25. jelenet
Repülőtér
Anatolij:
Magamban hordlak, mindegy,h ogy hol vagy...
Bármerre lépsz, akárhol élsz,
hol jársz majd holnap...?
Florence:
Már soha nem hagylak el...
Velem maradsz...
Véremmé oldlak...
Így marad tökéletes szerelmünk majd...
Együtt:
... örökké tart, mint majd az az álom,
s túl a halálon...
Így van ez jól...
Bárhogy is fájjon...!
Ő és én,
együtt talán legyőzünk könnyedén
minden földi akadályt....
Azt mondják, ennyi boldognak lenni...
Magamban hordlak,
mindegy, hogy hol vagy...
/Florence/
Bármerre lépsz, akárhol élsz, hol jársz majd holnap...?
/Anatolij/
Már soha nem hagylak el,
velem maradsz, véremmé oldlak...
Így marad tökéletes... Szerelmünk majd...
/Együtt/
... örökké tart, mint majd az az álom,
s túl a halálon...
Így van ez jól... Bárhogy is fájjon!
Ő és én, együtt talán legyőzünk könnyedén
minden földi akadályt...
Azt mondják, ennyi boldognak lenni...
(Anatolij indul a géphez. Elválnak. Megjelenik Walter.)
Walter:
Nos... Ismét csak nyert...
Brilliánsan játszott! Igazán gratulálok,
ön volt mindig mellette.
(Florence hangja megtört, fájdalmas)
Köszönöm...
Azt persze sajnálom, hogy visszament...
Tudom, hogy ez fájdalmas, Florence,
de higgye el, nem volt más választása...
Azt hiszem, ezzel ön is egyetért...
Így hát mégis megtörtént velem
a régi félelem...?
Mit tegyek, hogy újra éljek?
Azt hiszem,
végleg elvesztettem mindenem,
Így hát Isten óvd szívem!
Tudja, hogy elsősorban önért tette?
Visszatérésével garantálja,
hogy az ön édesapját kiadják...
Ha még él...
Mit mond?
Ami persze nem biztos, de...
át maga sem tudta biztosan,
ogy meghalt. Szóval majd...
Majd meglátjuk.
(A zene átúszik a Himnuszba.)
Ő él a szóban, míg szól a szám...
Én őérte vívok és ő értem vív...
Ő itt dobog bennem, mint egy szív, egy szív...
|
|