A három testőr
Athos: Uraim, hibáztunk.
Aramis: Súlyos a mi vétkünk.
Porthos: Én nem bírom tovább! Meggyónok. Vétkeztem, amikor nem fojtottam meg...
Athos: Amikor nem szúrtam le...
Aramis: Amikor lefogtam a kezeteket...
Athos, Porthos: Amikor lefogtad a kezünket...
Aramis: És megértést prédikáltam...
Athos, Porthos: És mi hallgattunk rád...
Aramis: És minden útján követtem őt...
Athos, Porthos: Velünk együtt...
Aramis: És megbocsájtottam az ő vétkeit...
Athos, Porthos: Miképpen mi is megbocsájtottunk az ellenünk vétkezőnek.
17. jelenet: a bálterem
Két szint, fönt folyosó, ahonnan lépcső vezet le a terembe. Középen nagy csillár.
Király, Királyné, Constance, Tréville, a három testőr,
Bíboros, Rochefort, Milady, lakájok, báli nép, végül D'Artagnan
Lakáj: Őfelsége, XIII. Lajos király és felesége, Ausztriai Anna királyné!
Király: Értem, kedvesem, értem. Hát így számíthatok én az ígéreteire. Mindig is ennyire számíthattam rájuk, hát persze, hát én vagyok a jó bolond, hogy még hiszek magának... Nem, nem, csak ne szóljon egy szót sem, nem vagyok kíváncsi a magyarázataira. Botrányt csapok, érti, felséges asszony, botrányt. Nem leszek tekintettel! Rajtam nevessen egész Párizs?!? Mit Párizs, az egész ország?! Nem, nem, és még egyszer nem!!!! De, hogy lássa, szerelmünk emlékére mit meg nem teszek, bár jobb volna, ha nem tenném, nem is teszem, de mégis, hát idefigyeljen, asszonyom! .... Ne szóljon közbe, ha közbeszól, nem teszem meg! Egészen fölizgattam magam. Haladékot adok.
Királyné: Mire, felség?
Király: Mondtam, hogy ne szóljon közbe! Megmondtam! Vigyázzon, mert mindjárt kimondom, mire adok haladékot, de akkor már nem is adok! Hát ide figyeljen, felséges asszonyom. Ha a bál végéig...
Lakáj: Tréville kapitány úr, őfelsége testőrparancsnoka!
Király: Hol tartottam? Ki merészel a szavamba vágni? (A belépő Tréville-hez) Üdvözlöm, kapitány. (A királynéhoz) Emlékezzék a szavaimra. (Arrébb sétál)
Királyné: Kapitány úr! Az utolsó pillanatban érkezett!
Tréville: Felséges asszonyom...
Királyné: El sem tudja képzelni, mi várt volna rám. Én mindig tudtam, hogy csak a testőreinkben bízhatok!
Tréville: Felség....
Királyné: Félek, hogy ez nem az alkalmas pillanat... bármikor idenézhet... jó szíve van, mindent megbocsájt, csak azt nem, ha meg kell bizonyosodnia az igazságról...
Tréville: Felség....
Királyné: Nemsokára visszavonulok a szomszéd szalonba. Ügyesen jöjjön majd át, csak semmi feltűnés...
Tréville: Felséges asszonyom, nincs! Nem érkezett meg.
Királyné: ...Elvesztünk.
Tréville: A legjobb embereim voltak, felség.... Nem tudom, látjuk-e még őket valaha.
Király: Kapitány úr!
Tréville: Parancsára, felséges uram!
Király: Idefáradna egy percre? Ha nem esik nehezére.
Constance: (a királynéhoz kép) Felséges asszonyom... elvesztünk.
Királyné: Tudom, Constance. (Józanul) Ájuljak el?
Constance: Még várjunk egy kicsit.
Király: Kapitány úr, őeminenciája gárdistái már régen elfoglalták a helyüket! Szabadna kérdeznem, az én díszőrségem hol marad?!
