Miért az én dolgom ez, hogy a barátom, ki szerelmes,
Tõlem tudja meg, az imádott lány halott?
Egyikünk sem készült rá, hogy a végsõ romlás jõ hozzá,
De az úgy zuhant a városra, mint egy hatalmas pók hálója!
Csupa király élt köztünk, sokat ökörködtünk, nevettünk,
De minden játék visszavág, egy se hozza vissza Júliát,
S nekem itt vinnem kell a hírt!
Hogy mondjam el, ha átölel? Ha kérdõn néz, figyel?
Hogy mondjam el, hogy a kedvese halott?
Hogy a boldogság csak volt? Véget ért az ifjúság,
Nem maradt más, csak egy barát!
Hogy mondjam el, miért pont nekem kell?
Hogy mondjam el?
Engem, aki árvaként cimborák közt utcán élt,
Hogy egy barát meghalt, árvává tett megint!
Mercutio énekét én elhittem, az élet szép,
De már néma, hangtalan, és én itt vagyok magam.
Csupa király élt köztünk, sokat ökörködtünk, élveztünk,
Legyen ellenség vagy jó barát, egy se hozza vissza Júliát,
S nekem itt vinnem kell a hírt!
Hogy mondjam el, ez õrület!
Én hogy mondhatnám el, hogy vége lett?
Hogy a kedvese nem él, hogy a jövõ mit sem ér?
Hogy a világ ellenünk, mostantól senki nincs velünk!
Hogy mondjam el, miért pont nekem kell?
Hogy mondjam el az iszonyú hírt, ha átölel?
Ha kérdõn néz, figyel, hogy mondjam el?
Hogy a kedvese halott? Hogy a boldogság csak volt?
Véget ért az ifjúság, nem marad más, csak egy barát!
Hogy mondjam el, miért pont nekem kell?
Hogy mondjam el? Hogy mondjam el? Óóó.. Hogy mondjam el?
Rómeó: Benvolio! Benvolio, te drága! Te eljöttél! Megtaláltál.
Hírt hozol Veronából. Hogy van a szerelmem?
Hogy van Júlia? Beszélj!
Benvolio: Júlia? Júlia halott!!!
|
|