Jézus:
Nem maradt hát ébren senki sem… Péter… János… Jakab…
Senki sem virraszt mellettem… Péter… János… Jakab…
Még annyit mondanék, ha eljő az út,
Vedd el tőlem ezt az italt, már nem kívánom, fáj, úgy éget,
Érzem, tudom, megváltoztam, nem vagyok már csalhatatlan…
Mint a kezdetnél, ott az ihletnél…
Lehet, csupán elfáradtam, rosszul látom,
Harminc évnek tűnik három,
Harminc év – és mind oly hiábavaló.
Mégsincs vége! Megteszem, mit ő rám hagyott, végig kitartok!
Bár gyűlölnek majd, ütnek, vernek, fához szegeznek.
Ismernem kell, ismernem kell Istent!
Ismernem kell, ismernem kell Istent!
Ezt vágytam én, ezt kértem én, csak ezt!
Ezt vágytam én, ezt kértem én, csak ezt!
Miért kell halnom?
Hirdettem-e azt, hogy minden előtt én vagyok?
A szavaim, s a tetteim tán tagadták a jót?
Ismerlek már, ismerlek, én Uram!
Ismerlek már, ismerlek, én Uram!
Megláttam hát, megláttam én uram!
Megláttam hát, megláttam én uram!
Ó! Miért kell meghalnom? Miért épp nekem?
Bizonyítsd be azt, hogy nem hiába ölnek meg!
Mutasd meg csak egyszer mindent tudó szellemed!
Mondjad el, hogy mi az, amiért én meghalok!
Tudjam csak, hogy hol, mikor, s azt is, vajon hogy…
Ó! Jól van hát! Meghalok! Nézd! Nézd, hogy halok meg!
Lásd, nem harcolok, túl fáradt vagyok,
Harminc év, vagy kilencven volt, már nem is tudom,
Fel kell adnom…
Befejezem, amit kezdtem. Amit kezdtél, mert nem én kezdtem!
Isten! Hatalmad nagy! Tiéd itt minden lap! / Tiéd az akarat!
Jöjjön hát a méregpohár! Üss meg! Törj meg! Ölj meg engem!
Szögezz fához! Végy magadhoz most, míg meg nem gondolom!
|
|