Tréville: Engedelmével, felséges uram, éppen kérdezni akartam, nem felséged adott-e nekik valamely titkos megbízatást. Az én fegyelmezett embe¬reim ok nélkül nem tesznek ilyesmit...
Király: Nem-e?! Akkor miért nincsenek a helyükön? Hát itt ma mindenki a fejével akar játszani?!
E pillanatban a három testőr már ott áll a helyén, a fölső folyosón.
Tréville: Jelentem felségednek, a díszőrség a helyén áll.
Király: Kapitány úr... ezért még számolunk.
Constance fölrohan a testőrökhöz, kérdez tőlük valamit, mind a három nemet int.
Lakáj: Rochefort gróf, őeminenciája gárdistáinak kapitánya.
Belép a még mindig össze-vissza kötözött Rochefort.
Lakáj: Őeminenciája a bíboros úr és Milady Winter!
Belépnek. Rochefort odabiceg hozzájuk.
Rochefort: Drágám, hát itt vagy? Nem esett bántódásod?
Milady: Tűnj innen. A bíboros nem szereti, hogy mi ketten... és különben is. Egyébként négyen is vigyáztak rám, egészen Párizsig.
Bíboros: Súgnak-búgnak, kedveseim? No igen. Ügyes fickó ez a D'Artagnan. Nemde, gróf úr?
Rochefort: Vagy nem is olyan ügyes. Eminenciád nem lát a királynén valami feltűnőt?
Bíboros: Látok. Azazhogy nem látok. Talán mégis sikerült? Nyugodjon meg, gróf úr, ha sikerült is, nem az ön érdeme.
Királyné: Itt van, Constance?
Constance: Nincs, asszonyom. Se a lánc, se ő.
Királyné: De hát hol van?
Constance: Ők se tudják. Párizsba még együtt érkeztek, azóta nem látták.
Királyné: Elájulok, jó?
Constance: Még mindig ne, felség.
A Király egy mozdulattal leinti a zenét.
Király: Szeretett híveim! Kedves népem! Hűséges alattvalók! A jeles napok megünneplése régi szép szokása az emberiségnek. Évfordulók, szüle¬tés¬napok, névnapok, ünnepnapok, vasárnapok, hétköznapok, hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat.... na igen, a vasárnapot már mondtam..... mindegyik megérdemli, hogy egy percre megálljunk és eltűnődjünk... Szent Isten, de messziről kezdtem... Na azt mondja... Akadnak még hibák, de ezeknek számát csak megfontoltan szabad tovább növelnünk... Jesszus, sose érek a végére... Szeretett híveim! Kedves népem! Hűséges alattvalók! Mi most erről a helyről nemes küzdelemre szólítunk titeket... Na végre. Ez az... Itt az idő, hogy nagyobb és szentebb célokra is gondoljunk, mint az emberek boldog¬sága! Úgy készültünk e mai bálra, ahogy azt a város tisztelt tanácsa és szeretett feleségünk megérdemelte. Csakhogy!
Királyné: Kezdődik. Elvesztünk.
Bíboros: Kezdődik. Győztünk.
Míg a király tovább beszél, odafönt megjelenik D'Artagnan. Lopakodik, körülnéz. Odafordul egy lakájhoz.
D'Artagnan: Ez a városháza?
Lakáj: Ez.
D'Artagnan: Itt van már a királyi pár?
Lakáj: Nem hallja? Őfelsége beszél.
D'Artagnan: Engem ne oktasson.
Király: Az ember tervez, az Isten végez. Mert lám, mi lett örömteli készülő¬désünkből! Elsötétül az ég, és viharfelhők gyülekeznek szépséges országunk fölött... Ez jól hangzott.
D'Artagnan odalép Athoshoz, aki mindvégig mereven áll, akárcsak Porthos és Aramis.
D'Artagnan: Melyik a királyné?
Athos: Hol volt eddig?
D'Artagnan: Kerestem ezt az átkozott városházát.
Porthos: Elkésett, uram.
Aramis: Ember tervez, Isten végez, hallotta.
Athos: Az ott a királyné. Próbáljon meg a közelébe kerülni.
D'Artagnan elindul a lépcső felé, de a bíboros észreveszi. Súg valamit Rochefort-nak, az int két gárdistának, akik elállják hősünk útját.
Athos: Van egy utolsó lehetősége.
Athos a csillárra mutat. A Testőrök odahúzzák a csillárt, D'Artagnan ráül.
Király: Már azt reméltük, hogy a véres belháborúk utáni nyugalom végre tartós leend. Mert nincs nagyobb áldás az országra, mint a béke. Igen, a béke! Az. De nem mindenáron.
Ez alatt D'Artagnan egy zsinegen leereszti a nyakláncot a királyné közelében álló Constance-nak. A nyaklánc egy ideig ide-oda leng. A királyon kívül mindenki látja, szemmel követik, mint egy ping-pong labdát. Végül Constance elkapja.
Király: Szeretett híveim! Kedves népem! Hűséges alattvalók! Most olyan titkot kell feltárnom előttetek, mely nem csak személyemre, de egész országunkra nézve sértő, és ezért.... (a királynéra néz, akin ebben a pillanatban már ott a nyaklánc)... És ezért... és ezért... zenét! És egy borogatást.
A báli nép táncolni kezd
Király: Mindig a végsőkig feszíti a húrt, asszonyom.
Királyné: Én? Csupán próbára tettem felséged szerelmét.
Király: És a türelmemet.
Királyné: Türelem, szerelem... Hát nem ugyanaz? Megbocsájt, felség, leülnék. ... Constance!
Constance: Felség! Hát sikerült! Megvan!
Királyné: Sikerült? Sikerült. Csak tudnám, micsoda. Van egy nyakláncom, ami volt.
Tréville: Felséges uram, engedje meg, hogy ezen az örömteli napon egy kéréssel zaklassam.
Király: Ki vele, kapitány, ki vele.
Tréville: Ezt a D'Artagnant - felséged nyilván emlékszik a nevére - szeretném előléptetni felséged engedelmével.
Király: Talán hallgassuk meg erről a bíboros úr véleményét is. Eminenciás uram!
Bíboros: Szolgálatára, felség.
Király: Egy kinevezés ügyében szeretném a véleményét hallani.
Bíboros: Úgy látszik, magam is a legjobbkor kívánom egy hasonló ügyben kérni felséged legkegyelmesebb beleegyezését...
Király: Mibe kell beleegyeznem?
Bíboros: Felség, ezt a D'Artagnan nevű testőrt szeretném megkapni - gárdista¬kapi¬tánynak. Ez a szegény Rochefort már belefáradt kissé a sok feladat¬ba. Legutóbb egy csetepatéban súlyosan meg is sebesült...
Tréville: Hohó, eminenciás uram, elkésett!
Bíboros: Felséged talán már....
Király: Kapitány úr, ne ilyen hevesen. Nem tudok róla, hogy tájékoztattam volna a döntésemről.
D'Artagnan: Hajszálon függ a jövőm,
aki gátol, lelövöm.
Mert a levegőbe lóg,
hogy kinevezést kapok!
Hát vigyázz, vigyázz,
mert kinevezést kapok!
Ingó most a helyzetem,
mégis biztos a helyem,
bár még függőben vagyok,
de kinevezést kapok!
Hát vigyázz, vigyázz,
mert kinevezést kapok!
Ha minden kötél szakad,
ha bárki fönnakad,
én biztos helyen vagyok,
mert kinevezést kapok!
Hát vigyázz, vigyázz,
mert kinevezést kapok!
Tréville: Hogyan határozott felséged?
Király: No jól van. Kerítsék elő azonnal. Bánom is én. Hol van?
Többen: Tényleg, hol van? Nincs a helyén? Hol a helye?
D'Artagnan: (fent a csilláron) Itt vagyok, felség.
Király: Jó hely? Nem szédül?
D'Artagnan: Felséged személyén őrködni mindenütt jó! Első az éberség!
Király: Á, szóval ez az őrhelye? Remek ötlet. Figyeljék meg, magas állásokat fog még betölteni! Most mindenesetre kinevezem önt testőrhadnagy¬nak. Remélem, bíboros úr, nem haragszik meg érte. Hiszen csak ritkán szoktam elutasítani a kéréseit.
Bíboros: Mert ritkán kérek bármit is, felséges uram.
D'Artagnan: Testőrhadnagynak! Remek! Hű, de jó! Nagyon köszönöm, felség! Fiúk, hallják? Ez sikerült.
Milady: Ugye megmondtam, te oroszlán?!
D'Artagnan: Asszonyom, semmit se felejtek el önnek!
Bíboros: Keressen fel holnap a palotámban!
D'Artagnan: Inkább holnapután.
Bíboros: Rendben.
D'Artagnan: De csak a délután jó, uram!
Tréville: Büszke vagyok rád, fiam!
D'Artagnan: Ha pontosabbak az utasításai, kapitány úr, én sem az utolsó pillanatban érkezem!
Királyné: Hálás vagyok önnek, hadnagy úr! Megmentette a becsületemet!
D'Artagnan: Pedig igazán nem volt ám könnyű, felség!
Királyné: Ahhoz képest, hogy milyen fiatal, már egészen pimasz.
D'Artagnan: Félreért, felség. De nem volt kis munka megszerezni azt a láncot.
Királyné: Nehezen vált meg tőle a herceg?
D'Artagnan: Nehezen. De én azt mondtam magamnak: idefigyelj, te D'Artagnan. Alighogy följöttél Párizsba, rögtön a testőrök közé kerültél. Alig kerültél a testőrségbe, rögtön világraszóló feladatokat bíztak rád. Hát most aztán becsüld meg magad, és hozd el azt a láncot, mert ha nem hozod el, hát nem vagy méltó a testőr nevezetre. Úgyhogy végül megvívtunk.
Királyné: Szent Isten!
Constance: De nem történt baj, ugye?
D'Artagnan: Hát itt vagyok, nem? Meg a lánc is itt van, nem? Nem történt baj, persze, hogy nem történt.
Királyné: Hála Istennek.
Constance: De akkor végül hogy kapta meg?
D'Artagnan: Hát legyőztem.
Királyné: Hogyhogy legyőzte? Megsebesítette? Mi van vele? Él?
D'Artagnan: Hogy élne? Akkor nem volna itt a lánc.
Constance: Most elájulhat, felség.
Királyné: (elájul)
D'Artagnan: Athos! Porthos! Aramis! Lejönnék, fiaim!
A testőrök a báli nép segítségével ponyvát tartanak D'Artagnan alá. A báli nép minden mondatuk után számol egyet.
Athos: Meghozta a láncot!
Kórus: Hat!
Porthos: Megölte a herceget!
Kórus: Öt!
Aramis: Megkapta a kinevezést!
Kórus: Négy!
Athos: Az elején rontottuk el!
Kórus: Három!
Porthos: Amikor leálltunk miatta vívni a gárdistákkal?
Kórus: Kettő!
Aramis: Nem! Amikor szóba álltunk vele.
Kórus: Egy!
D'Artagnan: (leugrik)
Az egész udvar eldől, csak D'Artagnan marad állva. Az udvari nép fektében énekli a finálét:
Mindenki: Mindenki egyért, egy mindenkiért!
Egyszerű jelszó, mit mindenki ért.
Mindenki egyért, vagyis mindenki másért,
vagyis mindenki, mindenki magáért!
Mindenki egyért, de ki az az egy?
Önzetlen ember nem sokra megy.
Mindenki egyért, vagyis mindenki másért,
vagyis mindenki, mindenki magáért!
Mindenki egyért, ebben egyek vagyunk,
mindannyian ezek az egyek vagyunk.
Mindenki egyért, vagyis mindenki másért,
vagyis mindenki, mindenki magáért!
Mindenki egyért és mindenki egy,
mindenki mindenki mindenkinek.
Mindenki egyért, vagyis mindenki másért,
vagyis mindenki, mindenki magáért!
VÉGE
|
|